Palik László elstartolt a Hungaroring éléről
Immár hivatalossá vált: Palik László kilenc év után távozik a Hungaroring Sport Zrt. éléről, helyét az elnöki székben a korábbi olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt veszi át. Gyulay elnök-vezérigazgatóként folytatja, megbízatása augusztus 31-től szól.
Már a 2010-es Magyar Nagydíj előkészületei közben felröppent a hír, hogy Palik László távozik a Hungaroring vezetéséből, de akkor senki sem erősítette meg ezeket az információkat. Később a 25. Magyar Nagydíj tiszteletére adott fogadását követően ismét felerősödtek ezek a hangok, az akkori információk szerint Palikot Gyulay Zsolt, korábbi kétszeres olimpiai bajnok kajakozó váltja az elnöki székben.
Kedden egy hungaroringi sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették: Palik László távozik funkciójából, helyét az előzetes híreknek megfelelően Gyulay Zsolt veszi át. Gyulay sportpályafutását követően az Újpest focicsapatának ügyvezetőjeként tűnt fel a közéletben, az utóbbi években a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként vált ismerté, autósporttal egészen mostanáig nem foglalkozott. Palik családi okokkal indokolta távozását, mert a jövőben szeretne több időt tölteni feleségével és két kiskorú gyermekével.
| Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. leköszönő elnöke és Gyulay Zsolt |
Halasi Tibor, a többségi állami tulajdonú Hungaroring Zrt. felügyeletét ellátó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elnökének tájékoztatása szerint a Hungaroring Zrt. közgyűlése egyhangúlag döntött Gyulay kinevezése mellett. Halasi elmondta: azért esett a választásuk Gyulayra, mert olyan vezetőt kerestek, akinek jelentős sporteredményei vannak, ugyanakkor a gazdasági életben is megfelelő tapasztalattal rendelkezik. Az állam, mint többségi tulajdonos költséghatékony, vagyis takarékos, de szükség esetén értéknövelő vagyongazdálkodást vár Gyulaytól.
"Az államnak elsősorban országimázs szempontjából fontos a magyar futam, mert olyan pozitívumokat hoz az országnak, amely nem a gazdaságosság szempontjából mérhető" - tette hozzá Halasi, aki kiemelte, hogy a Magyar Nagydíj a jelenlegi szerződés szerint 2016-ig biztos pont a versenynaptárban.
"Kicsit meglepő volt, amikor Fellegi Tamás miniszter tavasszal megkeresett, de nem szoktam elugrani a feladatok elől, s szeretnék itt is bizonyítani" - jelentette ki Gyulay, aki azt is elárulta, ez az első sportvezetői feladat, amelyet nem társadalmi munkában lát el.
"Azért vállaltam el a posztot, mert szerintem a magyar Forma-1-es futam nemzeti ügy, ami mindannyiunk számára nagyon fontos. Több hónapja egyeztettünk Palik Lászlóval, végigkísértem vele az idei magyar futamot, s elhatároztuk, hogy igyekszünk egy példaértékű átadás-átvételt végrehajtani. A jövőben szeretném felelős gazdaként, az állam szempontjait szem előtt tartva irányítani társaságot, s a szakmai kérdésekbe igyekszem nem beleszólni" - tette hozzá Gyulay, aki az esetleges fejlesztésekről egyelőre nem kívánt beszélni.
A 46 éves Gyulay elnök-vezérigazgatóként kezdi meg munkáját, megbízatása augusztus 31-étől szól. A korábbi vezérigazgató, Dancsó Pál a továbbiakban cégvezetőként dolgozik tovább a társaságnál. A kétszeres olimpiai bajnok vezérigazgatói megbízatása határozatlan időre szól, elnöki kinevezése pedig formálisan jövő márciusig, amikor is tisztújító közgyűlésre kerül sor a társaságnál.
Palik 2001-től volt a Hungaroring elnöke, nevéhez fűződik a pálya 2003-as átépítése, amire mindenképpen szükség volt, hogy a Forma-1-es világbajnokság a mai napig visszatérjen a magyarországi helyszínre. Szintén az ő elnöksége alatt történt a pálya másik, a csapatok számára fontos átépítése: 2008-ban meghosszabbították a bokszutcát, megnövelték a paddock területét és modernizálták a kiszolgáló épületeket. Palik elnöksége alatt Bernie Ecclestone többször is meghosszabbította a magyar állammal kötött szerződését, a legutolsó szerint 2016-ig biztosan lesz F1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen.
Forrás:origo.hu
hírek innen, onnan
Milliókat csaltak ki egy 93 éves karcagi asszonytól az unokázós csalók
Súlyos csalás áldozata lett egy 93 éves karcagi asszony, akit telefonon vertek át csalók. A nő több millió forintot és értékes...
Itt a nagy lehetőség, ha olcsón akar minőségi gyümölcsöt - mutatjuk az árakat, térképen a szedd magad lelőhelyek
A boltokban méregdrágák a gyümölcsök, a piacokon pedig sokszor lutri, hogy valóban friss, hazai árut kapunk-e. Nem csoda, hogy idén is...
Rendkívüli bejelentés: 540 milliárdos energetikai program indul Magyarországon, de vészesen szűk a határidő
Összesen 540 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási programot indít a kormány az újonnan felszabadított uniós forrásokból...
Ámokfutás Budapesten: motorosrendőröket sodort el a menekülő sofőr
Filmszerű rendőri üldözés zajlott szerda délelőtt Budapesten, miután egy autós nem állt meg az intézkedő rendőrök jelzésére.
Több mint 500 milliárd forintnyi pályázatot tett ki a kormány a még el sem fogadtatott új helyreállítási tervéből
A Portfolio által észrevett pályázaton is látszik, mennyire rohanni kell, hogy a közelgő határidő előtt sikerüljön behozni az előző...
A hagyma mérete most dől el - ezt a hibát sokan elkövetik nyáron
A hagyma mérete nyáron dől el: a megfelelő vízellátás és tápanyag-utánpótlás nélkül a termés elmarad a várttól. Mutatjuk, mire...
Egyre többen halnak meg úgy, hogy nincs örökösük, ez történik ilyenkor a pénzzel
Egy olasz férfi 2009-ben halt meg, de 16 év alatt senki sem jelentkezett az örökségéért. A bíróság végül úgy döntött: a teljes...
Újabb lépéssel közelebb 10 milliárd euróhoz Magyarország
A Kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét.
Kritikus a helyzet Ukrajnában: küszöbön a hatalmas áramkimaradás az orosz támadások után
Az orosz támadások által folyamatosan rombolt ukrán energiarendszer a nyári hónapokban is áramhiánnyal és fogyasztói korlátozásokkal...
Pofonegyszerű fizetési megoldás a SimplePay és a Visa együttműködésében
A hazai e-kereskedelmi piac újabb fordulóponthoz érkezett: a Click to Pay globális online fizetési megoldás mostantól a SimplePay...
Megérkezett a várva-várt Facebook-mozi első előzetese, ami szétrobban a feszültségtől
A Social Network – A közösségi háló a mai napig David Fincher egyik legjobb filmje, melynek forgatókönyvéért Aaron Sorkin teljesen...
Baj van a Helldivers-filmmel
A Helldivers 2 az utóbbi évek egyik legnagyobb videójátékos szenzációja, hiszen az inváziós sci-fi-shooter két éve szinte a semmiből...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






