Ezt olvasta már?

0

Palkovics László: a kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart

A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon - jelentett ki az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a elmondta, a repülőgépipar fejlődése is jelentős a magyar gazdaság egyik kiemelkedő területének számító autóipar mellett, csak az utóbbi egy évben az Airbus, a Lufthansa Technik, Rolls Royce is indított beruházásokat Magyarországon.

A kedvező változások is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kormány mintegy háromnegyed évvel ezelőtt létrehozta a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanácsot, amely a repülőgépipari stratégiájának elkészítését tűzte ki célul - mondta.

A Magnus Aircraft Zrt. két év alatt mintegy hatmilliárd forintot fordított beruházásra, kétmilliárd forintos kormányzati támogatás mellett a pécs-pogányi reptéren. A hétfőn átadott kompozit elemek gyártására alkalmas, 5100 négyzetméteres üzem mellett korábban már elkészült egy 1900 négyzetméteres összeszerelő egység és egy 300 négyzetméteres irodahelyiséget is. A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépek előállításával foglalkozó kompozit egység pedig a próbaüzem időszakában van. A tervek szerint jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyár, és akár több mint kétszáz - nagyobbrészt exportra szánt - repülőgép előállítását teszi lehetővé. A vállalat emellett igyekszik minden olyan iparágat kiszolgálni, amely kompozitelemeket igényel termékeihez. Boros László vezérigazgató azt mondta, a magyar tulajdonú Magnus ma már nemzetközileg elismert, termékei keresettek, leányvállalatainak köszönhetően a világ minden földrészén jelen van saját fejlesztési Fusion repülőgépmárka típusaival. Kiemelte: nagy fejlődés előtt áll a vállalat, ami a munkatársak elhivatottságának, profizmusának is köszönhető amellett, hogy a legkorszerűbb technológiát alkalmazzák a pécs-pogányi egységekben. Tarány Gábor tulajdonos azt mondta, szeretnék bizonyítani komoly létjogosultságukat a repülőgépiparban és azt, hogy egy magyar fejlesztésű repülőgép sikeres lehet, arra pedig a magyarok büszkék lehetnek. A vállalat nyár végén jelentette be, hogy megrendelték az első példányt a magyar fejlesztésű, kompozittestű repülőgépeiből. A vállalatnál hetvenen dolgoznak, de az év végén várhatóan már több mint száz munkatársra lesz szüksége a cégnek, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhat a Magnus Pécsen. A Magnus korábbi ismertetése szerint a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek.

A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 175 millió, 2018-ban pedig 320 millió forint volt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 5 millió forintról tavaly 12 millió forintra nőtt.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

15 éves BMW-s fiú gázolt halálra egy kerékpárost – Szlovákiából jött át Magyarországra

Súlyos, cserbenhagyásos halálos gázolás történt a Pozsony melletti Dunacsúnnál, amikor egy BMW-t vezető, mindössze 15 éves ír...

Orbán Viktor tusványosi beszéde: "Nem önkritika helye van most, nem hibáztunk" – A Dr. Strangelove haditermében is a térkép volt az úr

Orbán Viktor 16 év után ellenzéki politikusként beszélt Tusnádfürdőn, és módszerváltást jelentett be. A korábbi világmagyarázat...

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli...

Tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés Pest vármegyében

Részletekről számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Kiderült, hogy Juhász Hajnalka miért mondta egy tiszás képviselőnek, hogy szégyellje magát

Hatala-Orosz Csaba a KDNP-s képviselő külsejére tett megjegyzést.

Toroczkai szerint Orbán Viktor legalább önkritikát gyakorolt, amikor elnézést kért Magyar Péter miatt

A Mi Hazánk elnöke szerint a nemzeti oldalnak nem olyan ficsúrok kellenek, akikre eddig épített a Fidesz, és akik közül Magyarország új...

A hőség előtt egy hidegfront még zivatarokat hoz

Vasárnap egy hidegfront hoz elszórt zivatarokat az országba, de ez csak átmeneti változást jelent. Szerdától ugyanis egy újabb, hosszan...

15 milliónyi büntetést kapott egy balatoni horgász, semmibe veszi a szabályokat

Számtalan eltiltás és büntetés, mégsem rettentette el a további szabályszegéstől a orvhalászt.

Újra belecsap az RTL-en Majka. Ez következik, de nyomban

Most derült fény rá, hogy mit változtatott az RTL csatorna.

Orbán Tusványoson már egy dél-amerikai típusú balos rezsimet vizionált Magyarországon

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány önkényuralmat épít, Magyarország pedig „az új Venezuela, csak olaj nélkül”, ahol a cél a Fidesz...

Újabb állami cégeknél indul vizsgálat: teljes átvilágítást rendelt el Kapitány István

Értekezletet tartottak a Gazdasági és Energetikai Minisztériumban.

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként tavaly először saját standdal képviseltette magát a...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0






0