Ezt olvasta már?

0

Pécs-EKF: Hegyi Zsuzsa kontra Index

Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága igazgatójának következő levelét juttatták el a Pécsi Napilaphoz, de hozzátették, a vezető ezt nem hivatalból, hanem pécsi polgárként fogalmazta meg!

"Indexes Újságíró Urak!

Az Önök kasztjának szinonimája a destruátor. Ennek is több fokozatát tartjuk számon, mi olvasók. Önök a legfelsőbb, omnidestruátor osztályba jutottak csütörtöki, az Index címlapján hozott Pécs cikkükkel. Gratulálok!

A savas kémhatás nélkül lelepleződő gondolatszegénység, szellemtelenség, a fővárosi frusztráció a gyalázatosan gyenge EKF pályázatuk elbukása miatt, vagy egyszerűen a zsigeri ostobaságból adódó felelőtlenség okozta, fröcsögő rosszindulatukon talán egy jógatanfolyam segíthetne. Vagy egy pécsi utazás.

Ugyanakkor szót emelek a jóízléstől, érzékenységi küszöbtől függetlenül is, valamennyi olvasójuk előtt pellengérre való szakmai tévedések, a statisztikai tények meghamisítása, és városunknak kárt okozó, tematizált interpretálása ellen.

Önök ezt írják: „majdnem 78 ezerre ugrott a városban eltöltött vendégéjszakák száma". Ezzel szemben a tények, melyeket a KSH regisztrált és tett közzé: a vendégéjszakák száma 2010-ben Pécsen 236.145 volt, ami 27,5%-os növekedést jelentett az előző év bázisához képest. Ezt nevezik Önök főcímben turisztikai bukásnak.

A valós szám önmagáért beszél, s értékét tovább növeli, ha a makrogazdasági környezetet sem felejtjük el megvizsgálni. Valahogy azt a körülményt, hogy ezt a tetemes növekedést a pénzügyi világválság közepén sikerült elérni, Önök nem tartották méltónak a megemlítésre.

Pécs minden idők európai kulturális fővárosainak egyik, turisztikai szempontból legsikeresebbike lett. Ha nincs összehasonlítási alapjuk, javaslom a Palmer jelentés áttekintését, vagy a közelmúlt (Linz, Nagyszeben, stb.) EKF városai statisztikáinak megismerését. Akár az Önök által említett Graz-ot is vehetik példaként, - ugyanis annak turisztikai növekedési dinamizmusát is jelentősen meghaladtuk.

A külföldi vendégéjszakák száma 2010-ben 74,6%-kal emelkedett Pécsen, míg az országos átlag +1,4% emelkedés volt. Az osztrák vendég érkezések száma 2010-ben Pécsen 306,4%-kal nőtt. Azért e példát hozom, mert a legjelentősebb piacvesztést (évről évere 5-5%) az utóbbi években Ausztriában szenvedte el a város, - amit tavaly nem csak megállítani és megfordítani sikerült, hanem elérni, hogy az osztrák lakosság szavazáson Pécset a világ TOP20 desztinációja közé választotta (amiben korábban még nem szerepelt egyetlen magyar város sem). A délszláv térségben pedig szűz piacokat tártunk fel, ugyancsak több száz százalékos forgalom élénkülést generálva.

Nem túl professzionális (demagógnak is mondhatnánk) Pécs vendégeinek számát Budapestével összehasonlítani, mint ahogy e tekintetben nem hasonlítjuk össze a magyar fővárost Isztambullal sem (utóbbiba naponta 1 millió vendég érkezik). Mások az adottságok, nyilvánvalóan mások a lehetőségek is. Pécset Péccsel kell összehasonlítani, és hasonló adottságú EKF városokkal.

