Pécs egyik választókörében időközi választás lesz
Pontosan ugyanannyi szavazatot kapott két jelölt, időközi szavazásról döntött a Kúria.
Az ATV Híradó riportjából derült ki, hogy a Kúria döntése nyomán időközi választás lesz Pécs egyik választókörében, miután a XV-ös körzetében pontosan ugyanannyi szavazatot kapott egy ellenzéki- és egy kormánypárti jelölt. A kormánypárti jelölt ennek okán újraszámlálást kért, ami miatt a Kúria új választást írt ki.
A Kúria döntése alapján a XV-ös körzetben meg kell ismételni az önkormányzati választást. Az ATV megkereste az ügyben a kormánypárti jelöltet, akit nem értek el, a Fidesz azonban reagált. Csizmadia Péter frakcióvezető közölte:
„Elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a bírósági döntést, és arra készülünk, hogy az ősz folyamán, a kora ősszel sor kerül az időközi választásra. Minden alapunk megvan, hogy bizakodóak legyünk, a mi jelöltünk fog győzedelmeskedni az időközi választáson.”
Noha az ellenzék korábbi összefogása szétesett Pécsen, a megmaradt koalíció jelöltje pozitív és arra számít, megnyerheti az időközi választást. Érdekesség, hogy Pécsen az ellenzék jelöltje maradt a polgármester, ugyanakkor a képviselőtestületben nem sikerült megszerezniük a többséget, így minden egyes szavazat fontos lesz.
lier.hu
hírek innen, onnan
Vetésforgó: ezért fontos a kertben, ha jó termést akarsz
A vetésforgó alkalmazása a kertben nemcsak a bőséges termés kulcsa, de a talaj egészségét is hosszú távon biztosítja. Ismerd meg,...
Újabb nagy erősödés előtt a forint?
Bár gyengébben zárta a hazai fizetőeszköz a hetet a főbb devizákkal szemben, mint ahol elkezdte, azért még mindig több éve nem látott...
Egyetlen döntés világosabbá tette az egész házat – és mindent megváltoztatott
Egy családi ház átalakítása sokszor apró döntések sorozatából áll. Új színek, új bútorok, finomhangolt részletek. Mégis vannak...
Kőkemény üzenet jelent meg a Tisza Párt Facebook-oldalán! Üzentek azoknak, akik törvényt sértettek
Egyértelmű, mire vonatkozik.
Szakértő állítja: ha nem így szeded a kollagént, csak pénzkidobás az egész
Napjaink egyik legfelkapottabb étrend kiegészítője a kollagén. A Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora mondja el, hogyan szedd, ha azt...
A világ leghíresebb szellemházai: fotókon a szebb sorsra hivatott épületek
Nagy horderejű projektet, amelyek teljesen leálltak.
Duplájára nőhet egyes gyógyszerek ára az iráni háború miatt: ezek a készítmények drágulhatnak leginkább
A gyógyszerpiacon is óriási áremelkedést hozhat a háború nyomán kialakult olaj- és energiaválság.
Takács Péter beleszállt az új egészségügyi miniszter csapatába: Fidesz B-válogatott, amelyet egy csipetnyi Szdsz fűszerez
A leköszönő egészségügyért felelős államtitkár szerint nem biztos, hogyha lett volna minisztériuma, az hatékonyabban működött volna....
Tömeges evakuálás Romániában orosz dróntörmelékek miatt
Kétszáztizenhét embert evakuáltak szombat reggel a romániai Galacon (Galati), miután a környéken orosz dróntörmelékekre bukkantak –...
Raskó György: A Fidesz a magas élelmiszer-inflációba bukott bele
Raskó György egy gazdagréti termelői piacon tett látogatásáról írt, ahol az árusok és a vásárlók hiánya alapján értékelte a...
Ötéves lett Samu, a Fővárosi Állatkert kiselefántja
A kiselefánt hamarosan elköltözik Budapestről.
Hercegnőként indult, a világ legszebb sztárja lett Anne Hathaway - Fotók
A People magazin a világ legszebb sztárjának választotta Anne Hathawayt, aki hamarosan Az ördög Pradát visel második részével tér vissza...
Sport
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa
95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.
Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől
Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.
Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen
A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.
A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított
Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.
Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán
Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.
Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja
Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.
Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje
A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.
Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt
Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.
Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók
A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban
Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.
A Real Madrid edzőjét az sem érdekli, ha Mbappé Julia Roberts képeit lájkolja
Álvaro Arbeloa elegánsan kibekkelte az újságírói kérdést.
Bulvár
Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle
Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.
Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént
Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.
Karácsony Gergely üzent a Tisza új miniszterének, akinek közben előkerült a Fideszhez fűződő múltja is a fórumokon
Karácsony Gergely megszólalt a Tisza új miniszteréről.
Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában
Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak
Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva
Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.
Vitézy Dávid megmutatta kikkel él együtt, azonnal hatalmas siker lett a kóbor állatokkal készült fotó
Ritka felvétel Vitézy Dávid otthonából.
Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés
Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen
Most derült ki, hogy jobban elszabadulhatott volna a pokol a magyar választási kampányban – A Tisza-kampányfőnöke egy fontos titokról beszélt
A Tisza Párt kampányfőnöke szerint súlyos politikai botrányok robbanhattak volna ki a választási kampányban, ám tudatos döntéssel visszatartották a kompromittáló anyagokat.
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint
A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.
48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma
Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.
Orbán Viktor ezt mondta a kutatóról, aki pontosan jelezte a választási eredményt
Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás túlfeszítését a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast péntek

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






