Pécs legszebb arca
Közülünk való és ma már az egész ország ismeri a nevét. Olyan embert kerestünk fel, aki arról mesél nekünk, milyen pécsinek és sikeresnek lenni.
Fanni hallássérült lány, aki 2007-ben, a Komló Expón kezdte meg modell pályafutását. Ma már nem csak modell, hiszen színészkedik, képviseli Pécs városát, segít a fogyatékkal élő társain, ajándékokat oszt a beteg gyerekeknek, vagy ha kell, megnyitja az első Pécsi Adventi Vásárt. Talán be sem kell őt mutatni. Arról beszélgettünk vele, milyen érzés ilyen fiatalon sikeresnek lenni, hogyan éli meg, hogy sokoldalúnak kell lennie.
- Milyen érzés az idei Miss Intercontinental győztesnek lenni? Amellett, hogy első helyezést értél el a versenyen, biztosan már a részvétel is élmény volt. Mesélj kérlek arról, kötöttél-e ott barátságot valakivel, tanultál-e valami újat?
- Nagyon jó érzés volt, már csak azért is, mert a közönség választott meg. Mindig féltem az emberektől, mert siketként sajnos értek rossz tapasztalatok is. Ez a helyezés mindenképp azt bizonyította számomra, hogy egyre nyitottabbak az emberek a másság elfogadására. Nagyon jó volt a felkészítő tábor. Nagy élmény. Azt hiszem, az ember életében ezek azok a pillanatok, amikre mindig emlékezni fog. Igen, természetesen alakultak ki barátságok. Nagyon jó barátság alakult ki Mihályi Mariannal, akivel a mai napig is tartjuk a kapcsolatot.
- Egy kicsit visszaugrok az időben. Milyen volt 2007-ben a Komló Expo versenyén elindulni? Hogyan gondolsz vissza rá?
- Most így visszagondolva sokkal nehezebb volt azon részt venni, mint most a Szépségkirálynőn. Akkor még nagyon félős voltam. Azt, hogy esetleg valamit nyerek el sem mertem képzelni. Emlékszem, úgy mentem oda, hogy csak vége lesz egyszer.
- Hogyan élted meg az azóta eltelt éveket? Miben változtál ez idő alatt? Hogyan érzed magad most, sikeresen, és mik a terveid a jövőre nézve?
- Négy évvel ezelőtt megnyertem egy Baranya megyei szépségversenyt. A versenyen nem viselhettem a hallókészülékem, így kénytelen voltam egyéb érzékszerveimre hagyatkozni. Siketségemről a nézők és a szervezők akkor szereztek tudomást, amikor a helyi TV interjút szeretett volna készíteni velem. Pedig csupán egy önbizalom növelő tréningnek indult az egész. Ezt követően egymást követték a szépségversenyek, és mindegyiken nyertem. A szervezők lassan hozzászoktak, hogy kicsit más vagyok, mint a többiek, de ez sosem jelentett problémát, mert a színpadon nem látszott a különbség. Egy idő után már azt is sikerült elérni, hogy ne a műsorvezető mutasson be, hanem én „szólaljak” meg az anyanyelvemen, azaz jelnyelven, melyet lefordítottak a nézőknek is. Minden versenyre nagyon büszke vagyok, de az egyik legfontosabb állomás az volt, mikor Rúzsa Magdival színpadra állhattam a Megasztárban, hogy jelnyelven tolmácsoljam énekét a sorstársaim felé.
Ezen kívül Vujity Tvrtko újságíró, riporter segített rengeteget abban, hogy elmondhassam gondolataimat a nyilvánosságnak, és segíthessek másoknak. Ő indította el a Tapsolj Együtt Fannival kampányt, melynek lényege, hogy kézilabdameccsek előtt én, vagy egy fogyatékkal élő sorstársam végzi el a kezdődobást, a közönség pedig jeltapssal köszönt bennünket. Így hívjuk fel a figyelmet fogyatékkal élő embertársainkra. Tvrtko azóta legjobb barátommá, és mentorommá lett. Neki köszönhetem, hogy sok jó embert megismertem. Ez volt tehát a kezdet. Idén nyáron pedig részt vettem a TV2 és a Magyarország-szépe Kft. által megrendezett rangos szépségversenyen, amely a Magyarország szépe címért folyt. Számomra egyedül az volt a fontos, hogy bekerüljek a legjobb húsz lány közé, és egy ilyen nagyszabású fórumon is tovább kampányoljak a sorstársaimért.
