Pécs-EKF városrész közterületeinek megújítása
Az Európa Kulturális Fővárosa program sikeres pályázatának egyik megfogalmazott célja a kulturális várostervezés és városfejlesztés egy olyan új kultúrpolitika alapján, amely a kultúrát és a művészeteket nem egyszerűen önálló értéknek, hanem a városias életformák alapelemeinek tekinti...
A tervezési terület a keleti városközpont fejlesztési térsége, ahol az ún. EKF városrészen fog felépülni az Európa Kulturális Fővárosa program 3 kulcsprojektje: a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed.
Ugyanakkor fontos feladat a környező utcák megújítása is, hiszen ezen új, vagy megújuló beruházások környezete nem egyetlen tér vagy utca, hanem azok rendszere.
A XXI. század köztereinél már alapszintű elvárás, hogy azok mindenki számára akadálymentesen legyenek használhatóak, a tervezési programnak maradéktalanul feleljenek meg, és ne csak a használhatóság, de az esztétika is egyenlően fontos szempont legyen a kialakításuk során.
Díjazásban részesült pályaművek
1. díj: 2. sorszámú pályamű
A+ Építész Stúdió Kft.
7621 Pécs, Mária utca 16.
Vezető tervezők: Kovács Andor Krisztián, Tamás Anna Mária
A díjazás összege: bruttó 5 millió Ft
2. díj: 3. sorszámú pályamű
Vezető tervezők: Halas Iván, Baranyai Bálint
Szakági tervezők: Deák Adrien
Munkatársak: Pintér István, Lukács Árpád
A díjazás összege: bruttó 4 millió Ft
Megvételben részesült pályamű:
Megvétel: 5. sorszámú pályamű
Apostroph Műterem Kft.
9495 Kópháza, Jurisics utca 9.
Vezető tervezők: Orlovits Balázs, Nagy Andrea, Szobota Eszter
Szakági tervezők:Balogh Andrea, Majoros Csaba, Ládonyi Ákos
A megvétel összege: 1 millió Ft
Az egyes pályaművekről kialakított részletes szakmai bírálatok
2. számú pályamű
Az összetett téri és strukturális feladatra a terv szövegében és rajzaiban is következetesen felépített választ ad. Törekszik a reális, megvalósítható felvetések szintjén maradni, rendszerben gondolkodni, de közben reagálni az egyedi helyzetekre. Ez a szimpatikus magatartás helyenként azonban azonban túlzottan óvatos és így nem szünteti meg a megismert problémát. Mindezekkel együtt az alapvető döntések helyes irányultsága a hibák javíthatóságát a koncepció megőrzése mellett is lehetővé teszik.
A „Vasarely” tér a műleírásban megfogalmazott kávézóival, művészeti gesztusaival, jó arányaival, funkcionális kitisztításával alkalmas az óváros és az EKF negyed közötti súlyponti helyzet betöltésére. Jó arányú a burkolt tér, a Vasarelyre utaló jelek kellő mértéktartással továbbfejleszthető karaktert jelenthetnek. A Lánc utca apró változtatásai kézenfekvőek és elegendőek. Az Egyetem utca forgalomcsillapítása, gyalogos zónáinak szélesítése, differenciálása jó gesztusok. A 48-as tér karaktere, térszervezési módja alkalmas a kívánt funkciók befogadására. A valóságos útirányokat figyelembe véve a belső úthálózat igazabb is lehetne.
A park bátor áthangolásába belefért volna a nyugati oldalról a parkoló autók eltávolítása és az épület és a park intenzívebb összekapcsolása. Az Universitas utca egyirányúsítása, forgalomcsillapítása, a kollégium előtti tér elképzelése finom megoldás. A Zsolnay út túloldalán elterülő park azonban meglehetősen sematikus, a terv többi gondolatától elmaradó színvonalú. A Balokány-tavat elkerülő félig lebegő, szintben elválasztott út szép gondolat, de az ábrázolt megoldás merev és nehézkes.
