Pécs önkormányzata százmillió forintot költ gazdaságfejlesztésre
A pécsi önkormányzat összesen százmillió forintot fordít a helyi gazdaság fejlesztésére – döntött a baranyai megyeszékhely csütörtökön ülésező közgyűlése.
A keretet több formában biztosítja az önkormányzat. Az ülésen elfogadott előterjesztés szerint egy hatvanmilliós pályázati kerettel azokat a kisvállalkozásokat célozzák meg, amelyek vállalják, hogy a 2011. december 31-i létszámmal, vagy annál több munkavállalóval a támogatás odaítélésétől számított egy éven át működtetik vállalkozásukat. A július 15-től szeptember 30-ig benyújtható pályázaton kizárólag pécsi székhellyel rendelkező, építmény-, illetve telekadó fizetésére kötelezett mikro- és kisvállalkozások vehetnek részt.
A vissza nem térítendő támogatás odaítélésének további feltétele, hogy a pályázó az esedékes adófizetési kötelezettségét teljesítette. A támogatás a vállalkozásra kiszabott idei és a tavalyi építmény- és telekadó különbözetének, azaz az idén januárban megvalósult adónövekménynek a fele lehet. A mezőgazdasági kistermelést, értékesítést, élelmiszer-feldolgozást is támogatja az önkormányzat még idén. Egyrészt kétmilliós keretösszeggel csatlakozna az önkormányzat a Magyar Turizmus Zrt. által megkezdett "Helyi termék turisztikai mintaprogramjához". Ennek keretében a helyi termelőket támogatják, hogy a helyi szállodák, éttermek beszállítói legyenek, valamint a helyi termékek, ízek népszerűsítését segítik.
A program keretében „helyi termék referencia étterem” védnöki táblákat helyeznek el a résztvevő éttermekben, a helyi termékekről és termelőkről szóló információs táblák készülnek a vendéglátóhelyek asztalaira, valamint a helyi termékekből készülő ételeknek „napi étlap” betéteket készítenek. Húszmillió forintos keretösszeggel a szociális szövetkezetek és gazdasági társaságok alapítását segítenék még az idén oly módon, hogy az önkormányzat alapító tagként venne részt a szociális szövetkezetben. Az előterjesztésben megfogalmazott javaslat szerint a szövetkezeti menedzsment az alapító tagságból választódna ki, amelyet a szövetkezeti törvénynek megfelelően az önkormányzat és további – legalább hat – természetes személy alkotnának.
A menedzsment feladata a fentebb említett szövetkezeti modulok kiépítése összehangolása, gazdaságos működtetése, a pályázati és egyéb támogatási rendszerek megfelelő kihasználása lesz. A maradék 18 millió forintot az önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem közös szervezetének, egy úgynevezett energiamenedzsmentnek a létrehozására fordítják. Ez azt a feladatot kapja, hogy felmérje Pécs potenciális energiaforrásait, a vizsgálja meg a város ingatlanállományát energetikai szempontból. A szervezet feladata lesz az is, hogy energetikai pályázatokat kutasson fel és menedzseljen, a lakosságnak és a vállalkozásoknak energetikai tanácsadást nyújtson. Gondoskodnia kell arról is, hogy a helyi energetikai tudástőke a városi fejlesztéseknél hasznosuljon.
mti
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő plakátok betiltásáról is beszélt, mielőtt megkezdődik a vita a...
Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
Megemelték keddtől a stratégiai készletből származó üzemanyagok beszerzési árait.
Nem akárki lett a közmédia miniszteri biztosa
Az RTL Magyarországtól érkezett a közmédia miniszteri biztosa.
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni?
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti...
Vádat emelt az ügyészség az Integritási Hatóság elnöke ellen
Bíró Ferencre szabadságvesztést és pénzbüntetést kértek.
A Pentagon célkeresztjében a kínai óriáscégek: feketelistára tették az Alibabát és a BYD-t is
Az amerikai védelmi minisztérium több ismert kínai nagyvállalatot is felvett a kínai hadsereggel együttműködő cégek listájára. Ez azt...
Ezt kell most tudnod a haszonbérleti szerződésekről.
Milyen jogszabályok érvényesek a haszonbérleti szerződésekre, ha időközben módosul a törvényi környezet? A cikk választ ad a...
Itt az évek óta nem látott fordulat a lakáspiacon, mégsem lehetünk nyugodtak
100 millió forint felett járnak a lakások.
Érdemes megjegyezni a nevét: ő az a magyar tudós, aki visszaadhatja a vakok látását
Roska Botond versenyt fut az idővel.
Európának még sokat kell várnia az Apple nagy újítására
Mutatjuk, miért nem kapja meg Európa az Apple nagy újítását.
Érkezik a szupergyors Starlink-internet a Wizz Air járataira
Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási...
A Pentagon feketelistájára került többek között a BYD, és a NIO is
A Pentagon több nagy kínai céget – a BYD-t, a NIO-t, az Alibabát, és a Baidut – is felvett a katonai kapcsolatokkal gyanúsított...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






