Ezt olvasta már?

Ha Ön egyszer kinyitja a száját?! Ha Ön egyszer elkezd beszélni?!

A Minden napra egy Európa elnevezésű projektünk tavaly májusban már kikérte jónéhány olvasónk véleményét. Most újra kérjük, töltse ki kérdőívünket!

0

Pécsett is kezdetét veszi az adventi vásár

Felgyúlnak az ünnepi fények november 25-én a Széchenyi téren és kezdetét veszi a VI. Adventi Kézműves és Mesevásár.


hirdetés

Az Advent Pécs 2016 rendezvénysorozat keretében a Zsolnay Örökségkezelő NKft., a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Rotary Club összefogásában közel 130 program várja Pécsett a karácsonyra hangolódókat december 24-ig.

A hivatalos megnyitó november 25-én, 17 órakor kezdődik a Széchenyi téren. Beszédet mond dr. Őri László, Pécs alpolgármestere, valamint a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Rotary Club és a ZsÖK NKft. képviselői. Közreműködik a Dzsászti Énekstúdió. Az ünnepi fényeket a Rádió 1 játékának kisorsolt győztese kapcsolja fel.

A programok fő helyszíne a Széchenyi tér, ahol összesen 39 kézműves portékái közül választhatunk, de ínycsiklandozó ételekből és forró italokból sem lesz hiány, köszönhetően a 24 gasztronómiai kitelepülőnek. Az előző évekhez hasonlóan felállítják Mindenki Karácsonyfáját és a betlehemet, valamint a Mikulásház is megnyitja kapuit.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. a VI. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár minden napjára kínál az adventi készülődéshez illő programot: koncertek, állatsimogató, játszóházak, kézműves foglalkozások, sok mese és ének várja a látogatókat. Lesz Adventi mesetár a Pécsi Nemzeti Színház színészeivel, interaktív meseszövés a Janus Egyetemi Színház művészeivel, de Bogárdi Alíz is elmondja kedvenc meséit. Fellép többek között a VoiSingers, a Vocapella és Tamás Éva Játéktára.

Az idei advent során egy új játék indul, melynek lényege a családi kincsvadászat. Az érdeklődők hétvégenként GPS koordináták segítségével megkereshetik a belvárosban elrejtett kincsesdobozokat, melyekben egy-egy pecsét lapul. Aki mind az öt lenyomatot összegyűjti, ajándékot kap a Pécs Pontban.

Adventi portrékavalkád címmel szelfiverseny is indul. Ennek keretében a játékosok a Mindenki Karácsonyfájánál készült fotókat az Advent Pécs Facebook oldalra tölthetik fel, ahol a legnépszerűbbek jegyet nyernek a Kiscsillag december 29-i koncertjére, a Kodály Központba.

Ugyancsak új kezdeményezésként idén egy online elérhető adventi kalendárium segítségével 24 ismert pécsi személyiség tolmácsolja majd jókívánságait. December 1-24. között minden nap egy-egy ablak tárul fel a www.pecsprogram.hu/adventinaptar oldalon, ami egy kiemelkedő pécsi személyiség üzenetét rejti.

Páva Zsolt polgármester azt vallja: az önkormányzatnak és a tulajdonában álló programszervező társaságnak kötelessége, hogy az adventi időszakban is nyújtson valami többletet, valami szívet melengetőt polgárainak.

- Öt esztendővel ezelőtt éppen ezért döntöttünk úgy, hogy saját kézbe vesszük az adventi programok és vásár megrendezését. Az idő, a pécsiek véleménye igazolta, hogy jól döntöttünk. A vásárok ideje alatt felpezsdül a belváros, ízek, illatok, hangulatok töltik meg a tereket, utcákat. Megígérhetem: idén sem kell csalódnia senkinek. Színvonalas helyi kézműves termékek, gasztronómiai csemegék, nívós programok közül válogathatnak a hozzánk érkezők – mondta a polgármester.

- Az adventi időszak arról szól, hogy egymás felé forduljunk, legyen szó a családról, barátokról vagy tágabb környezetünkről. A közösségi szellemiség jegyében – látva az előző év pozitív tapasztalatait – idén is összefogtunk a Pécsi Egyházmegyével és a Pécsi Rotary Clubbal, hogy egységes, komplex adventi programokat kínáljunk a látogatóknak - mondja Vincze Balázs, a ZsÖK NKft. ügyvezetője.

Az adventi időszak lelki előkészületeinek jegyében a Pécsi Egyházmegye idén is meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot. Az egyes találkozások (ingyenes koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások, idegenvezetések) célja, hogy Jézus Krisztus születésére és a családok ünnepére közösen készülve növekedjen bennünk a szeretet. A programsorozat idején, 2016. december 3. és 18. között a Pécsi Székesegyház és a Dóm-kőtár terei nyitva állnak a közösségek, csoportok műsorainak befogadására, ahol a kórustagok, szülők, nevelők, gyerekek közösségben élhetik át a várakozás valódi örömét.

