Pécs kalandozásra csábít
Pécsi Kalandor címmel új kezdeményezés indult a megyeszékhelyen, hogy még több turistának és környékbelinek kínáljanak kedvező áron, összetett szabadidős lehetőségeket. A részletekről dr. Őri László alpolgármester és Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója beszélt pénteken.
- Pécs tekintélyes mennyiségű lehetőségeket kínál arra, hogy az városban és környéken élők, vagy a csak pár napra ellátogatók is igen értékes kalandokra, programokra leljenek egész évben nálunk. Hogy könnyebb legyen az időtöltés megtervezése, nem utolsósorban olcsóbban jöjjenek ki a látogatók, útjára indult a Pécsi Kalandor kezdeményezés – jelentette be dr. Őri László alpolgármester a TV-toronyban tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Hozzátette: elmondható, hogy a kezdeményezéssel mától Pécs nem csak a kultúra, de a kalandok városa is, hiszen, mint aláhúzta, a helyi gazdaság megerősítésének része a turisztikai kínálat tökéletesítése is. Utalt arra, hogy ezért történt meg korábban a tüskésréti szabadidőpark létrehozása, zajlik hamarosan bővítése, s ezért fejlesztették az állatkertet, a világörökségi helyszíneket is. E beruházások összességében több milliárd forintos fejlesztéseket jelentettek Pécsett.
Kitért rá: nyolc pécsi és Pécs környéki, a szabadidő legkülönbözőbb eltöltését kínáló szolgáltató azért fogott össze. Aki igazi kalandorként több helyszínt felkeres, elviheti a havi nyeremények egyikét, amely családi hétvége a Zsályaliget Élményparkban, de övé lehet egy kalandos üdülés és egy Zsolnay étkészletet is.
Siptár Dávid, az állatkert igazgatója azt mondta: a Janus Pannonius Múzeum, Zsolnay Kulturális Negyed, Pécsi Állatkert, Világörökség, Mecsextrém Park, Uránia Mozi, Tv-Torony és a Zsályaliget Élménypark összefogásából jött létre a Pécsi Kalandor.
- Aki április 1-től felkeresi valamely helyi látványosságot és ott belépőt vált, hozzájut saját útleveléhez és ezzel kezdetét veszi a kedvezményes kalandozás. Egyes attrakciók 20% kedvezményt kínálnak belépőik árából, míg máshol 400, 700 forint kedvezményhez juthatsz vagy ajándékként emlékéremmel, de akár 1,5 liter pattogatott kukoricával is megjutalmaznak – mondta.
Az akció során a legalább 5 helyszínt felkereső vendégek közt havonta egy családi hétvége kerül kisorsolásra a Zsályaliget Élménypark szállodájában, az összes élményt felhasználó kalandorok közt pedig novemberben kerül kisorsolásra egy belföldi családi üdülés és egy Zsolnay étkészlet.
A kezdeményezés célja, hogy megmozgassa az embereket és kedvezményes, hasznos szabadidőeltöltést kínáljon mindenki számára, mert – vallják a szervezők – néha jó turistának lenni a saját varosunkban is.
A kaland során az alábbi kedvezmények érhetők el.
Janus Pannonius Múzeum: 400 Ft kedvezmény a Csontváry-kiállítás és a Kincsek a Nílus partjáról-túlvilági utazás az ókori Egyiptomban című tárlatra szóló kombinált belépőjegy árából.
Mecsekerdő Mecsextrém Park: 20% kedvezmény az egyéni belépőjegy árából.
Pécsi Állatkert: 20% kedvezmény a teljes árú egyéni belépőjegyek árából, valamint I. vagy II. típusú kombinált jegy vásárlása esetén 1 darab 3-14 éves gyermek számára felhasználó kiegészítő jegy ajándék.
Tv-Torony: Gyüjtőfüzetenként legalább két teljes árú jegy vásárlása esetén egy darab 600 Ft értékű, a tornyot ábrázoló emlékérme ajándék.
