Pályázati felhívás pécsi egyetemi kollégiumi férőhelyekre
A Baranya Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet 10 fő egyetemi, illetve főiskolai hallgató kollégiumi elhelyezésére.
Pályázati feltételek:
a pályázó a Pécsi Tudományegyetem nappali tagozatára felvételt nyert/beiratkozott hallgató
magyar állampolgárság,
állandó lakóhely Baranya megye közigazgatási területén
Az elbírálás szempontjai:
1. Szociális helyzet, családi élet körülményei:
• kereső családtagok száma,
• egy főre jutó havi átlagjövedelem (keresetigazolás),
• lakáskörülmények,
• további, oktatásban részt vevő családtagok száma
• betegség (orvosi igazolás),
• munkanélküliség.
2. Tanulmányi eredmény. (Előnyt jelent a tanulmányi versenyeken elért helyezés, vagy tanulmányokkal, iskolai munkával kapcsolatos pályázatokon való eredményes részvétel.)
3. Lakóhely. (Hátrányos helyzetű térség, település távolsága a megyeszékhelytől, közlekedési lehetőségek)
4. Ajánlások. (Előnyben részesülhet, aki a lakóhely szerinti önkormányzat, vagy gyermekjóléti szolgálat ajánlását is csatolja.)
A pályázatnak tartalmaznia kell:
hallgató lakcímét, telefonszámát, személyi igazolványának számát, EHA/oktatási azonosító számát a felsőoktatási intézmény megnevezését (kar, évfolyam, szak),
A pályázatok benyújtási határideje:
2011. szeptember 2.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatokat „kollégiumi pályázat” megjelöléssel a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Elnökének címére (7621, Pécs Széchenyi tér 9.) lehet benyújtani.
A pályázat elbírálásának módja
A pályázatokat a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottsága bírálja el.
A pályázat elbírálásának határideje:
2011. szeptember 16.
Az elhelyezést elnyert hallgatók kollégiumi térítési díját az egyetem állapítja meg.
A pályázattal kapcsolatban további információ dr. Kohner Emőke közoktatási referenstől kérhető a 72/500-449-es telefonszámon.

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