A Pécsi Rotary Klub 2014-től minden évben megrendezi a város egyik legnagyobb jótékonysági eseményét, a Pécsi Rotary Adventet, ami idén november 27-től december 20-ig tart. Az akció keretében 24 pécsi jól tanuló, de rászoruló általános- vagy középiskolás diák kap 100-100 ezer Ft értékű ajándékot. A Nádor Szálló ez alkalomból adventi naptárrá változik, melynek ablakai esténként egy-egy támogatót és egy gyermek ajándékát tárják fel. A gyerekeket saját iskolájuk közössége köszönti ünnepi műsorral. Idén egy-egy karácsonyfát is feldíszíthetnek a diákok, így december 20-ra 24 iskola karácsonyfája díszíti majd az adventi vásárt.

Az Adventi Kézműves és Mesevásár ideje alatt egyet fizet, kettőt kap akcióban vásárolható Örökség jegy a ZsÖK NKft. Infopontjain, amivel megtekinthetők a Zsolnay Kulturális Negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem.

Fontos, hogy a pécsiek ne hagyják otthon a Tüke Kártyájukat! A Tüke Kártya tulajdonosok ugyanis az adventi vásár ideje alatt minden étel, ital, ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak az árusoktól!

 

Teljes programsor: www.pecsprogram.hu/advent








Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kíváncsi kecske lépett be egy győri boltba, a pénztár is nagyon érdekelte

Érdeklődő kecskére lettek figyelmesek csütörtök délután egy győri bolt vásárlói.

Mit jelentene az emberiségnek, ha végleg eltűnne a Facebook?

Egyre többet szoktak arról beszélni, hogy milyen félelmetesen sokat használja a Facebookot az emberiség, a közösségi oldal már falba is...

Egyre többet költenek appokra az iPhone-tulajdonosok

Amerikában 36 százalékkal többet költöttek appokra az iPhone-felhasználók, mint egy évvel korábban.

Átesett egy autón egy mezőkövesdi vak férfi, 60 ezer forintos kártérítést kell fizetnie

Hatvan ezer forintos kártérítést kell fizetnie egy gyengénlátó férfinak, aki Mezőkövesden átesett egy autón. A jármű tulajdonosa azt...

Vecsei H. Miklós: Szívesen lennék élesebb

Színészinterjúink folytatódnak, most fiatal férfi színészeknek szegeztük neki kérdéseinket. Hogy látják a világot azok a tehetséges...

Gálaesttel emlékeznek a Nemzeti Színházban a száz éve született Bessenyei Ferencre

Gálaesttel emlékeznek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban.

Ilyenre még nem volt példa: üzembe helyezték a világ első jeges atomerőművét

Az oroszoroszági Obnyinszk városában üzembe helyezték a Roszatom bázisegyetemének diákjai a világ első jégből készült atomreaktorát.

Sandokan, azaz Kabir Bedi hosszú idő után újra Budapesten.

A ?80-as évek sztárja Kabir Bedi, a Maláj tigris tegnap késő este érkezett Budapestre, és a fárasztó út ellenére, hosszasan mesélt a...

600 kilométerrel arrébb, mezítláb találták meg az Alzheimeres nénit

Kínában, lakóhelyétől 600 kilométerre találtak meg egy fél éve eltűnt Alzheimer-kóros thaiföldi nőt.

Szinte teljesen behúzta a féket az amerikai gazdaság?

A felére vágta vissza első negyedéves gazdasági előrejelzését a New York-i Fed, így a jegybank szerint már alig egy százalékkal...

6 labradort ölnek meg két hét múlva egy állatkísérletben Svédországban - óriási a felháborodás

Fogimplantátumok teszteléséhez kellettek, a fogaik harmadát már kihúzták. Eddig 80 ezren írták alá a petíciót a megmentésükért.

0

Sport

A BATE csodát tett az Európa-ligában, újra

A BATE nemcsak a Vidi tudja elverni, hanem az Arsenalt is.

Hosszú Katinka lélegzetelállítóan nézett ki az Év sportolója gálán - fotó

A győri kézis lányok is lenyűgözően elegánsak voltak.

Dögös szettben jelentkezett be az Év Sportolója Gáláról Hosszú Katinka - fotó

Kezdetét vette a Nemzeti Színházban az Év Sportolója Gála, amiről természetesen világklasszis úszónőnk, Hosszú Katinka sem hiányozhat. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (Msúsz) 61. alkalommal kiírt szavazásán Babos Tímea és Kozák Danuta mellett ő is a legjobb három női jelölt között van.

Hosszú Katinka üres kézzel távozott, három díjat ért a téli olimpiai arany

Kozák Danuta és a short track csapat tagjai voltak az Év Sportolója gála nagy nyertesei.

Óriási küzdelmet folytat a betegségekkel: az orvosok is csodálják a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilab...

