Ezt olvasta már?

0

Pécsen kicsomagolják a múmiákat - videó

No persze csak azért, hogy a közönség megcsodálhassa őket, hiszen április 5-én nyit a Kincsek a Nílus partjáról című időszaki kiállítás a Csontváry Múzeumban és a Múzeum Galériában.

Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményvezetője a berendezés alatt lévő tárlat kiállítótérében rendezett csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: intézményük folyamatban lévő felújítása miatt nemcsak a raktárban található, hanem az állandó kiállítások legfontosabb műtárgyait is be tudják mutatni más helyszíneken.

A Kincsek a Nílus partjáról - Túlvilági utazás az ókori Egyiptomban című tárlaton az ókori Egyiptom tíz korszakát felölelő mintegy háromezer év történetének lehető legtöbb aspektusát be akarják mutatni - tette hozzá.

A műtárgyak közül a víziló agyarfogból készült vésett varázsbotot, az állatmúmiákat, illetve a Múzeum Galériában elhelyezett díszített szarkofágot és múmiát emelte ki. Utóbbiról elmondta: a múmia egy körülbelül húszéves korában elhunyt, feltehetően papnő holtteste. Az időszámítás előtti harmadik század második felében élt a közép-egyiptomi Ahmin településen.

Ezek mellett még domborműveket, halotti sztélét kisebb és nagyobb méretű szobrokat is láthat majd a közönség.

Az eseményen az is elhangzott, hogy az október végéig látható egyiptomi kiállításhoz kapcsolódva a JPM bemutatja a Baranya megyéből a bronz- és vaskor időszakából előkerült páratlan régészeti emléket is.

Őri László, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere az eseményen reményének adott hangot, hogy a jövő szerdán megnyíló kiállítás a baranyai megyeszékhely legtöbb látogatót vonzó időszakos tárlata lesz.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új forródrót létesül az Egyesült Államok és a rivális nagyhatalom között - Túl veszélyessé vált a mesterséges intelligencia

Közvetlen kommunikációs csatornát és állandó párbeszédet hoz létre az Egyesült Államok és Kína a mesterséges intelligenciával (MI)...

Bámulatos lyukfelhő rajzolódott ki pénteken Sopronnál

A műholdképen is lehetett látni a jelenséget, amit általában egy repülő okoz.

„Az összes pénzem elvették”, írta egy nő a Facebookon, ezután jött a fordulat

A Tolna vármegyei rendőrség hivatalból rendelt el eljárást az interneten terjedő állítások nyomán. A kihallgatott nő végül elismerte,...

Nem csak a balszerencsén múlt, a statisztika árnyalja a magyar válogatott ukránok elleni vereségét

Ezt mondják a számok és az osztályzatok Marco Rossi válogatottjának kudarcáról.

Rendkívüli lépésre kényszerültek a szakemberek a bajba jutott hazai tónál

Folyamatosan figyeli a Velencei-tó vízminőségét az az automata mérőbója, amelyet a szélsőséges időjárás és a drasztikusan csökkenő...

Beindult a pofonofon

A francia harmadosztályban játszó Olympique Nimes mindkétszer legyőzte 1996 őszén a KEK-ben a Kispest-Honvéd csapatát.

„Ez az egész már egy szappanoperára kezd hasonlítani” - Szikora Róbert kiakadt Fenyő Miklós emléktáblája miatt

A januárban elhunyt énekes emlékére október elsején avatnak márványtáblát a Pozsonyi úton. Az ünnepélyes esemény időpontját a...

Újabb 40,7 milliárd forint indul a gazdákhoz

Több mint 22 ezer termelőnek indított újabb előlegutalásokat a Magyar Államkincstár. Az alaptámogatás és az újraelosztó támogatás...

Evakuációt rendelt el Kijev, újra felmerült a béke lehetősége - Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború lezárására tett valamennyi javaslat továbbra is napirenden...

Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek

Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.

0

Sport

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0






0