A játszótér helyzete a Zsolnay út közelében nem igazán vonzó. Elképzelhető a tömör kerítés a Zsolnay út felé, de ennek magassága finom hangolást igényel, hogy a Zsolnay út se veszítse el a park levegős feltárulását. A Zsolnay út, Felsővámház utca csomópontja forgalomtechnikailag nem megfelelő. A parkolók elhelyezése a kőkereskedés területén jó megoldás, de a konkrét kialakítás problémákat hordoz. A Zsolnay gyár kéménye mint jel elképzelhető, mint kilátó, irreális (üzemi területen áll, szerkezetileg nem alkalmas a funkció jelzett módon való fogadására). A Zsolnay úttól É-ra található kisebb utcák karaktere, burkolata logikus. Meggondolandó azonban a járda csak burkolatban való megkülönböztetése a kiemelés helyett.
A Felsővámház utca forgalmi sávjainak kismértékű csökkentése a buszforgalom miatt a kerékpáros forgalmat nehezíti.
3. számú pályamű
Pályamű a pályázati kiírásba tervezési feladatként meghatározott területek közötti gyalogos és kerékpáros közlekedésre elfogadható javaslatokat ad. A Zsolnay Vilmos utca átalakításánál javasolt mindkét oldali sűrűs fasor telepítése árnyékoló, levegőszűrő hatása miatt kedvező.
A Zsolnay Vilmos utca- Felsővámház utca- Diósi út csomópontjának átalakításával tervezett körforgalom jó megoldás, a kifelé irányuló forgalmat szökősávok segítik.
A Király utca forgalmát nem vezeti ki a lánc utcára, hanem déli irányban levezeti a Lánc utca – Koller utcai csomópontra így a kiírásban megkívánt gyalogos preferenciát ugyan nem veszi figyelembe viszont a javasolt forgalmi renddel egy jól használható L alakú összefüggő gyalogosteret alakít ki, melyet nagyméretű vízfelülettel, tematikus szoborcsoporttal gazdagít. A parkolóház bejáratánál tervezett körforgalom rossz megoldás, a merőleges parkolás elhibázott, a tér használhatóságát csökkenti.
Az egyirányú gépjármű és kétirányú kerékpáros közlekedést biztosító Egyetem utcában a kétoldalú fasor pótlásával az utca vizuális megjelenését javítja.
A 48-as téren a növényzet megtartásával és a közlekedő utak organikus vonalvezetésével a tér parkjellegét hangsúlyozza, azonban az emlékművek környezetében tervezett burkolatok felületének nagysága, anyaghasználatának és raszterképzésének sokfélesége zavaró, nem indokolt.
A Balokány-ligeti tó partján a meglévő mészkő lépcsősorok felújítása, megtartása jó gondolat, a Szent koronát mintázó virágágyás visszaállítása a téri szituáció megváltozása miatt vitatható.
A Zsolnay Gyár előtt kialakítandó információs toronyra adott javaslata nem elfogadható.
A pályamunka több plasztikus elemet tartalmaz, melyek közül a Zsolnay Negyed felé vezető útirányokat jelző „Zsolnay ösvényen” elhelyezett térkövek gondolata figyelemre méltó.
5. számú pályamű
Nagyvonalú megoldások a helyi adottságok és szellemiség csekély figyelembevételével.
A terv több megfontolandó ötletet tartalmaz (rézsűképzéses zajvédelem, kerékpárkölcsönző, több vízfelület, EKF busz, campus), de nem áll össze egységes koncepcióba és így erőltetett. A beállt faállomány nagy részét megszűnteti a terv a pihenőpark-játszótér-találkahely és a csak burkolatváltással történő funkció-elválasztások, részleges megoldás. A 48-as tér közösségi fölvonulási térként való tagolása a terv szerinti arányokkal szűkös. Az alátámasztó szöveges megfontolás jó, de a terv ezt nem fedi le.
A Zsolnay Gyár keleti csomópontja a terv szerinti formában többletfunkciókkal nem működtethető. A sziklába süllyesztett parkolóház és az ide elképzelt kávézó sem jó megoldás. A tervezett részletek, túl általánosak, a tényleges helyszín atmoszféráját nem erősítik.
