Pécsi Napilap - Palóc Vágta Kozárdon

Ezt olvasta már?

Országos konferenciasorozatot indít a Fidesz a kormányzati eredményekről

Magyarország jobban teljesít címmel országos konferenciasorozatot indít a Fidesz az eddigi kormányzati eredményekről - közölte Nyitrai Zsolt szerdai budapesti sajtót...


Palóc Vágta Kozárdon

A Nemzeti Vágta legnagyobb előfutamát, a Palóc Vágtát rendezik meg szombaton a Nógrád megyei Kozárdon - erről az Önkormányzati Sajtószolgálaton (ÖS) keresztül tájékoztatta az MTI-t az önkormányzat.


hirdetés

Közleménye szerint a Palóc Vágta a palócföldi települések legnagyobb lovas seregszemléje, igazi szép versengés, a magyar vidéki lovas virtus megtestesítése, középpontjában a magyar tradíciókra épülő történelmi hangulatú lovas versennyel.

A Nyeregbe Vidék - Nyeregbe Magyarország! jelmondatot zászlajára tűző rendezvény egyedülálló lehetőség arra, hogy a sikeresen szereplők versenyre keljenek a Kárpát-medence legjobb lovasaival a budapesti Hősök terén szeptember 15-16-án, és megnyerjék településüknek az ötmillió forintos fődíjat - hívta fel rá a figyelmet az önkormányzat.

Az előző évekhez hasonlóan idén is kétféleképpen lehet indulási jogot szerezni a budapesti versenyre: elővágtáról való továbbjutással vagy közvetlen nevezéssel. Az elővágta rendszer az esélyegyenlőséget szolgálja, hiszen lehetőséget nyújt a kisebb településeknek is arra, hogy alacsonyabb nevezési díj megfizetése mellett országos ismertségre tegyenek szert.

A szombati rendezvényen a települések bemutatkozását segíti elő a Palóc Piac is, amely a térség kultúráját, hagyományait és portékáit igyekszik megismertetni a nagyközönséggel a Kozárdi Almavölgyben.








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Külföldi lap: Meghalhatott Erőss Zsolt és Kiss Péter?

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter. Rajtuk kívül Park Nam Su koreai mászó és két serpa halhatott meg a himalájai csúcsról lefelé ...

Megmutatta felesége fenekét a világsztár

Igencsak kellemetlen módon lepte meg Hilaria nevű feleségét Alec Baldwin a cannes-i filmfesztiválon.

Aggódunk és stresszelünk

Gondjaink vannak, panaszkodunk. Mondják, hogy szeretünk is... De valójában mennyire vagyunk stresszesek?

A romagyilkosságok három vádlottját örökre bezárná az ügyész

A negyedrendű vádlottra határozott idejű szabadságvesztést kért 1,5 napos vádbeszédében.

Panaszkodtak a magyar ügyfelek: 13,5 millió forintot kaptak

Összesen 320 határon átnyúló egyedi fogyasztói panasz érkezett tavaly az Európai Fogyasztói Központhoz magyar fogyasztóktól.

Nemdohányzó

A Lorillard és a Reynolds

Bréking. Meghalt Erős Zsolt

Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - akik

Íme a MÁV-Start új vonatai látványtervek

Elkészültek a MÁV-Start új Flirt-motorvonatainak a látványtervei közölte a vasúttársaság.

Új munkahelyeket teremtett a Brose Hungary Kecskeméten

Kecskemét, 2013. május 22., szerda (MTI) - A Brose Hungary Automotive Kft. 675 millió forintos beruházással 35 új munkahelyet teremtett Kecskeméten, a cég az egyik jelentős beszállítja a Mercedes-Benznek - közölte a Brose németors...

Együttműködik a NATO KEKK a pécsi orvostudományi karral

Budapest, 2013. május 22., szerda (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK) - tudatta közlemé...

Tavaly 13,5 millió forint vagyoni igényt érvényesített az Európai Fogyasztói Köz...

Debrecen, 2013. május 22., szerda (MTI) - Összesen 320 határon átnyúló egyedi fogyasztói panasz érkezett tavaly az Európai Fogyasztói Központhoz magyar fogyasztóktól uniós vállalkozásokkal, vagy uniós fogyasztóktól magyar vállalko...