| Weisz Fanni a Jóban Rosszban sorozatban |
- Rengeteg minden történt veled. A nevedet már szinte mindenki ismeri az országban. Kineveztek Pécs hivatalos arcává, háziasszonya lettél a városnak, részt veszel a nagyobb eseményeken, szerepet kaptál a Jóban Rosszban sorozatban, ahol saját magadat alakítottad, nemrég a te főszerepléseddel zajlott a világ első akadálymentesített, Csend című koncertje. Mesélj egy kicsit ezekről, hogyan éli ezt meg egy fiatal fotómodell? Milyen képviselni egy várost, szerepet vállalni egy sorozatban és előadásban?
- Nagy megtiszteltetés, hogy december 2-a óta Pécs város arca lehetek, ugyanis ebben a városban születtem, és itt élek azóta is. Esélyegyenlőségi aktivistaként a jövőben nemcsak fogyatékkal élő embertársaimat képviselem, hanem 157 ezer pécsi polgár arca leszek majd, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy büszkék lehessenek rám a jövőben is. Nagy örömmel töltött el az idei cipősdoboz ajándékosztás Pécsett. Az eseményen részt vett Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt, dr. Szilágyi Béla, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat igazgatója, Vujity Tvrtko, Pécs Jószolgálati Nagykövete, aki már 8. éve a Cipősdoboz akció egyik szervezője, és jómagam, az akció háziasszonyaként. A program az Éltes Mátyás Iskolában kezdődött, majd a Gyermekklinika Onkológia Osztályán fejeződött be. Körülbelül száz csomagot ajándékoztunk oda, több mint félmillió forint értékben.
Pécs egy gyönyörű város, fontos, hogy úgy viselkedjek és éljek, hogy a lakosai jóérzéssel mondhassák ki: Weisz Fanni a városunk arca.
| Pécs hivatalos arca |
- December elején Vuity Tvrtko kezdeményezésére neveztek ki téged Pécs arcává. Gondolom, Tvrtkóval jó viszonyban vagytok. Mesélnél a kapcsolatotokról?
- Ez egy nagyon szép történet az életemben. Első találkozásunk egy kosárlabda mérkőzésen volt. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ki Ő. Csak az tűnt fel, hogy milyen szeretettel beszél a kisfiához. Akkor mondta anya, hogy Ő egy újságíró. Gondoltam, az ugyan mindegy, egy viszont biztos, hogy szerencsés kisember a fia, amiért ilyen jó apukája van. Pár év elteltével találkoztunk újra, amikor a napló forgatott velem, attól a perctől kezdve tanítani kezdett. Megtanított arra, hogyan legyek bátor és mondjam el mindenkinek, mit gondolok, és hogy mindent meg tudok csinálni, és pont annyit érek, mint bárki más és senkinél sem vagyok kevesebb. Megtanított arra, hogyan tudok harcolni a sorstársaimért. Mindent Tőle tanultam, ami a munkámhoz kell! Először mentorommá, majd barátommá lett. Felesége Gyöngyike egy tüneményes teremtés, a fiúk pedig okosak és nagyon értelmesek, akik számára egy percig sem jelentett problémát, hogy én másként kommunikálok. Tvrtko a példaképem.
| A karácsonyi Cipősdoboz akció |
- Köztudott, hogy sokat teszel a fogyatékkal élőkért, hiszen te magad is siket vagy. Miben más így modellkedni, vagy szerepet játszani? Hogyan segítesz, segítettél eddig sorstársaidon? Mennyiben tartod fontosnak akár a hallás-, vagy mozgássérültek támogatását?
- Minden fogyatékkal élő fontos számomra és mindent, amit csak tudok, megteszek értük. Igen, valóban, én pontosan tudom, mennyit jelent egy csepp odafigyelés. Január 12-én a Pécsi Nemzeti Színházban egy akadálymentesített előadás lesz siketeknek, amit Tvrtkóval nyitunk meg, majd szintén Pécsett kampányolunk a mozgássérültekért.
