Ezt olvasta már?

0

Pécs segít a bajban

Pécs önkormányzata az új koronavírus járvány lassítására hozott első intézkedések meghozatalával egyidőben megkezdte a felkészülést arra, hogy a vírus okozta veszélyhelyzet sok pécsi polgárt és családot nehéz helyzetbe hoz, és a problémát részben az önkormányzatnak kell enyhítenie.

Több ilyen döntés született a veszélyhelyzet kihirdetése óta, jellemzően szociális ellátásokról, mint például a PAPI, amelyet azért hozott létre a városvezetés, hogy a vírus által leginkább veszélyeztetett időseket ellássa élelmiszerrel, gyógyszerrel.

Május 19-én, a városi közgyűlés tagjaival tartott online konzultáción jelentette be Péterffy Attila, Pécs polgármestere azokat a lépéseket, amelyek konkrét anyagi segítséget irányoznak elő a vírus miatt bajba jutott pécsieknek. Ennek közvetlen előzményének tekinthető, hogy a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. összesen 220 millió forintos mentőcsomagot állított össze azon pécsi cégek százainak, amelyek az önkormányzati cégtől bérlik ingatlanukat. A lépés külön önkormányzati támogatást nem igényelt.

Pécs önkormányzata veszélyhelyzeti alapot hoz létre, amelybe augusztus 31-éig felfüggesztett fejlesztések, beruházások és egyes személyi költségek fedezetét csoportosítja át.

Pécs polgármestere a város önkormányzata nevében három közvetlen támogatási formát hozott létre, ezeket május 19-én egyeztette a közgyűlés tagjaival.

Bérpótló támogatás

Erre a támogatási formára jogosult az a pécsi polgár, akinek a kereseti lehetősége a veszélyhelyzet kihirdetése után szűnt meg, vagy munkáltatója fizetés nélküli szabadságot rendelt el. Feltétel továbbá családban élőknél legfeljebb 85 ezer, egyedül élő vagy gyermekét egyedül nevelő szülő esetén 100 ezer forintos egy főre jutó jövedelem. A támogatás összege egyszeri 50 ezer forint.

Gondozási támogatás

Ezt a támogatási formát azok a pécsiek igényelhetik, akik olyan közeli rokonukat gondozzák otthon, akinek a kórházi kezelését a veszélyhelyzet időszakában szüntették meg. Feltétel még, hogy a hozzátartozó szociális szakellátásra szoruljon, ami a járvány miatt nem megvalósítható. A gondozási támogatás összege egyszeri 50 ezer forint.

Albérleti támogatás

Ezt a támogatási formát az a háztartás kérheti, akinek már a veszélyhelyzet meghirdetése előtt volt pécsi lakcíme, a bérleti szerződésük érvényes, egyébiránt megfelel mindazon feltételeknek – kereseti lehetőség megszűnése, egy főre eső jövedelem -, amelyek a bérpótló támogatásra vonatkoznak. A támogatás összege egyszeri 30 ezer forint.

A fenti támogatások kifejezetten az egészségügyi veszélyhelyzet miatt bajba jutottakon hivatottak segíteni, és június 30-áig lehet igényelhetők.

Köszönet a szociális dolgozóknak

A fenti támogatási formákon kívül Pécs polgármestere döntése alapján a járvány idején a legelesettebb idősek ellátásában kulcsszerepet játszó önkormányzati szervezet, az Integrált Szociális Intézmény esetében bruttó 20 millió forint összegű, minden dolgozóra kiterjedő keresetkiegészítést biztosít a város.

Pécs önkormányzata folyamatosan monitorozza a pécsi családok és cégek helyzetét, és a továbbiakban is minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse boldogulásukat, talpra állásukat a járványhelyzet után.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0