Az épített árnyékolás elszigetelten jelenik meg, de rossz helyen. A terv a Király utcai kicsatlakozás közlekedési rendét kedvezőtlenül megváltoztatja, nem egyértelmű. A kiírás feltételrendszerét nem vette alapul, így a forgalmi rend elnagyolt, de több vonatkozásban meghatározatlan, nem értékelhető.
Pécs-Indóház tér és környéke rendezése
A tervezési terület a pécsi vasútállomás előtti Indóház tér és a csatlakozó közterületek. A város legfontosabb közlekedési csomópontjában a vasútállomáshoz helyi buszpályaudvar csatlakozik, a tervezési területhez tartozó Domus-parkon keresztül érhető el a belváros déli kapujaként a távolsági buszpályaudvar.
A nyertes pályázóval Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - tervezési szerződést kíván kötni a tervezési terület engedélyezési tervének, valamint tendertervének elkészítésére.
Díjazásban részesült pályaművek
1. díj: 1. sorszámú pályamű
Csatai és Társa tervező és Szolgáltató Bt.
Vezető tervezők: Csatai László
Munkatársak: Borka Andrea, Hoffecker Ákos, Kósa Balázs, Lőke Ferenc, Németh István
A kiemelt megvétel összege: bruttó 5.000.000 Ft
Megosztott 2. díj:
- 4. sorszámú pályamű
ART VITAL Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft.
Vezető tervezők: Végh József, Kovács Rita,
Szakági tervezők: Tóth Zoltán, Fekete András, Verba József, Ifj. Major Ferenc, Orosz Tamás
Munkatársak: Csikai Tibor, Csikós Gergő, Makay Attila, Czernyinyák Attila, Cserpák Zoltán, Farkas Lászlóné
A megvétel összege: bruttó 4.000.000 Ft
- 5. sorszámú pályamű
Kermet Kft.
Vezető tervezők: Fekete László
Munkatársak: Pál Anilla, Miklósi Tibor, Lipusz Roland
A megvétel összege: bruttó 4.000.000 Ft
III. díj: Nem került kiosztásra
Az egyes pályaművekről kialakított részletes szakmai bírálatok
1. számú pályamű
Az Indóház tér kialakítására tett javaslata mértéktartó, kiegyensúlyozott, megvalósíthatósága reális.
A térről keleti irányba kihelyezi az érkező és induló autóbusz megállóit, ezek gyalogos megközelítési távolsága a pályaudvar felől kedvezőnek mondható.
A javasolt megoldással megnöveli a pályaudvar főbejárata előtti teret, ezzel is hangsúlyozva az épület közép-rizalitjára vezető tengely – Szabadság utca- szerepét.
A MÁV igazgatóság épülete kerítésének vonalát követő útpálya íves vezetése –az ezt hangsúlyozó középső fasorral- szép megoldást ad. A tároló állásokat területkímélő módon helyezi el, ezek a fő térsor felől részben takartak, ezért látványuk kevésbé zavaró.
Az Indóház tér nyugati szakaszán hosszanti gyalogos teret alakít ki, melynek északi oldalára - számbeli és szigorú időbeli korlátozással – a taxi járműveket és a személykocsikat beengedi.
Ezzel a megoldással kellemesen megnöveli a pályaudvar előterét, ugyanakkor a pályaudvar járműves megközelítését is jól oldja meg. A tér tagolására, berendezésére és hasonlókra a tervben csupán jelzésszerűen, elnagyoltan utal: így a tér mind keleti, mind nyugati irányban lezáratlan.
Műszaki leírásában számos nagyon jó programötletet sorol fel (WEB Kapu, iránytű, csillag-leső stb.), melyek esetleges megvalósítása a közterek élmény –gazdagságát emeli. A teret északról meander-szerűen formált, változatos térsort alkotó új beépítéssel zárja le.