A nulla nemzetközi ismertségről indulva igen, valóban megismerte városunkat Európa számunkra turisztikai jelentőséggel bíró része. Kiemelt küldőterületeinken, Németországban, Ausztriában, és a délszláv térségben több mint 1.750 média megjelenés gondoskodott erről. A Pécsen járt külföldi újságírók mára már amolyan virtuális „Pécs fan club"-ot alkotnak, amit nem csak tudósításaik pozitív tartalma és invitatív jellege igazol, hanem az a személyes érdeklődés, mely a témaévet követően is fennáll.

Tetszik tudni, ez a város nem csak hatalmas turisztikai eredményt ért el 2010-ben (az Önök fajtája által generált hihetetlen ellenszél dacára), hanem szerethető is, már 2000 év óta. Aki nyitottan érkezik ide, az megérzi a lényeget: az európai történelmet, a különböző korok és népek kultúráját - alig néhány négyzetkilométeres területen kikristályosodva, a kisvárosi környezetből világraszólót teremtő Zsolnay család örökségét, a modern magyar festészet esszenciáját, és mindezzel együtt élve, lélegezve a pécsi életérzést. Távol a nagyvárosi sárdobálástól és taposómalmoktól, közel ahhoz, amiért érdemes élni: emberséghez, gondolathoz, alkotótehetséghez, kicsit közelebb mindahhoz, ami elemeli a lelket az iszaptól.

Szerintem tessék kipróbálni, jót fog tenni!"

Hegyi Zsuzsa

A MAGYAR TURIZMUS ZRT.  (eheti, hivatalos közleménye)

REAGÁLÁS AZ INDEX „TURISZTIKAI BUKÁS VOLT A PÉCSI KULTÚRFŐVÁROS” C. CIKKÉRE

A Magyar Turizmus Zrt. az alábbiakban kíván reagálni az Index 2011. február 24-én, főoldalon közölt „Turisztikai bukás volt a pécsi kultúrfőváros” címmel megjelent cikkére.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet a KSH vendégforgalmi adatainak ismeretében megalapozatlannak és indokolatlannak tartja a „bukás” kifejezés használatát a Pécs2010 EKF projekt turisztikai vonatkozását illetően. A KSH előzetes statisztikai adatai szerint ugyanis 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Pécsett a tavalyi évben a belföldi vendégéjszakák száma közel 13%-kal, a külföldi vendégéjszakák száma pedig közel 75%-kal (!) emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken, ami összességében mintegy 28%-os növekedést eredményezett. Az EKF projekt nélkül ilyen nagymértékű, az országos átlagot jelentősen meghaladó növekedés elképzelhetetlen lett volna, ráadásul abban az évben, amikor a válságból való kilábalás még csak épphogy megkezdődött.

Mindez abszolút számokban: Pécsett 2010-ben összesen 238.145 vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken. Ebből belföldi vendégéjszaka 160.389, külföldi pedig 77.758 volt.

A pécsi vendégforgalmi eredményeket annak a fényében is szükséges vizsgálni, hogy a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentésében, a nemzetközi turizmus mutatóiban bekövetkezett erőteljes javulásról beszél a 2010-es évre vonatkozóan. Az erőteljes javulás az UNWTO adatai szerint azt jelenti, hogy a világon a nemzetközi turistaérkezések száma 6,7%-kal növekedett az előző évhez képest, Európában 3%-os volt a növekedés, Közép- és Kelet-Európában 4,2%-kal, Magyarországon pedig az átlagot meghaladó mértékben, 4,8%-kal bővült a külföldi vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken.

A külföldiek körében legnépszerűbb magyar települések rangsorában Pécs a 2009. évi helyezéséhez képest 10 helyet előre lépve, 2010-ben már a 12. helyen szerepel!

Baranya megyében ugyanebben az időszakban a vendégéjszakák száma összesen 8,6%-kal nőtt, ami azt mutatja, hogy a Pécs EKF projekt nem csak a városban, hanem közvetlen és közvetett környezetében is éreztette hatását.

Az ugyancsak jelentős forgalmat bonyolító magánszálláshelyek adatait pedig még csak 2011 nyarán teszi közzé a KSH.