Uránia Mozi: A kupon felmutatása és egy normál jegy vásárlása ellenében 1,5 L pattogatott kukorica ajándék.
Zsályaliget Élménypark: A kupon felmutatása esetén egy jegy árából 700 Ft kedvezmény jár.
Zsolnay Kulturális Negyed: 20% kedvezmény a Zsolnay Jegy árából (amely a Zsolnay Kulturális Negyed valamennyi kiállítására érvényes), vagy 20% kedvezmény a Planetárium jegy árából. A kedvezmény teljes árú felnőtt jegyekre érvényes.
Világörökség Pécs: 20% kedvezmény az Ókortól a középkorig teljesárú felnőtt belépőjegy árából. A jegy a pécsi a világörökségi helyszínekre és a Középkori Egyetemre érvényes.
hírek innen, onnan
Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és...
Londoni elemzők árulták el, mire készülhet Magyar Péter
Az Eurasia Group friss helyzetértékelése szerint Magyarország 2032-ben vezetheti be az eurót. A hiánycélok eléréséhez a kormány a...
Ügyvédje hiába óvta a fegyházban ülő Joe Garciát: a gyilkosságért elítélt férfi mindent egy lapra tett fel a szabadulás előtt
Kockázatos döntés a feltételes szabadság kapujában Amikor Jon Kasbe rendező felvette a kapcsolatot a börtönben...
Vége a kétszámjegyű béremelések korának? Ez vár ránk az euró bevezetése előtt
Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű...
Drámai kijelentés: Trump szerint Zelenszkij lett a békekötés akadálya, csak az ukrán elnök nélkül jöhet létre megállapodás
Donald Trump szerint Zelenszkij nehezebb tárgyalópartner, mint Putyin, így a béke egyetlen feltétele az ukrán elnök kikerülése.
9 évet vártunk az új Tesla Roadsterre. Most itt van és tényleg repül.
1,0 másodperces gyorsulás, hideggázos fúvókák és repülő üzemmód. Elon Musk szerint az új Roadster jobb, mint James Bond bármelyik...
7 étel, amelyben több a vas, mint a vörös húsban – Még édesség is van köztük
Miben van sok vas a vörös húson kívül? Mutatunk 7 vasban gazdag ételt, amelyekkel változatosabbá teheted az étrendedet.
Iskolai lövöldözés, halottak
Tina Kotek, Oregon kormányzója megköszönte a támadóval végző férfi „hősies beavatkozását”, amely megakadályozta, hogy még több...
Autoimmun beteg volt, ma a világ hetedik leglassabban öregedő embere a pécsi tanár
Martinnál 24 évesen diagnosztizálták az autoimmun artritiszt, ami egy rendkívül fájdalmas, élethosszig tartó betegség. A fiatal férfi...
Akkora vita kerekedett Brüsszelben, hogy lefújták a sajtótájékoztatót csütörtök este – így zajlik eddig az uniós csúcs
Komoly vita alakult ki az uniós költségvetésről: le kellett mondani a csütörtök estére tervezett sajtótájékoztatót a brüsszeli...
Változik az M2-es metró közlekedése a héten, mutatjuk, hogyan juthatsz el a Déli pályaudvarra
A hétvégén rövidített útvonalon jár az M2-es metró. Pótlóbuszok és sűrűbben közlekedő villamosok segítik az utazókat: Olvasd...
Micsoda meglepetés. Rúzsa Magdi megmutatta, kiért rajong igazán
Egyenesen Párizsból jelentkezett be Rúzsa Magdi. Az aranytorkú énekesnő Franciaország fővárosában pihen gyermekeivel, a felejthetetlen...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a milliárdokat kereső sztársportoló: elvégezte az akadémiát és rendőrnek állt
Valóra váltotta a gyerekkori álmát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége
Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját
Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.
Bulvár
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van
A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k
14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek
Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka
Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek
Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.
Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”
Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






