Ezt olvasta már?

0

Pécs: zöld városhoz zöld buszokat!

A 2013-as dízelbuszok beszerzése közlekedésszakmai szempontból még indokolt volt, azonban a technológiai fejlődés olyan mértékben felgyorsult, hogy az elektromos buszok használata már teljes mértékben megtérülő és gazdaságos megoldás – a többi között ezt mondta lapunknak Paiger István.

– Annak idején az elektromos meghajtású buszok, autók esetében az akkumulátor teljesítménye még nem volt megfelelő, mint manapság, ráadásul a maiak már nyolc éves időtartamra is használhatók – mondta Paiger István, a Tüke Busz korábbi vezérigazgatója, okleveles közlekedésmérnök. Mint visszaemlékezett, azokban az években felmerült a hibrid és a gázüzemű módszerek alkalmazása is, de egyik sem volt hosszú távú, különösen a városi közösségi közlekedésre költséghatékony megoldás.
Ebben az időszakban egyébként a városi buszos cég is tesztelt több elektromos buszt, ezek közül a kínai, hibrid-kivitelű Ytong, vagy a szintén kínai tulajdonú BYD, amely később megjelent a komáromi ipari parkban is, ahol azóta megkezdték a buszok gyártását.

Mindenesetre ami mára ténnyé vált, az elektromos buszok megoldanák a városi közlekedési cég költségeinek számottevő csökkentését. Nem beszélve a környezetkímélő, károsanyag-kibocsátás nélküli megoldásról, valamint a zajcsökkentésről, amelyek mind-mind növelnék az utazó pécsiek komfortérzetét. Ma már több európai nagyvárosban is, mint például Róma, bevezették az elektromos buszok használatát, a visszajelzések pedig pozitívak.
Nem mellékes szál az sem, hogy szakemberek szerint a pécsi hőerőmű már működő napelem-parkjára építve az új buszok helyi, zöld energiával működhetnének, amely a megtérülést még inkább kézzel fogható közelségbe hozná.

Paiger István egyébként úgy véli, az elektromos buszok beszerzésével a Pécsi Tudományegyetem fiatal mérnökei számára is új, innovációs kutatási lehetőségek nyílhatnak majd meg.
– Persze nyilvánvaló az is, hogy a közösségi közlekedés akkor igazán fenntartható, ha minél többen használják, és a lakosság meg is fizeti a jegyek árát – tette hozzá Paiger, aki szerint a komfortosság mellett, a város kelet-nyugati és észak-déli zárt autóbusz folyosójának kialakítása is sokat nyomna ahhoz, hogy a közösségi közlekedést minél többen használják.

PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megvan az új parlamenti fizetési lista: bruttó 2,1 milliótól 6 millióig terjednek a tiszteletdíjak

Május 9-én, délelőtt 10 órakor tartja alakuló ülését hazánk új Országgyűlése. Bár Magyar Péter és a Tisza-kormány a juttatások...

A Benfica Mourinhóval képzeli el a jövőt, fellebbezett a doppingvétség miatt eltiltott Chelsea-támadó - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Meglepő helyen kezdődhetett az élet a Földön

Kísérletek szerint az ismétlődő fagyás és olvadás kulcsszerepet játszhatott az első sejtszerű struktúrák fejlődésében.

Döntöttek: egy ideig még marad minden, de jön az átalakítás az onkológiában

Az év végéig működhet jelenlegi formájában Batthyány-Strattmann László Alapítvány, de addig is elkezdik a vizsgálatát és az...

A gyermeke születéséről mesélt Molnár Gusztáv: „Én vágtam el a köldökzsinórt”

Újdonsült apaként éli a mindennapokat Molnár Gusztáv. A színész a kislánya születéséről és az azt követő boldog, ám kimerítő...

Majdnem elsírta magát a jászberényi önkormányzat fideszes képviselője, amikor arról beszélt, megalázó, hogy Pócs János megint a parlamentben ülhet

Hajnal-Nagy Gábor, a jászberényi képviselő-testület ülésén arról beszélt, szerinte Pócs János 2019-ben egy biztosan vesztes kampány...

Donald Trump: megfulladnak, mint egy kitömött malac

Donald Trump visszautasította Irán legutóbbi ajánlatát a Hormuzi-szoros megnyitására, és fenntartja az iráni kikötők blokádját – az...

Egészen elképesztő történet: az orosz kémelhárítás orra előtt szöktették át az ukránokat segítő férfit

Az ukrán haditengerészet különleges felderítő egysége sikeresen kimentett egy civil férfit az orosz kézen lévő zaporizzsjai...

Nem a fahéj vagy a vanília az: ettől a fűszertől minden sütemény édesebb lesz cukor nélkül is

Sokan azt hiszik, hogy az édesség kulcsa kizárólag a cukor mennyiségében rejlik, pedig a valódi titok sokkal összetettebb. Léteznek olyan...

Gulyás Gergely: Önmagában a népakarat nem szabad, hogy önkényhez vezessen

A személyes kapcsolatuk véget ért Magyar Péterrel, Varga Juditot pedig nem árulta el a Fidesz, mondta el a leendő frakcióvezető a...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

0






0