Nem szerencsés továbbá az egy év leforgása alatt ilyen jelentős vendégforgalom növekedést elért Pécset, azoknak a városoknak a forgalmához hasonlítani, ahol a jól ismert turisztikai motivációknak és vonzerőknek köszönhetően hagyományosan a legtöbb vendégéjszakát regisztrálják. Budapesten realizálódik például a külföldi vendégéjszakák több mint fele, azaz több mint 5 millió vendégéjszaka!

Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése nem feltétlenül jelent azonnali vendégforgalom-növekedést - bár Pécs esetében, mint láthattuk, 2010-ben jelentős bővülés figyelhető meg mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák számában.

Az, hogy hosszú távon milyen hatást gyakorol az EKF cím megszerzése, sok tényezőtől függ. Ezeket a tényezőket kiválóan foglalta össze Dr. Rátz Tamara cikke, amely a Turizmus Bulletin 2006, XI. évfolyam 2. számában jelent meg és a következő linkre kattintva letölthető http://itthon.hu/szakmai-oldalak/turizmus-bulletin/archivum-1999-2005.

Ebben a tanulmányban olvasható például az is, hogy „1985-1995 között az előző évhez viszonyítva átlagosan 11%-kal növekedett a vendégéjszakák száma a kulturális fővárosokban, 1995 után pedig átlagosan 12%-kal.” (Pécsett 28%-kal!) „Ugyan nem számszerűsíthető, de hosszú távon rendkívül jelentős kedvező hatása a Kulturális Főváros Évnek az adott város imázsának megváltoztatása, illetve belső és külső identitásának kialakítása és megerősítése.

A kulturális vonzerők fejlesztése, a kínálat kvantitatív és kvalitatív jellegű bővítése azonban optimális esetben nem elsősorban a turisták elvárásainak minél magasabb szintű kielégítése érdekében történik, hanem főként a helyi lakosság életminőségének javítása, az adott város lakóhelyként való vonzerejének növelése végett - az élénk és barátságos atmoszférájú, gazdag kulturális kínálattal, vonzó épített környezettel rendelkező városok pedig látogatásra és visszatérésre ösztönzik a turistákat is.”

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében vagy közreműködésében tavaly közel 600 külföldi újságíró látogatott el Pécsre, akik közel 1800 pozitív cikket és tudósítást jelentettek meg elsősorban a város kiemelt küldőterületein, Németországban, Ausztriában, és a délszláv térségben. Az Ausztriából regisztrált vendégforgalom például háromszorosára (!) nőtt az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet viselt Pécsen és környékén.

Ausztria legjelentősebb tesztújságja, a Gewinn Magazin a világ 20 legjobb turisztikai célpontja közé sorolta Pécset, olyan desztinációkkal egy lapon említve a magyarországi várost, mint például a Hawaii-szigetek, vagy Abu Dhabi.

Pécs sikere egész Magyarország sikere, ami nagyon komoly országos összefogás és munka eredménye, amelynek megkérdőjelezése az egész ország törekvéseinek alábecsülését jelenti.

A Magyar Turizmus Zrt., – stratégiai partnereivel és a turisztikai szolgáltatókkal összefogásban – az idei évben is folytatja a Dél-Dunántúli régió és természetesen Pécs népszerűsítésére irányuló munkáját mind belföldön, mind pedig külföldön, maximálisan számítva a hazai sajtó felelős együttműködésére.

További információk: Magyar Turizmus Zrt.

Kommunikációs Iroda

 

Az EKF

Az Európa kulturális fővárosa címet az Európai Unió ítéli oda egy évre. Ez alatt az idő alatt az adott város lehetőséget kap kulturális életének és kulturális fejlődésének bemutatására. Számos európai város használta fel ezt a címet arra, hogy megújítsa kulturális életét és ismertté tegye magát Európa-szerte.