Az itt kialakított, különböző méretű belső udvarok, a környező földszinti üzletekkel, éttermekkel és más intézményekkel nagyon kellemes, inger gazdag városi térsort képesek létrehozni, azonban a tér felé forduló homlokzat zártsága nem felel meg a tér szerepének. Érdekes javaslat a tükröző üvegfelülettel elképzelt „városkapu” motívumot alkotó épület, melynek részletei – különösen a meglévő tűzfallal való kapcsolata - megoldatlanok.
Lágyan, ívesen vezetett a vasút utca vonalát és a Domus parkolót felhasználó, a városközpont irányába vezetett gyalogútja. A Domus parkban – képzőművészeti alkotásokon túl - funkciókat (más tervektől eltérően) nem javasol: a park kiterjedt zöldfelületével oldja a városi szövetet és ez a gesztus – ezen a helyszínen - talán elégséges is. A Domus Áruház kiállítótérként való hasznosításának javaslata megfontolásra érdemes. Domus Áruház kiállítótérként való hasznosításának javaslata megfontolásra érdemes.
A vasút és a közösségi közlekedés kapcsolatának megoldása elfogadható. A buszmegállók és az állomás áthelyezésével kapacitásuk gyengül, elhelyezésük elfogadható, az induló állások száma alacsony. A környező közúti csomópontok várható forgalmi terhelésének hatásaira nincs utalás, a meglévő kialakításokat tartja meg a pályázat. A gyalogos személyforgalom kidolgozása elnagyolt.
4. számú pályamű
A pályamű az Indóház tér nyugati oldalát alapvetően pihenő-rekreációs térnek képzeli. A vasútállomáshoz és az autóbusz-pályaudvarhoz kapcsolódó gyalogos forgalmat a tér keleti részére koncentrálja. A beépítésre építészeti és funkcionális értelemben, jó javaslatot tesz, a tér használatára azonban elnagyolt választ ad.
A tér megközelítése árufeltöltés és a megkülönböztetett jelzést használó gépjárművek részére nem biztosított. A tér e részéről a gépjárműforgalom totális kitiltása nem indokolt.
A Főpályaudvar főbejárati tengelyét elegáns kialakítással vezeti át a Szabadság út síkjába. A MÁV székház és az állomásépület közötti teret hosszában elválasztja, átjárhatóságát a tér két szélére korlátozza. Nem oldja meg a hop on-hop off parkolást.
A távolsági buszpályaudvar irányába történő gyalogos útvonalat a terv a Vasút utcán javasolja elvezetni, amely a Vasút utca déli oldalának rendezésével lehet csak reális megoldás.
A Domus környéki park funkcionálisan túlzsúfolt, félig fedett kulturális terének elhelyezése ott és ebben a formában nem indokolt. A Jókai úti iskola előtti terecske berendezésére visszafogott, esztétikus választ adott.
A Szabadság utca előnyös forgalmi kialakítása a Jókai - Kálvin utca csomópont terhelését eredményezi. A korszerűsítés a kidolgozásban elmarad.
A többszintes járműparkolás magas költsége miatt indokolatlan az építmény túlzott mértékű és idegen tulajdonú területet igényel. Az autóbuszmegállók elhelyezése elfogadható, az induló állások száma alacsony.
5. számú pályamű
A pályázó alapos elemző munkát végez. Jól látja és ábrázolja a terület kritikus pontjait, világos probléma-térképet vázol fel, abból logikus és nem utolsó sorban a pályázati kiírásban megfogalmazottakkal összhangzó feladatokat határoz meg saját maga számára.
A terv megoldásai saját rendszerén belül konzekvensek. A kulcskérdésnek tekinthető autóbusz közlekedést a pályázatok többségéhez hasonló módon keleti irányba tolja el a MÁV Igazgatóság épülete elé-mellé. Az új buszpályaudvar kialakítása építészeti szempontból kulturált, urbánus megoldást mutat be.
A felvételi épület átalakítására tett javaslat (resti bontása, új szárny visszaépítése) támogatható, megvalósításának forrásai azonban kérdésesek.