Sport

Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak

Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...

Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok

A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...

Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján

A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.

Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott

Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.

Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott

Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...

Az M2 közvetíti a kupadöntőt

Az M2 élőben közvetíti a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléját, amelyet a már bajnok Győri ETO FC és a címvédő DVSC-TEVA vív egymással.

Isco és Lewandowski lehet a Real első igazolása

Az már eldőlt, hogy José Mourinho otthagyja a Real Madrid csapatát, a spanyol sajtóban pedig be is indultak a találgatások, hogy milyen új igazolások kerülhetnek a Király Gárdába.

Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...

A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása

Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.

Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban

Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.

Bulvár

Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...

Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.

A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...

Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.

Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...

Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.

Ilyen csúnya hálószobát még életedben nem láttál! - Képeken a 7 legízléstelenebb

Kétséges, hogy ezekben a hálószobákban jól lehet aludni.

Ő Rékasi Károly titkos szerelme

A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.

Ismét megmutatta bájait a szexi olasz olimpiai bajnoknő - videó!

Federica Pellegrini, az olasz úszósport csillaga ezúttal Thaiföldön állt modellt a SportWeek magazin felkérésére. A pikáns képek május 25-étől lesznek megtekinthetőek, addig is itt a La Gazzetta dello Sport egy kis videója kedvcsi...

Fontos szigorítás lépett életbe: az adófizetést már nem lehet megúszni

Május végén a társas vállalkozásokra több feladat is hárul: a társaságiadó-bevallás mellett május 31-ig a beszámolójukat is közzé kell tenniük, s a kapcsolt vállalkozások közti ügyletekről transzferár-dokumentációt is készíteni ke...

Mikor minősül munkaidőnek az utazás ideje?

A munkába járás ideje általában nem minősül munkaidőnek. De vannak kivételek.

Öt jó tipp műfogsort viselőknek

Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...

Milliókat fenyeget Sztálin betegsége

A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...

Lábgomba, körömgomba, tyúkszem

A cipő viselése védi a lábat a külső hatásoktól, ugyanakkor számos betegség (lábgomba, tyúkszem) forrása is lehet. A láb bőrgyógyászati szempontból kapcsolódik a kézhez, ezért számos bőrbetegség egyidejűleg jelentkezik.

Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!

Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.

blogmorzsák

„Nagyon szeretek Robival dolgozni”

Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.

Az öngyilkosság anatómiája

Statisztikai adatok tanúsága szerint a hétfő a legveszélyesebb nap. Magyarországon májusban követik el a legtöbb öngyilkosságot.

Akinek nem futja hálapénzre,
nem sok jóra számíthat

A levélíró tehetetlenül nézte végig édesanyja halállal végződő szenvedését, megalázását
a szombathelyi Markusovszky kórházban.

Külföldi edzők Magyarországon

Állandó vita tárgyát képezi, hogy van-e hely ennyi idegenlégiósnak a magyar fociban. De mi a helyzet a kispadokkal?

Észt építészet a FUGÁ-ban

Tallinnban nem csupán szépen formált üveghomlokzatok rejtőznek, hanem egy egész
új világ, amit a legtöbbünk még soha nem látott.

Tönkretett a munkaadóm

A tartozásról közjegyzői okiratot írattak alá az ügyfelemmel és velem is, mint alkalmazottal, mondván, „vagy aláírod, vagy repülsz”.

Megéri LED-re cserélni
a fénycsövet?

A jó, öreg, villódzva ébredő hosszú fénycsövek helyett is van higanymentes fényforrás, ami drága ugyan, de behozza az árát.

FBI Budapesten: Tarlósék topnyomozói

Egy elit, 30 fős biztonsági igazgatóság dolgozik 2010 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél.

Az emberi szabadság a tét

Orbánék csak kiteljesítik a felelőtlen, korrupt politizálás két évtizedét.

Most jó Tóth Gabinak lenni

Majd' széjjeldurran a csöcse és még 25 milliót is keres mellé.

Haldokló gyerekek szüleikkel

Egy nonprofit szervezet gyönyörű portréképeket készít a gyerekekről, hogy így könnyítse meg
a szülőknek e borzalmas helyzet feldolgozását.

0






0