Palkovics: Pécs lehet a közösségi közlekedését elektromos buszokkal megoldó első város
Minden feltétel adott ahhoz, hogy csak elektromos meghajtású buszok szolgálják a helyi közösségi közlekedést a jövőben Pécsen - közölte az innovációs és technológiai miniszter a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
Palkovics László a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület közös polgármesterjelöltjével, Vári Attilával folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány döntése értelmében 2022-től a 25 ezer főnél népesebb településeken "már csak elektromos meghajtású autóbuszokat szeretnénk látni, azok beszerzését támogatjuk".
"Úgy gondolom, Pécs lesz az első olyan város, ahol ez meg fog történni, ehhez minden feltétel adott, ebben mindenképpen támogatást fogunk nyújtani" - mondta a miniszter.
Palkovics László felidézte: szerda délelőtt megindult a német thyssenkrupp 17,4 milliárd forintból, kormányzati támogatással megvalósuló pécsi gyárának építése. A beruházás érkezésével megdőlt az a korábbi alapvetés, miszerint nem érkeznek Dél-Magyarországra komoly nagyvállalatok - tette hozzá.
Kiemelte: a beruházás nem valósulhat meg és nem lehet sikeres a Pécsi Tudományegyetem nélkül, hiszen az intézmény 2014 óta sokat fejlődött, bővült, megkezdték a mérnökképzés kialakítását. Hangsúlyozta, a kormányzat minden támogatást megad a pécsi egyetemnek ahhoz, hogy az képzéseivel szolgálja az ipari beruházások fellendülését a baranyai megyeszékhelyen.
Az autóipari fejlesztésekről, beruházásokról szólva a miniszter kitért arra, hogy a kormány elkötelezett az ágazat magyarországi fejlődésének segítésében, mert az "jó néhány innovatív technológiai fejlesztést magában foglal".
Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje arról szólt, a thyssenkrupp pécsi érkezése jelentős szerepet játszik a "zöld gazdaság" fejlesztésében azzal, hogy a vállalat elektromos meghajtású autókba is gyárt alkatrészeket. Azt mondta, a jövőben fontos része lesz a pécsi gazdaságfejlesztésnek az innováció, ennek fejlődését a város az egyetemmel és a kormányzattal közösen segítené.
hírek innen, onnan
Minden eddiginél nagyobb flottával indult el a hetedik Tisza-tavi PET Kupa
Idén hetedik alkalommal indult útjára a Tisza-tavi PET Kupa, Magyarország egyik legismertebb közösségi folyótisztító kezdeményezése. A...
El Niño és Magyarország: mire számíthatunk mi, itt, most?
A felmelegedésre most megint rátesz egy lapáttal a csendes-óceáni eredetű El Niño jelenség, de Magyarországon nem elsősorban erre kell...
Orbán Viktor: „A választási vereségért engem terhel a felelősség”
A volt kormányfő szerint feleslegese másokon elverni a port – ezért is mondott le (amit elutasítottak, bár sajtóinformációik szerint...
Tíz kilométeres sávban indul rendkívüli vaddisznógyérítés az autópályák mentén
Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében az M1 és M3 autópályák környezetében intenzív állománycsökkentést rendeltek el. Az...
Klose biztos benne: Megdől a vb-gólrekordja, és azt is tudja, kinek adná át szívesen
Miroslav Klose szerint ezen a tornán átadják a múltnak a gólrekordját.
A tökéletes szőrtelenítés előtti rutin, amivel örökre elfelejtheted a benőtt szőrszálakat
A szőrtelenítés sok nő számára a szépségápolási rutin természetes része, de a benőtt szőrszálak és az irritáció kellemetlenné...
Egy irodalomtanár kitált: A diákok ma már egy 20 oldalas cikket sem tudnak elolvasni
Tyler Jagt amerikai irodalomprofesszor szerint a diákok már egy 20 oldalas cikket sem képesek elolvasni, ami a teljes generáció problémája....
Magyar Péter már előkészíti a meleg párok örökbefogadását a Mi Hazánk politikusa szerint
Novák Előd a miniszterelnök e heti parlamenti felszólalására reagált.
Kiderül a kormány pontos terve: nem lesz titok, mit vállalunk az uniós pénzekért cserébe
Gőzerővel folytatódik a munka: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét, amely az...
Susan Sarandon lánya le sem tagadhatná édesanyját: Eva pontosan úgy néz ki, mint a színésznő fiatalon
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul...
„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött
A nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban jártunk, hogy megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben...
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán...
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma
A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