Amióta szépségversenyeken indulok és egyre ismertebbé váltam fotómodellként, azóta lebeg a szemem előtt az, hogy miképpen fordíthatnám ismertségemet és népszerűségemet sorstársaim javára. Szerencsés vagyok, mert többen is felajánlották segítségüket ahhoz, hogy közösen dolgozzunk ezeknek a céloknak a megvalósításán. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi lenne a legmegfelelőbb szervezeti forma – egyesület, alapítvány? Végül arra jutottunk, hogy a harmadik évezredben azt a megoldást alkalmazzuk, ami a legkorszerűbb, egyben a legrugalmasabb együttműködési formát biztosítja. Ezért hirdettük meg Magyarország első társadalmi célú klaszterének létrehozását, amelyben a közösen elfogadott célok érdekében gazdasági szervezetek, közintézmények, egyesületek, alapítványok és magánszemélyek kötnek együttműködési szerződést egymással, anélkül, hogy erre újabb szervezetet kellene létrehoznunk.
A Csend hangja klaszter a siketek és nagyothallók esélyegyenlőségének elősegítését tűzte ki célul. Ennek első lépéseként országjárást szervezünk, amelynek során iskolákban és különböző rendezvényeken beszélek arról, hogy milyen siketként élni, hogyan látjuk a világot, mi az, ami örömöt, és mi az, ami akadályokat jelent, és hogy mi az, amivel halló társaink segíteni tudnak abban, hogy teljes mértékben be tudjunk illeszkedni a közösségbe. A jószándék ugyanis megvan az emberekben, de gyakran látom rajtuk, hogy tanácstalanok, mert nem látják, hogy mire is van szükségünk valójában, az esélyek kiegyenlítése érdekében. Ezen szeretnék a magam eszközeivel segíteni. Hiszem azt, hogy ez olyan szemléletváltást indít el, amely nem csak a siketek és nagyothallók helyzetét javítja, hanem minden fogyatékkal élő társamét is, mert nagyobb lesz az emberekben az odafigyelés és a tudatosság.
Második lépésben szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a jeltolmácsképzés elterjedtebb és hozzáférhetőbb legyen. Magyarországon ma nagyon kevés jeltolmács van, ugyanakkor azt látom, hogy sokan szívesen megtanulnák ezt a nyelvet, ami a mi anyanyelvünk. Ehhez szeretnénk ösztöndíjakat biztosítani, amihez persze széleskörű támogatói körre lesz szükségünk. A képzésben maximálisan számítunk a Budapesti Kommunikációs Főiskola intenzív részvételére. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy Vass László rektor úr már a kezdeményezés bejelentésekor jelezte, hogy intézményük csatlakozik a klaszterünkhöz.
A harmadik tervezett lépés még nagyobb vállalást jelent. Szeretnénk elérni azt, hogy minden siketen született gyermek és családja kommunikációja akadálymentessé válhasson a jelnyelv segítségével, illetve, hogy megkaphassa időben, kétéves kora előtt azt az implantátumot, amivel a hallási funkció szinte teljesen helyreállítható. Ez egy jó ideje orvosilag már megoldható, de sok pénzbe kerül, ezért várólisták vannak. Bízom benne, hogy mire idáig eljutunk, az addigi működésünkkel megteremtjük azt a bizalmat, ami miatt sokan fogják adományukkal támogatni ezt a nemes célt.
A célok megvalósítását több forrásból szeretnénk megteremteni: magánadományokból, céges támogatásokból és európai uniós forrásokból egyaránt.
A támogatás első, vagy inkább nulladik lépéseként a CLB Packaging Kft. a Csend hangja klaszter egyik alapítója felajánlott egy autót az országjárás céljaira, ami óriási segítséget jelent. Jelenleg édesanyám segítségével közlekedem, de most már nekem is célom lett, hogy jogosítványt szerezzek.
A klaszter megalakításának részleteit januárban dolgozzuk ki, és a hónap végén jelentjük be a sajtó részére. Természetesen mindazok részvételére és támogatására is számítunk, akik már eddig is sokat segítettek, és akiknek nagy köszönettel tartozom.
- Miképp tudod össze egyeztetni ezt a nyüzsgő, pörgő életet az iskolával, vagy a barátokkal? Hogyan állnak most a tanulmányaid? Tanulsz-e jelenleg, vagy előbb beleveted magad a "sztár életbe"?
- Mindent össze lehet egyeztetni, csupán jó szervezés kérdése az egész. Szerencsére a barátaim is elfoglaltak, így senki nem panaszkodik. Mindenképp szeretnék továbbtanulni. Szeptemberben indul Pesten egy osztály, ahol jelnyelven tanulhatok.
vk
hírek innen, onnan
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