Az Indóház tér kialakítására, újrafogalmazására tett javaslata szép megoldás. A vasúti szállóépület előtti tér, az északi térfal előtti teraszos, kiülős térrész, illetve a felvételi épület előtti tér életteli, jól működő városi szövetet hoz létre. A felvételi épület előtti terület merev formalista formálása, „szilánkosítása”, grafikai játék nem támogatható. Túl tagolttá, túl határozottá teszi a területet.
A gyalogos tengely vezetése megfelelő, a Domus park kialakítására tett javaslat hihető, adekvát funkcióra tesz javaslatot. A Móricz Zsigmond teret annak forgalomcsillapításával kedvezőbb pozícióba helyezi, a tér összekapcsolása a Domus parkkal elegáns megoldás. A közlekedési munkarészek igényes szakmai hozzáértéssel kidolgozottak a kiírás igényein túllép a Bajcsy-Zsilinszky u. csomópont körforgalmi kialakítása, amely külön figyelmet érdemel. A Kálvin utca forgalmi kialakítása és új nyomvonalra helyezése túlzó, a hosszú távú buszparkoló megoldása túldimenzionált.
Az Indóház téren történő korlátozott, csillapított személyforgalom biztosítása kedvező, praktikus a Rét utcai kivezetés megtartása.
Pécs-Kelet központi területeinek megújítása
A tervezési terület a Meszes városrész központi területeinek, a Szondi György sétánytól a Feketegyémánt térig terjedő része.
A nyertes pályázóval Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - tervezési szerződést kíván kötni a tervezési terület engedélyezési tervének, valamint tendertervének elkészítésére.
Díjazásban részesült pályaművek
I. díj: 5. sorszámú pályamű
Axyon Tervező Bt.
Alkotók/Vezető tervezők: Bencze Zoltán, Kis János
Szakági tervezők: Tóth Réka
Munkatársak: Talla Mónika, Varga Zsuzsa
A megvétel összege: bruttó 2.000.000. Ft
II. díj: 2. sorszámú pályamű
Metrober Tervező és Tanácsadó Kft.
Alkotók/Vezető tervezők: Wild Laszló,
Munkatársak: Fehér Gábor, Kvasz Rita, Hajdú Lili
A megvétel összege: bruttó 1.500.000. Ft
III. díj: 3. sorszámú pályamű
K.L.M.V. Csoport Építész Iroda Kft.
Alkotók/Vezető tervezők: Veres Gábor, Medvegy Gabriella
A megvétel összege: bruttó 1.000.000. Ft
Megvételben részesült pályamű:
4. sorszámú pályamű
Alkotók/Vezető tervezők: Szabadics Attila,
Szakági tervezők: ArchSus Csoport
Munkatársak: Gönye Péter
A megvétel összege: bruttó 500.000 Ft
Az egyes pályaművekről kialakított részletes szakmai bírálatok
5. számú pályamű
A terv a kiírásnak megfelelően alaposan elemzi a tervezési terület jelenlegi állapotát, építészeti, forgalmi és zöldfelületi rendszerét, és sok megvalósítható javaslatot tartalmaz.
Több hosszútávú koncepciót vet fel és a megoldásokat térben és időben ütemezi.
Részletes vizsgálatot végzett és továbbgondolásra alkalmas megoldást ad a forgalmi rend változására. A Szondi sétány és Komlói út közötti tömbök közlekedését jól oldja meg, a szerviz útról benyúló vegyes forgalmú csápokkal. De a Komlói úti buszmegálló déli áthelyezésére adott javaslata hibás.
A Szondi sétány kialakítása tetszetős, baloldalán a hozzácsatolt játszóterek életszerűvé teszik. Északi végén a Komját Aladár utca előtti többfunkciós, színpaddal rendelkező rendezvénytér kialakítása dicséretes megoldás. Déli végének indítása a Madas József utcánál viszont nem elég határozott.
