Pécsett is demonstráltak a szakszervezetek
Az ország tizenkilenc nagyvárosában egyszerre szervezett autós felvonulást a négy nagy szakszervezeti szövetség. A menet rendőri irányítással három órakor indult a FEMA-parkolóból, majd a Nagy Lajos király útja és a Szabadság út érintésével oda is érkeztek vissza. Pécsett majd 80 autó vonult.
A szakszervezetek többek között a nyugdíjrendszer átalakítása, a korkedvezmény és a korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tüntettek. Mint ahogy azt Benke Norbert főszervező elmondta; mielőbbi tárgyalásokat követelnek a kormánnyal, tiltakoznak a bérminimumok egyoldalú kormányzati megállapítása és az országos bérmegállapodás megszűntetése ellen. Amennyiben a június 16-ai, csütörtöki országos megmozdulásuk nem lenne sikeres, abban az esetben június 29-re egy sokkal nagyobb volumenű tiltakozást szerveznek.
A csütörtöki autós felvonulás három óra után egy-két perccel indult - rendőri felvezetéssel - a pécsi FEMA bevásárló központ parkolójából, majd a Siklósi úton haladt a belváros felé.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A 6-osról a Szabadság úton keresztül tértek rá ismét a kertvárosi négysávos felüljáróra, majd ugyanazon útvonalon vissza, a FEMA üzletközponthoz, ahol Benke Norbert megköszönte a résztvevőknek és a rendőrségnek a segítséget, a közreműködést.
vézé.
hírek innen, onnan
A telefon is figyelmeztethet: az új QR-kódokkal már a bolti kasszák kiszűrhetik a lejárt vagy visszahívott termékeket
A következő években fokozatosan megjelenhetnek a boltokban azok az új generációs QR-kódok, amelyek segítségével a pénztárgépek...
Azt hitte a 41 éves nő, hogy sérve van - néhány órával később megszületett a kisfia
Egy furcsa tünet miatt ment orvoshoz – órákkal később már egészen más miatt izgult.
Novemberben ez a csillagjegy mindent megkap, amit valaha akart: a pénz és a boldogság fénysebességgel érkezik hozzá
Míg sokan még mindig a megfelelő lehetőségre várnak, egy csillagjegy számára a november olyan időszakot hoz, amelyben a kemény munkájuk...
Most jött a hivatalos dátum: ezen a napon örülhetnek a nyugdíjasok, de decemberben nagy változás lesz
Novemberben is fontos dátum közeleg a magyar nyugdíjasok számára, hiszen hamarosan megérkezik az esedékes havi ellátás. A Magyar...
Több embert is őrizetbe vettek Szerbiában szavazatvásárlás miatt
A szerb ügyészség szerint három gyanúsított már beismerő vallomást tett, egy negyediket pedig még csak kihallgattak.
Költségvetés: az orvoskamara szerint a kormány prioritásként kezeli az egészségügyet
Az egészségügyi ágazatnak jövőre betervezett plusz forrás a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint azt jelzi, hogy a kormány prioritásként...
Duna-parti életérzés és prémium okosotthonok a Metrodom River lakópark nyílt napján!
Gyere el 2026. november 13-án és 14-én a 11. kerületi Metrodom River lakópark nyílt napjára,
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
Miután a hétvégén a témában már kommentelt egy „nem hinném”-et, a miniszterelnök most bejelentette azt is, hogy eltörlik a volt...
Elon Musk most az amerikai mobilpiacból vágna magának egy szeletet
Felvásárlás vagy hálózati hozzáférési megállapodás? – ez a világ leggazdagabb embere előtti aktuális kérdés. Mi történt? A...
Jóval drágábban repülhetünk jövőre, a Ryanair-vezér szerint ennyivel nőnek a jegyárak
A Ryanair már téli járatainak számából is visszavett, hétfőn pedig azt is jelezte, hogy további csökkentések várhatóak. Mi történt?...
Szétesik a polar vortex: gyökeres változás jöhet Magyarország időjárásában
A megfigyelések történetében még soha nem bomlott fel ilyen korán a sarkkörök felett, 20-30 kilométeres magasságban elhelyezkedő...
Két varjú megcsinált egy klasszikus pszichológiai tesztet - az eredmény kellemetlen az emberre nézve
Két varjú klasszikus pszichológiai tesztet oldott meg – elképesztő gyorsasággal döntöttek.
Sport
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.
Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról
A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja
Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt
Szétszedi a BBC a Liverpool sztárját az Arsenal elleni kudarc után
Egy hatalmas hiba döntőnek bizonyult.
Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen
No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sporttao rendszere.
Ki ez a srác, aki tegnap az FC Barcelona kezdőcsapatában találta magát?
Brian Farinas bekezdett.
Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben
Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta
Ten Hag nem áll le, újra belerúgott Ronaldóba: Szerinte a portugál már 7-8 éve képtelen a legmagasabb szinten teljesíteni
Erik ten Hagnál újra előkerült Cristiano Ronaldo mint téma.
Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt
A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.
Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset
Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.
„A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
Hamar egyenlíthetett volna a Pool, ha tizenegyest kap az Arsenal ellen.
Bulvár
„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”
„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.
„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról
Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.
Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához
Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb
Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot
Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják
Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre
Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f
Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja
Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.
Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály
A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.
Puccs söpörheti el Putyint? Az orosz ellenzék egyik legismertebb alakja szerint a háború az elnök vesztét okozhatja
Puccs vethet véget Vlagyimir Putyin uralmának? Egy emigrációban élő orosz ellenzéki politikus szerint a háborúval az elnök saját rendszerét sodorja veszélybe: Olvasd tovább: https://hellomagyar.hu/2026/11/02/putyin-p
Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni
Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ
Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
A tulajdonos végül meghátrálásra kényszerült.
Itt a vége, megszűnik a Velencei-tó
Drámai érteket mutat az októberi vízállás a Velencei-tónál. Úgy tűnik az esőzés hiánya megpecsételte a népszerű vizes élőhely sorsát. A Itt a vége, megszűnik a Velencei-tó bejegyzés először Acnews-én jele

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






