Pécs, augusztus 20: A Nemzet Kenyere Ünnep - programok!
A Nemzet Kenyere koncepció célja, hogy a nemzet egységét, az összetartozást és a szolidaritást szimbolizálva Pécs városában hagyományt teremtsen. Idén augusztus 20-án délután, a pécsi Sétatéren ünnepi műsor keretében felszentelésre kerül a nagy „Nemzeti Kenyér”.
A program lényege, hogy 2011. július végén valamennyi magyarországi megyéből (20 megyei Agrárkamarától és 7 Megyei Jogú Városból is), továbbá a környező országok magyarlakta területeiről (8 határon túli magyar szervezetektől) 10-10 zsák (250 kg) adott évben termett búzát szállítunk Mohácsra, amelyet augusztus 13-án az Összeöntés Ünnepének alkalmával, rendezvénnyel egybekötve megőröljenek. A pécsi Nemzet Kenyere Ünnep az augusztus 20-ai programok keretei között kerül lebonyolításra.
Az ünnepi műsor során felszentelésre kerül a nagy „Nemzeti Kenyér”, illetve a kicsi cipók is, amik adomány ellenében „megvásárolhatók” lesznek. Az adományt Pécs Megyei Jogú Városa a „Nekem nincs ebédem” Pécsi Jótékony Nőegylet javára ajánlja fel. A sütésen felül megmaradt összes búzát a nemzeti összefogás nevében felajánlják a dévai Szent Ferenc Alapítvány részére.
Búza adomány - a jelenlegi állás szerint - 20 területi Agrárkamarától, 5 megyei jogú városból, 8 határon túli településről érkezik. (Mindenhonnan kb 250 kg.) Összesen közel 9 Tonna búza felajánlás valószínű. 20 Területi Agrárkamarától 250 kg (5-5 db 50 kg-os zsák). A következő Agrárkamaráktól várható 5000 kg búza:
Baranya Megyei Agrárkamara, Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara, Békés Megyei Agrárkamara, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara, Budapesti Agrárkamara, Csongrád Megyei Agrárkamara, Fejér Megyei , Agrárkamara, Gyõr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara, Hajdú-Bihar Megyei Agrárkamara, Heves Megyei Agrárkamara, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara, Komárom-Esztergom Megyei Agrárkamara, Nógrád Megyei Agrárkamara, Pest Megyei Agrárkamara, Somogy Megyei Agrárkamara, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara, Tolna Megyei Agrárkamara, Vas Megyei Agrárkamara, Veszprém Megyei, Agrárkamara, Zala Megyei Agrárkamara)
Megyei Jogú Városoktól 250 kg (5-5 db 50 kg-os zsák). Sok megyei jogú város maga is részt vesz az eseményben saját szervezésű hozzájárulással, több város azonban saját maga nem küld, csak a megyei agrárkamara által képviselteti magát. Eddig 9 megyei jogú város jelezte biztosan, hogy küldenek búzát (Békéscsaba, Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Tatabánya). A megyei jogú városoktól összesen kb. 1500 kg / 1,5 T búza várható.
| Simon Péter katolikus esperes, dr. Kancz Csaba Tatabánya MJV alpolgármestere, Hamar László református lelkész (infotatabanya.hu) |
A határon túlról
- Burgenlandi Magyar Kultúregyesület kb 50 kg
- Romániai Magyar Gazdák Egyesülete kb. 300 kg
|
Hargita megyében három csíki vállalkozó adományozott összesen 250 kg búzát, amelyet Mohácsra az összeöntés ünnepére szállítanak. - Annak ellenére, hogy Csíkban későre érik be és kevés a jó minőségű búza, úgy gondoltuk, hogy fontos, hogy csíki búza is jelen legyen a nemzet kenyerében – mondta Bartók Levente csíkmadarasi vállalkozó. - A Harmopan örömmel támogatja a nemzetépítő programokat, ha szükség van ránk, szívesen segítünk. Külön örömünkre szolgál, hogy az ez alkalommal begyűjtött búza egy része a Szent Ferenc Alapítványhoz kerül, hiszen nekünk speciális kapcsolatunk van az alapítvánnyal, elsősorban a Hargita megyei otthonait »pátyolgatjuk«” – fűzte hozzá András Ignác, a Harmopan igazgatója. - Nagy, szimbolikus erővel bír ez a gesztus – reagált Balázs Melinda Erzsébet, az alapítvány csíkszeredai házának vezetője. „A társadalom peremére kisodródott családok gyerekeit fogadjuk be, biztosítjuk számukra a továbbtanulást, hogy társadalmunknak hasznos tagjai legyenek, és ez egy nagyon pozitív visszajelzés, hogy nagyon sokan szorítanak nekik – jegyezte meg a nevelőnő. |
- Hargita Megye tanácsa kb. 300 Kg
- Kovászna Megye Tanácsa kb. 250 kg
- Szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (Szlovákia) kb. 100 kg
- Észak Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (Szerbia) 500 kg
- Zentai Gazdakör (Szerbia) 500 kg
- Rimaszombati Polgári Társulás kb. 300 kg.
