Parazoo a Pécsi Állatkertben!
Olyan – Magyarországon egyedülálló – csapatépítő és érzékenyítő játék indul a zoo területén, mely nem csak izgalmas, szórakoztató és elgondolkodtató, hanem feladványainak köszönhetően a résztvevők testközelből tudhatnak meg rengeteget az őket segítő fogyatékkal élők világáról, nehézségeikről.
Egyedülálló, izgalmas és érdekes csapatépítő játék indult Pécsen, mely azon túl, hogy közös gondolkodásra késztető logikai feladványaival összekovácsolja a baráti, családi, vagy épp munkahelyi közösségeket, egy sokkal fontosabb célt is szolgál: a teljesítendő feladatokat a fogyatékkal élőkből álló pécsi társadalmi vállalkozás, a Specko csapata mozgatja, a többállomásos játék története és kihívásai pedig az ő életük nehézségeire világít rá testközeli, érzékenyítő formában.
A nem mindennapi csapatépítő játéknak pedig keresve se találhattak volna jobb és egyedülállóbb helyszínt a Pécsi Állatkertnél, ahol pénteken Őri László, Pécs alpolgármestere, Siptár Dávid, az állatkert igazgatója és Pintér Csaba, a Specko alapítója mutatta be a ParaZoo nevű kezdeményezést.
Őri László kiemelte, hogy a város és az állatkert az intézmény megnyitása óta törekszik arra, hogy időről időre olyan attrakciókat és programokat szervezzenek a látogatóknak, melyek sajátos megközelítésükkel, az állatkerti közeg újraértelmezésével szólítják meg őket. Ebbe a szisztémába tökéletesen illik a ParaZoo csapatépítő és érzékenyítő játéka is – mondta az alpolgármester.
– Az elmúlt években az állatkertben kreatív ötletekben, újításokban nem volt hiány, és bízunk abban, hogy a most induló, egyedi csapatépítő játékkal olyanokat is meg tudunk szólítani, akik korábban nem jöttek el a Pécsi Állatkertbe, hiszen a családok megszólításán túl a fogyatékkal élők helyzetét bemutató ParaZooval a baráti társaságok, munkahelyi csoportok összetartásának erősítése, szociális érzékenységük fejlesztése a kiemelt célunk – mondta Őri László.
Siptár Dávid hangsúlyozta, hogy a Pécsi Állatkert megnyitásakor is nagy figyelmet fordítottak azokra, akik testi fogyatékosságokkal, betegségekkel élnek, ebből kifolyólag az egész állatkert teljesen akadálymentes, bejárható kerekesszékkel is. Hozzátette, hogy az állatkerti táborokban már korábban kipróbálták a játék egy másik formáját kisgyerekek részvételével, mely nagy sikert aratott.
– A ParaZooval a célunk az volt, hogy egy olyan, Magyarországon egyedülálló lehetőséget tudjunk biztosítani főként cégek, vállalatok, baráti társaságok és családok számára, mely nemcsak egy klasszikus csapatépítőként értelmezhető, hanem érzékenyítésként is. Fordított szituációk jönnek létre ebben a játékban, melyeket talán a szabadulószobákhoz lehet hasonlítani. Állomásokat kell végigjárni az állatkertben, az állatvilággal, élővilággal kapcsolatos logikai-ügyességi feladatokat kell megoldani úgy, hogy közben ebben fogyatékkal élő munkatársaink lesznek segítségükre. Arra szeretnénk így felhívni a figyelmet, hogy azok, akik a mindennapokban a támogatásunkra szorulnak, számunkra hatalmas segítséget tudnak nyújtani, a játék során pedig őket megismerve sokat tanulhatunk tőlük – mondta az állatkert igazgatója.
Pintér Csaba ezt követően elmondta, hogy céljuk az, hogy több találkozást, több kapcsolatot tudjanak kialakítani az ép és a fogyatékkal élő emberek között.
– Úgy gondoltuk, hogy a játékos forma nagyon alkalmas arra, hogy a pécsiek egy vidám, emocionális közegben találkozzanak például a siketek, vakok, a nehezen mozgók, a kerekesszékesek életével. Egy minden érzékszervre ható kalandjátékot dolgoztunk ki ezért, ez a Specko szabadulószobája a Létra közösségi térben. Sokat gondolkodtunk azonban azon, hogy hogyan lehetnénk mobilabbak, hogyan tudnánk kivinni szabadtéri helyszínekre a feladványokat, épp ezért nagyon örültünk annak, hogy az állatkert megkeresett minket a ParaZoo kapcsán. Több nagy sikerű játékunk volt már itt korábban, szerintem az állatkert tökéletes helyszínt biztosít az általunk kitalált érzékenyítő programnak – mondta Pintér Csaba.
Az amúgy egyórás játék rövidített formáját ki is próbálhatták az újságírók: az állatkertben eltűnt „paralányt" kellett megtalálniuk, akihez különböző titkokat feltáró feladványok megoldásával juthattak közelebb. Például egy siket nőnek kellett segíteniük abban, hogy több nagy csigaházat megkongatva-megszólaltatva megkeressék a számára nem hallható, nem ismert „ré" hangot.
A játékhoz legalább 3 fő jelentkezése szükséges, regisztrálni pedig az állatkert honlapján lehet (ahol további információkat is megtudhatnak a játékról), a szervezést megkönnyítendő legalább 5 nappal a tervezett játék előtt.
hírek innen, onnan
„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere
A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.
Lóbab, szőlőmag és mesterséges intelligencia: új alapanyagok a csokoládégyártásban
Nem biztos, hogy ennek mindenki örülni fog.
A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.
Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat
Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...
Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint
Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...
Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére
Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.
„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta
Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...
Szövetséget köt a Ford és a Geely
A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.
Macska okozhatta a lakástüzet a tatabányai társasházban
Cirmos cica haj!
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...
Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát
Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?
Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni
Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