A pályamű érintetlenül hagyja a sétány melletti épületek közötti „kerteket”, ami lehetőséget ad a helyi lakók számára, hogy azokat öntevékenyen a saját igényeik szerint alakítsák ki. A továbbtervezés során lakókkal való konzultációk alapján ezeknek a tereknek a berendezését a tervben majd szerepeltetni lesz célszerű.
A terv kiemelkedő javaslatot ad a Komját Aladár utca és a sétányt északról lezáró tér kialakítására, az utca mentén kialakított észak-dél irányú zöld szigetek, az időszakos kispiac élhetővé teszik az egymásba kapcsolódó kis teresedéseket.
A pályamű Feketegyémánt térnél is a kialakult jelleg és alapfunkciók megőrzésével és azok minőségi fejlesztésével operál. A belső udvarban vegyes forgalmú felületként meghagyja a keretes közlekedősávot.
A parkolást megszünteti az udvarban és a külső szerviz úton oldja meg, ami előremutató. Az udvar zónákra osztása jó gondolat, a tengelyben megmaradó füves felület alkalmi rendezvénytérnek is kitűnő, ha ilyen igény felmerül.
A felhasznált utcabútorok, burkolatok minősége a kiírásnak megfelelő.
2. számú pályamű
A pályamunka bizonyítja, hogy a tervezési feladatot a pályázó alapos vizsgálati munkarészekre építve jó helyzetelemzéssel, tisztán átlátta.
Pécs város szabályozó tervének vonatkozó kötelező elemeit átvette, így a Komját Aladár utat gyűjtőút szerepkörrel tervezte. Ehhez kétszer egy sávot megtartott, az út északi oldalán meglévő merőleges parkolókkal együtt.
A jelentős átmenő forgalmat lebonyolító Komlói út mellett az egyéb, helyi forgalmat levezető kiszolgáló utak hálózatát a kialakult állapot, meglévő adottságok figyelembe vételével lehetőség szerint optimálisan javította, bővítette.
A Komlói út nyugati oldalán húzódó szerviz utat egyirányú forgalmúnak megtartja, mellette párhuzamosan parkolósávot létesít. E szerviz útról a lakóépületek Északi oldalán futó zsákszerkezetű utakat is lehetőség szerint párhuzamos parkolókkal felújítja.
A Feketegyémánt téren a lakótömböt körbefutó szerviz utat továbbra is felhasználja, körben párhuzamos parkolókat létesít. A tömbbelsőben már vegyes forgalmú utat futtat körbe, ezek mentén szintén parkolókat helyez el. A földszinti lakások előtt csak a meglévő zöldfelületeket tartja meg.
A gyalogos közlekedést meghatározó autóbusz-megállóhelyeket megtartotta. A Feketegyémánt tér bekapcsolását jó helyen elhelyezett gyalogos-átkelőhellyel biztosítja.
A Szondi György sétány hangsúlyos tengelyét a Madas József utcáról jó arányúra kitágított „fogadó, gyűjtő térrel” indítja. Szép gondolat a sétány Nyugati oldalára is átfutó játszótéri részlet, ami a lakóházak közti nagyobb gyermekek számára kialakított játszóteret szervesen egészíti ki.
A sétányra szőlőfürtszerűen fűzi fel a lakóházak közti északabbi zöldfelületeket is, azoknak egy-egy közfunkciót meghatározva. Az azonos funkciójú lakótömbökben, az egymástól különböző funkciók betelepítése nehezen indokolt. A szépen, lendületesen elindított Szondi sétányt nem tudta ugyanilyen nagyvonalúan végigvezetni.
A Kollégium mellett meglévő parkolót vegyes használatú forgalom számára megtartott és e ponton a sétányt abbahagyva, a gyalogostengely vonalát megtörte.
Ugyanakkor a Komját Aladár utca Északi oldalán meglévő eddig kihasználatlan területek térrendezését fontosnak tartotta, amivel a tervezési területet Északon szépen zárja.
A Feketegyémánt téren az egységes zöldfelületen, és a terepadottságokat kihasználva a kitaposott irányokat követve helyez el játszótéri, pihenő, egyéb játszóelemeket minden korosztály számára. A téren hagyományos ruhaszárítókról is gondoskodott, ezzel igazolva, hogy a helyi igényeket, szokásokat felmérte, megismerte.
