Ezt olvasta már?

0

Papíron szépen hoznak a pécsi városi cégek

Május közepéhez érkezve számolnak be a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő cégek az előző évi gazdálkodásukról. Az összesen húsz – részben vagy egészben – városi tulajdonban lévő vállalkozás 2017-ben összesen közel másfél milliárd forint adózott eredményt ért el.

Nem meglepő, hogy három cég viszi a prímet, a PÉTÁV és a Biokom egyenként negyedmilliárd forintot hozott a konyhára, a Vagyonhasznosító 900 millió fölött. Ami kicsit meglepő lehet, hogy a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. is 12 milliós plusszal zárt, és a reptér két cégéből is befolyt húszmillió. A két élvonalbeli csapat, a vízilabdások és a férfi kosarasok is összességében tízmillió feletti eredménnyel dicsekedhetnek, a húsz vállalkozásból csak hatnak sikerült negatívra 2017.

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. 17 milliós mínusza mellett a Tükebusz tízmilliója, az Euronet 2000 hasonló tétele, a Horvát Színház hatmilliója és a kommunikációs cég hárommilliója ugrik ki. Adódik persze a kérdés, ha ilyen fényesen teljesítenek ezek a cégek, akkor mégis hogyan került pácba Pécs, miért is kellett például kölcsönhöz folyamodnia a kormányhoz. Nos, a válasz viszonylag egyszerű, hiszen sokuk esetében a városi támogatás éves összege és a város által fizetett megrendelések messze meghaladják az általuk termelt nyereséget, így az önkormányzati büdzsében bizony jelentős hiányt okozhat.

Ami viszont érdekes, nyolc cégvezető jogosult prémiumra, és közülük mindössze kettőnél javasol az adható maximumnál kevesebbet a városvezetés.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Örök vegyi anyaggal” fertőződhettek mindennapi gabona alapú termékeink

A TFA-nak nevezett vegyszer a szaporodási képességeket is károsítja.

Demográfiai katasztrófa felé száguld Ukrajna, egyre nyomasztóbb a kérdés: ki építi majd újjá az országot?

Miközben rohamosan fogy az ország népessége és Ukrajna a demográfiai válság felé robog, a hatóságok azzal szembesülnek: alig marad, aki...

George Clooney nagyon kiakadt Brad Pitt miatt

George Clooney évtizedek óta haragszik Brad Pittre, amiért elveszített miatta egy fontos szerepet.

5 red flag szilveszterkor, hogy valami nagyon nincs rendben a kapcsolatotokban

A szilveszteri időszak kitűnő lehet, hogy megvizsgáljuk a partnerünkkel való kapcsolat dinamikáját. Íme öt red flag, ami azt mutatja,...

Olyat kapnak a magyar vevők ennél a márkánál, mint sehol máshol

Minden eddiginél magasabbra emelte a licitet a gyári garancia terén a Citroën. Az új generációs C5 Aircross a jelenlegi legerősebb...

Rendkívüli bejelentés jött, baj van egy hazai úton

Rendkívüli forgalmi helyzet alakult ki a 11-es úton Szentendrénél. Várhatóan délután is káosz lesz a környéken, nagy dugókra kell...

Így védi a pénzed a Revolut az utcai bűnözőktől

A Revolut új funkciót vezet be: az utcai mód lehetővé teszi, hogy az átutalásokat követően egy órán át még bele lehessen nyúlni a...

Váratlan hiba miatt félpályás lezárás van a 11. számú főút szentendrei átkelési szakaszán

A Magyar Közút nem részletezte, hogy mi a váratlan műszaki hiba.

Amerika akcióba lendült: négy szálon folyik a békekötés - Azt mondják, ez mindenképpen fájdalmas lesz Ukrajnának

Négy különálló kérdéskörről folynak az egyeztetések az ukrajnai háború lezárása kapcsán: az amerikaiak az európaiakkal, oroszokkal...

5 helyzet, amikor a kapcsolatodnak jót tesz, ha hallgatsz

A párkapcsolat alapja az őszinte kommunikáció — ezt mindenki tudja. De arról már kevesebbet beszélünk, hogy néha nem a kimondott szó...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0