Pécsett is az iskolákban tartanák a gyerekeket
Megtartunk! címmel 2014. március 21-én, pénteken a korai iskolaelhagyás megelőzése céljából a Tempus Közalapítvány konferenciát szervez Pécsett.
Ez az esemény a hatodik abból az összesen hétalkalmas konferenciasorozatból, melyet 21 megyei koordinátorral együttműködésben 2013 novemberétől 2014 márciusáig valósítunk meg országszerte. A rendezvénysorozat célja az iskolából végzettség nélkül kikerülők problémáira való figyelem felhívása, a szektorközi együttműködések helyi szintű elősegítése és a helyi működő megoldások terjesztése, megismertetése.
A Dél-Dunántúl régióban lezajló konferencia központi témája az intézmények korai iskolaelhagyás csökkentésében játszott szerepének tudatosítása; illetve a megyei szintű második esélyt adó iskolák létrehozási lehetőségének közös átgondolása.
A QALL (Qualification for ALL) – Végzettséget mindenkinek! című projektet a Tempus Közalapítvány és két hazai partnerszervezet, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közösen valósítja meg az Európai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A projekt célja, hogy hazai és nemzetközi kutatási tevékenységgel, széleskörű társadalmi konzultációval, továbbá szakpolitikai ajánlásokkal segítse a korai iskolaelhagyás megelőzését.
A konferencia ideje és helye:
Időpont:
2014. március 21. péntek 09.30-15.35
Helyszín:
Pécsi Kereskedelmi Központ, 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
A QALL - Végzettséget mindenkinek! projektet a Tempus Közalapítvány partnereivel, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel közösen valósítja meg az Európai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A projekt célja hogy hazai és nemzetközi kutatási tevékenységgel, széleskörű társadalmi konzultációval és szakpolitikai ajánlásokkal segítse a korai iskolaelhagyás elleni küzdelmet. A társadalmi konzultáció részeként országosan hét konferenciát szervezünk a megyékből bevont koordinátor kollégák szakmai hozzájárulásával, hogy ezzel is elősegítsük az adott régióban releváns fókusz megjelenését, a helyi szakemberek együttműködését. A projektről részleteket a www.qall.tka.hu oldalon olvashat.
hírek innen, onnan
11 jel, hogy egy nő sokat szenvedett az életében
Mindenki találkozott már nehéz vagy akár traumatikus helyzetekkel az életében, de az, ahogyan ezeket feldolgozzuk és kezeljük, nagyon...
Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni
A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat...
Nemzetek Ligája: így nézheted meg a legolcsóbban a válogatottat élőben
A Nemzetek Ligája igen nagy érdeklődést vált ki az emberekből, mivel az elmúlt években ezen a tornán játszott a legjobban a magyar...
A német álom ára: Mennyi pénzt kell keresni ugyanazért az életért?
Mennyi pénzt kell keresnie egy csehnek a német középosztály életszínvonalához? A válasz megdöbbentő.
Kicsi lett a bikini felső, kilátszódtak Eleonora gigamellei
Eleonora egy fotózás kedvéért apró bikinifelsőt választott.
Vomberg Frigyes kitálalt, ez történt Wolf Andrással a Séfek séfe után
Mi történik pontosan Vomberg Frigyes és Wolf András között?
Kiderült, mi mentheti meg a Földet a globális megaaszálytól
Egy új kutatás rámutat, mi az, ami fékezheti a világméretű, egyszerre jelentkező megaaszályt.
Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
Első körben kötél általi halálra ítélték.
A Magyar Államkincstár nevével visszaélő csalások terjednek a neten: erre érdemes figyelni
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztói Hatóság (NKFH) a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével visszaélő csalókra hívja fel a figyelmet, akik...
Mellbimbók és szeméremdomb: mindent megmutatott a vadóc Maya
Maya mindössze egy szál fehérneműben állt kamera elé.
Szaftos valóság: felnőttfilmesek elárulták, mi zajlik a színfalak mögött igazából
Valószínűleg nem így képzelted a pornó forgatásokat.
Befutott a februári utolsó Xbox Game Pass-játék
Az Xbox Game Studios gondozásában, a Stoic Studio fejlesztésében készült Towerborne hivatalosan is elhagyta a korai hozzáférés szakaszt...
Sport
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa
A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Az idény végén visszavonul a Győri ETO csapatkapitánya
A 32 éves játékos szerint egyáltalán nem volt könnyű a döntés.
Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.
Marco Rossi véleményt mondott Robbie Keane-ről és Kovacevic honosításáról is
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Fradiról beszélt a Ludogorec elleni meccs kapcsán.
A Barcelona BL-győztese bolti eladóként dolgozik, súlyos depresszióval küzd
„Nem csinálom ezt a munkát örökké” – fakadt ki Lionel Messi korábbi francia válogatott csapattársa.
Bulvár
NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit
Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó
Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők
Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője
Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló, Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Olyan kihívó ruhában jelent meg az esküvőn a menyasszony, hogy minden vendég lesütötte a szemét: még a vőlegény is fülig vörösödött
Minden nő álma, hogy vakító ragyogású, egyúttal stílusos és elegáns menyasszonyi ruhában mondhassa ki a boldogító igent. De mi a helyzet akkor, ha az ifjú ara nem az eleganciára és a stílusosságra, hanem a merés
Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
Ha tényleg rombolásra utaló adatokról tud a kormányfő, akkor nem elég demonstratíve katonákat kivezényelni - mondta a szakértő.
blogmorzsák
A sötétség és zűrzavar világló regénye
Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