Részletmegoldásai figyelemreméltók például a meglévő kapuk variációi, melyek a helyi lakókra, diákokra hárítva alakíthatók ki. Jó ötlet, külön kiemelendő gondolat.
3. számú pályamű
A tervezési területen belül kialakított közlekedési rendszereket alapvetően megtartja, a meglévő úthálózati kapcsolatokon változtatásokat nem javasol, csak a Komját Aladár utca kiírás szerinti szélesítésére tesz javaslatot.
A tömbön belüli, zöldfelületeket felszabdaló utakat nem szélesíti, sőt – dicséretes módon – a parkolókat igyekszik a tömbből kiszorítani. A belső utak forgalommentesítésének jelentős eleme a kukatárolók tömböt határoló utak mellé telepítése. Ezáltal egy jelentős teherforgalom kitiltható az épületek kertre néző homlokzatai közül.
A Komját Aladár utcán javasolt merőleges parkolók a tervezett forgalomnövekedés esetén jelentős közlekedési akadályt fognak képezni.
A terv a Szondi sétány kettős szerepét meghagyja, az utca északi, kb. a teljes hossz 1/3-át kitevő szakasza lakóút és parkoló, míg a fennmaradó része gyalogos sétány.
A Szondi sétány és a Komlói út közötti épületek előtt meglévő és megmaradó utak zsákutcák, amelyek csak megkülönböztetett járművek részére szolgálnak. Ebben a tömbben a Komlói út melletti szerviz út a menetirány szerinti jobboldalról kisíves kanyarodással a Komját Aladár utcai csomópontnál nem közelíthető meg.
Dicséretes:
- a közfunkciók „kihúzása” a Szondi sétány vonalára annak érdekében, hogy a földszinti lakások zavartsága, ezáltal a konfliktusforrások csökkenjenek,
- a Feketegyémánt térről a parkolás kiszorítása,
- az épületek merev beépítési formáját oldó, gyalogos sétányok szabad vonalvezetése,
- a buszmegállók javasolt elhelyezése.
A pályamű bátortalan a Szondi sétány vonatkozásában. A sétány jellege nem egységes, a kezdő és a végpontja megoldatlan.
Az útvonal egyenes, tengelyjellegű átvezetése megoldatlan a Madas József utcára csatlakozás bizonytalan elhajlása miatt. A gyalogos útnak semmiképpen nem folytatása az átellenes oldalon, dél felé induló már autós forgalmi lakóút.
Jó gondolat az épületek közvetlen közelében javasolt zöld sáv kialakítása, amely nemcsak a földszinti lakások intimitását erősíti, de nehezíti a falfirkák, kutyapiszkítások, egyéb rombolások megjelenését is. A terv a Feketegyémánt tér vonatkozásában e tekintetben nem következetes.
A terv figyelembe veszi és előnyösen használja ki a terület terepviszonyait.
A megadott részletek, utcabútorok akár megvalósításra javasolhatók.
A pályamű előadásmódja kulturált, érthető, színvonalas.
4. számú pályamű
A pályamű a kiírásban felvetett problémakörre műleírásában részletes magyarázatot ad, azonban a tervlapokon ábrázolt javaslatok, megoldások azokat csak részben tükrözik vissza. A cél, hogy az élhető lakókörnyezetet nyüzsgő közterület határolja, részben jelenik meg a tervlapokon.
Szondi sétánynál az épületek gépjárművel való megközelítését a jelenlegi módon meghagyja, kibővíti, de a Szondi sétánnyal párhuzamos összekötései kedvezőtlenek. Igaz a kijelölt parkolók darabszáma jóval nagyobb a jelenleginél, de a közlekedési zóna és a földszinti lakások közötti zavaró állapotot nem szünteti meg, tovább rontja az átmenő forgalom. A sétány közepén lévő zöldfelületeket a burkolat szintjéhez igazítja, megtartásukat nem indokolja.