- Muravidéki Magyar Önkormányzati nemzeti Közösség kb.200 kg
A búzaadományok szállítását a Neolit Kft. vállalta fel. A szállítmányozó cég saját költségén gyűjti az ország különböző területeiről, valamint a határon túli területekről a búzafelajánlásokat, és a szigetvári malomba szállítja. A Neolit Kft. külön Nemzet Kenyere logóval ellátott teherautót bocsátott rendelkezésre, mellyel végigjárják a helyszíneket.
Összeöntés Ünnepe - 2011. augusztus 13. szombat, Mohács - Vizimalom
Az Összeöntés Ünnepe alkalmával a búzaadományok jelképes mennyiségét (1-1db 10 kg-os zsák minden küldő területről) összeöntik, és az összeöntött búzából lisztet őrölnek.
Az ünnepségen részt vesz, és beszédet mond Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere, Mohács Város polgármestere, dr. Korinek László Professzor a Nemzet Kenyere esemény eszmei szerzője, és a küldő szervezetek néhány képviselője.
Őrlés: Szigetvári Malom
A sütésre kerülő pékárukhoz szükséges liszt őrlését a szigetvári malom (Lamepé Kft.) vállalta fel. A malom az őrlésen felül a búza felhasználásig történő tárolásáról is gondolkodik.
A Nemzeti Pékáruk sütése
A pécsváradi Aranycipó Kft. vállalta a Nemzet Kenyere ünnepségre szükséges 3-5 kg-os nagy kenyér, valamint a 2-3000 kiscipó elkészítését saját termelési kapacitásai segítségével.
Nemzet Kenyere Ünnep – Pécs Augusztus 20. Sétatér
Az augusztus 20-ai Ünnepi műsor a búza, az aratás, az új kenyér témakör köré épül fel ezzel is körbeölelve a Nemzet Kenyere eseményt. A Sétatéren felállított színpadon kb. 1,5 órás műsor keretében tematikus színi előadás, folklór műsor, zenekari fellépés szórakoztatja a megjelenteket.
A színpadi program része lesz a Nemzet Kenyere esemény résztvevőinek ünnepi beszédei, Dr. Páva Zsolt polgármester, a Baranya Megyei Agrárkamara elnöke, egy határon túli küldő szervezet képviselője, valamint a nemzet lisztjéből sütött új kenyérnek és a kis cipóknak a felszentelése, melyben a Püspökség vállalt szerepet. Az ünnepség keretei között továbbá átadásra kerül 1-1 kis zsák összeöntött búza azoknak a szervezeteknek a részére, ahonnan az adomány búzák érkeztek.
Emellett ünnepélyes keretek között a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak Böjte Csaba Atyának adnak majd át egy szekérnyi búzát, jelképezve a nagy mennyiségű adományt. A nemzet lisztjéből készült kiscipók (kb 2-3.000 db) adomány fejében kerülnek „kiárusításra” az erre az alkalomra felállított kis sátrakban. Az adomány bevételét Pécs Megyei Jogú Városa a „Nekem nincs ebédem” pécsi Jótékony Nőegylet javára ajánlja fel.
|
2011. Augusztus 20. - Pécs, Sétatér Program: 14:30-15:00 Térzene – Ércbányász Koncert Fúvószenekar 15:00-16:30 Nemzet Kenyere Ünnep - Aratóünnep (a Misina Táncegyüttes közreműködésével) Közben: dr. Páva Zsolt köszöntője, az új kenyér megáldása (Garadnay Balázs Püspöki helynök), 17:00-17:45 Hangoló , Zenés Gyermekszínház Mesterségek műsora: Látogatás egy malomban, pékségben, kovácsműhelyben. Egy elfelejtett mesterség - az ószeres. 18:00-18:45 Játék nyereményekkel gyerekeknek 19:00-20:30 No More Blues ünnepi koncert a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Kamarakórusával
Kiegészítő programok: Légvár Arcfestés, lufi hajtogatás Homokfestés Játék sátor: Playstation plazma tv-re kötve Játékok, nyereményekkel Klasszikus játék verseny (marokkó, yo-yo, karika dobálás stb.) Kézműves vásár |
|
Kísérő program - augusztus 13.-a napközben 10 órától 18 óráig Játék a várfalon - Népi játszóház A belvárosban a Nyugati - Várfalsétány kertjében a MásKépMás E. E. Sz. Közhasznú Alapítvány az Egyensúlyban Élni Egyesület illetve az Esélyek Háza közös szervezésében játszóházat és hozzá kapcsolódó kísérő programokat szervez 8-tól 16 éves korig. Program: Népi mesterségek bemutatkozása, (nemezelés, rongyszövés, csuhékötés, gyöngyfűzés egyéb kézműves foglalkozások), az elkészült alkotások elvihetőek!! Népzenei forgatag, táncház (mese, tánc, zene, humor). Népi játékok, és tollas, labdajátékok stb. egész nap. Napközben üdítő és szendvicsek Családsegítő szolgálaton keresztül, kísérővel érkezők számára útiköltség térítése! További információ: www.maskepmas.hu info@maskepmas.hu (A program PMJV Önkormányzatának támogatásával valósul meg!) |
Pécs város/szekelyhon.ro/PNL
hírek innen, onnan
Rák miatt műtötték meg XIV. Leó pápát – Így van most az egyházfő
A pápán végzett sebészi beavatkozást követő vizsgálatok megfelelőek – közölte a XIV. Leó állapotát kísérő orvoscsoport szerdán.