2005: Cork (Írország)

Cork (írül: Corcaigh) Írország második, az Ír-sziget harmadik legnagyobb városa Dublin és Belfast után. Cork megye közigazgatási központja és Munster tartományának legnagyobb városa. A 2006-os népszámlálási adatok szerint lakosainak száma 119,143 fő, a hozzá tartozó településekkel együtt pedig 190,384.

2010:Pécs (Magyarország)

Pécs (horvátul Pečuh, Pečuj, Pečuv, Peču, Petocrikva, németül Fünfkirchen, szerbül Печуј vagy Pečuj, a középkorban latinul Quinque Ecclesiae, az ókorban latinul Sopianae) megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb városa, Baranya megye székhelye.(...)Pécs 1998-ban elnyerte az UNESCO Városok a békéért-díját a kisebbségi kultúrák ápolása, valamint a balkáni háborúk menekültjei iránt tanúsított befogadó, toleráns hozzáállása miatt. A város 2007-ben harmadik, 2008-ban pedig második lett az Élhető Települések (The LivCom Awards) nemzetközi versenyének 75 ezer és 200 ezer lélekszám közötti települések kategóriájában.(...)Pécs 2009-ben 125 ezer turistát látott vendégül hivatalosan, a vendégéjszakák száma pedig 240 ezer volt. Ausztria legjelentősebb tesztmagazinjának (Bus&Hotel) 2010. februári számában Pécs a világ 20 legjobb úti célja között volt...

Probléma

(Bakos Idegen Szavak Szótára szerint):

1. megoldásra váró elméleti vagy gyakorlati kérdés; tudományos kérdés, kutatási feladat;

2. rejtvény, talány, titok;

3. felvetett dolog vagy terv...

Féltékenység

A féltékenység érzelem, melyet akkor élünk át, ha valaki, akitől vágyunk valamire (tipikusan figyelemre, szeretetre vagy gyengédségre), egy harmadik személynek nyújtja ezt a valamit. Például egy gyerek féltékeny lesz, ha a testvére kap édességet, de ő nem. A féltékenység nem egyszerűen abból ered, hogy nem kapjuk meg, amire vágyunk: a gyerek féltékenységét még csillapítja, ha ő is kap az édességből, de egy féltékeny szerető már kizárólag magának akarja a szeretett személy figyelmét...

Pénz

A pénz minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni illetve adósságokat törleszteni...

Politika

A politika az ókori görög független városállam (a polisz) nevéből ered, jelentése: „a város ügyeinek intézésével kapcsolatos dolgok”, a közélet. A város ügyeibe a Kr.e. V-VI.századi Athénban szólhattak bele a teljes jogú polgárok. Ezt a formát közvetlen demokráciának nevezzük. Ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika mai jelentésében már egy specifikus tevékenységi körre utal, melynek célja egy ország általános értelemben vett irányítása és az erőforrások elosztása, illetve az ehhez szükséges hatalom legitim módon való megszerzése és megtartása. A politikával külön tudományág foglalkozik: a politológia avagy politikatudomány...

Kultúra

A kultúra szó a latin colere („művelni”) szóból származik és eredetileg a föld megművelését jelentette. A kultúra kifejezést ma többféle eltérő értelemben használjuk, amelyek közül a tudományos (antropológiai) és a hétköznapibb („magas kultúra”) értelmezés a leggyakoribb.

A kultúra szó mai használata igen sokrétű. Beszélünk mezőgazdasági kultúráról, kultúrpolitikáról, nemzeti kultúrákról, stb. A kultúrpolitika kifejezés először egy német pedagógiai lapban, a Pädagogischer Revue-ben szereplő cikk címében jelent meg 1840-ben és e században született a nemzeti kultúrák kifejezése is...

Magyar Turizmus Zrt.