A sétány déli kivezetésére tett javaslata egyszerű, az északi meghosszabbítása és átvezetése a Komját Aladár úton értékes javaslat.
A parkolók elhelyezése a Ghandi Kollégium előkertjébe kedvezőtlen. Jó javaslat a Szondi sétány mellé elhelyezett vizes- csorgó együttes, az épületek véghomlokzatának vetítővászonként felhasználása. Az épületek közötti zöldfelületekre adott javaslata szegényes, a zajos sportpályák elhelyezése, megtartása kedvezőtlen.
A Kapu sétány kialakítása jó ötlet, a nyomvonala sematikus a kapukra nem ad megoldást.
Komját Aladár út melletti központ jelzése helyes, annak kidolgozása szegényes. A Komlói út felé javasolt új gyalogos átkelő indokolt, bár a Feketegyémánt tér felé való kapcsolata nincs megoldva. Az áthelyezett autóbusz öböl csak az iskola számára kedvező.
Feketegyémánt téren a tömbbelső gépjármű-mentes kialakítása nehezen oldható meg.
A „Piactér” igazi közösségi rendezvényekre alkalmas, de a javasolt burkolat nagysága eltúlzott. Az épületek bejáratait megközelítő vegyes használatú burkolat, a forgalommentes játszóhelyek és környezetük értékes elem. Az épületek földszintjén lévő lakások előtti zöldfelületek kialakítására tett javaslata kedvező.
hírek innen, onnan
Sosem volt felhőtlen Tóth Vera és Tóth Gabi kapcsolata - a szakértő szerint ez húzódhat a háttérben
„Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom” - ezt Tóth Vera nyilatkozta nemrég testvérével, Tóth Gabival...
Eddig és ne tovább. Fehér Anna harcba kezdett a neten vele történtek miatt
Több mint egy hónapja annak, hogy a József Attila Színház közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy hamis közösségi profilt hoztak...
Mi történt? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása
Elmaradt Csányi Sándor keddi előadása. A színész március 17-én a maglódi művelődési házban lépett volna színpadra humorral és...
Forrnak az indulatok a Séfek séfében: Krausz Gábor biztatás helyett keményen kiosztotta a csapatát
A finálé hetéhez érkezett a TV2 népszerű gasztro-realityje, ami érezhetően megviseli a versenyzőket és a séfeket is. A tét óriási, a...
Vége a mérkőzésnek és az FTC számára az európai kupaidénynek
95. perc: a játékvezető lefújta a mérkőzést, a Braga 4-0-ra nyerte a visszavágót és 4-2-es összesítéssel jutott tovább. A...
Tizennyolc európai kupameccset játszott az FTC
93. perc: a ferencvárosiak összesen 18 európai kupameccset játszottak, 10 győzelemmel, 4 döntetlennel és 4 vereséggel zárják ebben a...
Óriási a pánik, ezekre a biztonságos nyaralóhelyekre foglalnak át most a turisták
Létezik még biztonságos nyaralóhely? Ezt mutatják a turisták nyaralás foglalásai.
A jelek, amiből kiderül, ha egy képpel vagy poszttal át akarják verni
A mesterséges intelligencia által generált képek beazonosíthatók gépi segítség nélkül, az árulkodó vizuális jelek értelmezésével...
Lángokban a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Az európai menet vége: a Braga egy félidő alatt szétzúzta a ferencvárosi álmokat
Gróf Dávid potyája után már a 16. percre elfogyott az Üllői úton összeszedett előny. Visszaút pedig nem volt.
Megérkezett a szomorú lista: több ezer áldozata van a közel-keleti harcoknak
Az Egyesült Államok és Izrael február 28-i Irán elleni támadása, majd az azt követő iráni válaszcsapások nyomán ezrek vesztették...
Megsemmisült a Fradi Bragában, súlyos vereséggel esett ki az El-ből
A portugáloknak negyedóra elég volt, hogy eltüntessék kétgólos hátrányukat, aztán rúgtak még kettőt.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.