Nagyon súlyos állítást tett Elon Musk az USA elnökéről, Donald Trump-ról
Elon Musk elhárította a felelősséget az ukrajnai katonai műholdrendszer lassításáról, és a Donald Trump vezette adminisztrációra mutatott.
A Hotel Blöffben senki se biztos semmiben – Gundel Takács Gáborral új stratégiai játék indul
Teljesen új stratégiai reality-t indít az RTL: a Hotel Blöff Gundel Takács Gábor vezetésével kerül képernyőre. A játékban a...
Állatkínzással vádolták Dolly menedzserét, enyhe büntetést kapott
Jogerős ítélet született a Dolly nevét viselő horrortanya ügyében: ennyivel megúszta az egykori menedzser.
Botrány a debreceni akkufórum körül: váratlanul lemondott az energetikai államtitkár, aki most tisztázta a vitát
Hivatalos lemondás és a távozás személyes indoklása A Kapitány István vezette Gazdasági és Energetikai Minisztérium...
A padlásig kirabolt ország felelőseiről tálalt ki Lengyel Tamás, de a kormányváltástól is komolyan tart
Háromszor utasította el a Nemzeti Filmintézet az új független produkciót Lengyel Tamás a Szinten túl...
Fekete csütörtök: csodálatos színészt, nagy nevettetőt veszítettünk el
Fájó szívvel búcsúzunk.
Megszólalt és elárulta Vomberg Frigyes Tischler Petráról. Ez történt meg velük az Ázsia Expressz alatt
A Séfek séfe két sztárja elképesztő dolgot vállalt be. Most Vomberg Frigyes elárulta hogyan hatott a forgatás rájuk.
Hogyan tovább a megtakarításokkal? Kiemelt befektetési alapok különböző tervekhez
Lejár egy korábbi megtakarítás, nagyobb összeg érkezik a számlára, vagy egyszerűen eljön az idő a pénzügyi tervek átgondolására
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Újabb hajók lángolnak a Fekete-tengeren, kiterjed a háború?
Újabb hajók adtak le fedélzeti tűzről szóló vészjelzéseket a Fekete-tengeren, a román Sulina kikötő közelében – közölte...
Sport
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Mourinho nem játszatja, máris távozhat a Real Madrid nyáron igazolt csillaga
Egy hónap alatt 8 perc jutott neki.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről
Állítólag több van köztük barátságnál.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
A PSG idegenben szórta meg a Manchester Cityt; a Real Madrid hihetetlen feltámadást mutatott be
Nagyon sok gól született a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.
Gólesőt hozott a magyarjait nélkülöző Liverpool meccse a BL-ben
Bradley Barcola megszerezte első góljait új csapatában.
Bulvár
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.
Októberi pénzhoroszkóp: 3 csillagjegynek nagy összeget jósolnak, egyikük különösen szerencsés lehet
Vajon a te jegyed is köztük van? Az októberi pénzhoroszkóp három csillagjegyet emel ki, de egyiküknek a többieknél is nagyobb meglepetést ígér.
Leállították a vízpótlást, nem tudják, mi lesz jövőre: kritikus helyzetben a tatai Cseke-tó
Nyáron mínusz 120 centiméteres volt a vízállás, ennél jelenleg jobb a helyzet Tatán, azonban a vízpótlást leállították. Az aszály a helyeik egyik kedvenc horgásztavára, a Cseke-tóra is hatott.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári győri halálos baleset mai tárgyalásán az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.”
„Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László egy kiszivárgott levélben
Kifakadt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelenlegi elnökségére.
Az osztálytársai etettek egy éhező 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon
Felfüggesztettet kértek a nevelőanyjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