A Magyar Turizmus Zrt. Magyarországot mint országmárkát külföldön és belföldön turisztikai szempontok szerint pozicionálja, a magyar turizmus arculatát építi és marketingkommunikációs tevékenységével az ország ismertségének növelésére törekszik. Feladata, hogy a magyar turisztikai kínálat piacra juttatását versenysemleges módon segítse belföldön és külföldön, támogassa a regionális együttműködéseket a turizmusmarketing területén, valamint turisztikai információkat biztosítson a belföldi és a Magyarországon tartózkodó külföldi turisták, a potenciális utazók, a döntéshozók, a belföldi és a külföldi turisztikai szakma számára...

wikipedia/PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egy meggyőző családi crossover - jön az Új Dacia Striker

A Striker azok számára készült, akik nem szeretnének kompromisszumot kötni a mindennapi használhatóság és a modern megjelenés között....

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti...

Franciaország megtiltotta a 15 év alattiaknak a közösségi hálózatok használatát

A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában.

Újra lecsap a forróság: pontosan ekkor térnek vissza a 38 fokos napok

Egyelőre hűvös, sarkvidéki eredetű levegő áramlik fölénk, ám az enyhülés nem tart sokáig: a hétvégétől gyors felmelegedés...

Miért tesznek a profi zöldségtermesztők egy marék rizst az ültetőgödörbe?

Sokan nem is gondolnák, de egy marék rizs óriási segítség lehet a zöldségek gyökérzetének fejlődésében! Nézzük a meglepő, de...

Gyurcsány Ferenc fotón mutatta meg új barátnőjét

Gyurcsány Ferenc új párjával, a fotográfusként bemutatott Évával érkezett a palotási halfesztiválra. A volt miniszterelnök a nyilvános...

Sok magyar nem is sejti, mennyi múlhat ezen: így számítják ki valójában a nyugdíjat

A nyugdíj összegét sokan egyetlen egyszerű számítással képzelik el: minél többet dolgozott valaki, és minél magasabb volt a fizetése,...

Kimutatta egy új kutatás: ez történik a veséiddel, ha nem iszol elegendő folyadékot

A megfelelő folyadékbevitel nemcsak a szomjúság csillapítása miatt fontos, hanem a vesék egészségének megőrzésében is kulcsszerepet...

Ilyennek még sosem láttuk Süveges Esztert: igazi dívává változott Rómában

Süveges Eszter néhány napra maga mögött hagyta a hétköznapokat, az olasz fővárosban pedig olyan fotó készült róla, amelyet lehetetlen...

A legbizarrabb dolog, amit a paradicsommal tehetsz: miért szurkálják át rézdróttal?

Különös, de sokak szerint hatékony módszer: rézdrótot döfnek a paradicsom szárába, hogy védekezzenek a rettegett gombabetegségek ellen....

Erzsébet királynő közel 50 éves ékszerében tündökölt Kamilla – a királyné új fotóval ünnepelte 79. születésnapját

A fotón a királyné ragyogó kék ruhában mosolyog a kamerába, megjelenésének legérdekesebb részlete azonban a vállán látható,...

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Spanyol dominancia, de azért Messi és Mbappé is befért – Összeállítottuk a foci-vb álomcsapatát

Spanyol győzelemmel zárult a futball-világbajnokság. A torna után összeállítottuk a vb álomcsapatát.

Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol

A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Hamarosan bilincsben láthatjuk Szijjártó Pétert? – Nemzetbiztonsági vizsgálat indulhat a volt külügyminiszter ellen

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent Szijjártó Péter BYD-hez igazolása? Velkey György kezdeményezte a volt külügyminiszter átvilágítását az Oroszország-kapcsolatok és a kínai üzlet miatt.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Több száz kilót fogyott Falusi Mariann

Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

Olyan képzésekért vették fel az uniós támogatást, amelyeket meg sem tartottak: Olaszországban csapott le az Európai Ügyészség

Az Európai Ügyészség milánói kirendeltsége mintegy 20 millió euró értékű vagyont foglalt le öt vállalathoz köthető bankszámlákon és biztosítási kötvényekben, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Esz

Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál betelt a pohár

Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.

0






0