Budapest Nem vesztette el kiváló humorérzékét és életvidámságát Kárpáti György (83), a Nemzet Sportolója erről testközelből bizonyosodott meg a Blikk.

Minden idők egyik legjobb nehézsúlyúja a KO-gép ellen

Nem túlzás a cím, visszatér Cain Velasquez, ráadásul egy nagyon várós, és számára veszélyes meccsen Ngannou ellen.

Egy napon született két gyereke, két különböző nőtől a holland focistának

A játékos nem biztos benne, a bíróság már annál inkább.

Komoly kritika érte Hosszú Katinkát

Komoly kritikát fogalmazott meg Hosszú Katinkáról az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor.

Kozák Danuta és Liu Shaolin Sándor 2018 legjobbja

Magyarország első téli olimpiai aranyérme, a rövid pályás gyorskorcsolyaváltó pjongcsangi sikere három díjat is ért az Év Sportolója Gálán.

Aláírt a Honvédhoz, majd kölcsönadták

Ketten távoztak Kispestről.

Micsoda felhozatal: így érkeztek a sztárok Az Év Sportolója Gálára - fotók

Érkeznek a résztvevők Az Év Sportolója Gálára.

0

Bulvár

Zsákokban, koporsókban, hullák alá rejtve csempészte ki a gyerekeket az ápolónő

Elengednéd a gyerekedet egy idegennel, ha azt állítaná, úgy életben marad?

A kormány üzent: lehet, hogy ki kell igazítani a nyugdíjakat

Óvatosan elkezdték kommunikálni, hogy nagyobb lehet az infláció, mint tervezték.

Itt a drámai bejelentés az időjárásról

Kialakult az a jelenség, amelynek heves esőzések, áradások és aszályok kialakulásában van oroszlánrésze, de hatással van a globális átlaghőmérsékletre is.

Napi horoszkóp február 15.: a Szüzekre új kihívás vár, a Vízöntőket pozitív csalódás éri

A hét utolsó munkanapján is érdemes a horoszkópod elolvasni, izgalmas részleteket rejtenek ugyanis az egyes csillagjegyek!

Egy elveszett világra bukkantak az Arktiszon

Gyönyörű az úttalan rengeteg, ujjong lelkem a parton egyedül; egy társaság van, hol nem szenvedek: a mély tenger, hol az ár hegedül. Embert meg nem vetek, de a természethez vagyok hű.

Széttette a lábát

Miley Cyrus kinek szexizne, ha nem a férjének. Ez alól persze kivételek a koncertek.

Nagyon rossz hírrel érkezett Palik László

Szinte mindenki sírt a parton.

Nagy döntést hoztak: Zsüliett miatt válik ketté a Fásy család

Fásy Ádám kettéosztotta a családi vállalkozást, így egyszerre két rendezvényen is részt tudnak venni. A zenész bízik lánya rutinosságában, ezért Zsüliett a nyíregyházi Böllérfesztivált már egyedül fogja vezetni.

A WC-ülőkét ezért kell mindig lehajtani

Az öblítés során kórokozók hada kerül a levegőbe, ami könnyedén megbetegíthet.

A savlekötők meglepő mellékhatásai

Mivel a savlekötők vény nélkül is elérhetők, sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy szinte bármilyen hosszan, illetve mennyiségben biztonságos a használatuk. De ha nem elég körültekintően szedjük őket, akár komolyabb mellékhatásaik is lehetnek.

Felbontotta jegyességét a sztárpár? Nagyon úgy fest, hogy gondokkal küzd a híres páros

A legfrissebb hírek szerint Lady Gaga és vőlegénye problémákkal küzdenek, és egy ismerőse szerint emiatt már szakítottak is!

Rabszökés Budapesten. Életveszélyben az elfogott fegyveres

A rendőrség elfogta az elítéltet, aki miután a Fővárosi Törvényszéken őrétől fegyvert szerzett, beszállt egy autóba, és annak utasával együtt elmenekült. A rendőrség nagy erőkkel eredt a nyomába, tüzet is nyitottak a férfira. A lövöldözés után a rendőrök elfogták, majd életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

blogmorzsák

A legőrültebb autós szabályok

Összegyűjtöttük egy csokorra valót a legelvetemültebb/legmeghökkentőbb/legszokatlanabb szabályokból, amikkel az autósok a nagyvilág útjait járva találkozhatnak. Lássuk hát!

A családok éve után jön a családok átverésének éve

Egy biztos: 10 év múlva bölcsődék helyett haj­léktalanszállókat és árvaházakat építünk majd.

Hogyan ússzuk meg a szabálytalan parkolás miatti bírságot?

Szabálytalan parkolás miatt csaknem kéttucatnyi autóst – köztük egy mozgássérültet – jelentett fel valaki az egyik fővárosi kerületben.

Az Akadémia is belehal majd

Szerencsés az a nép, amelyik hihet a politikusainak, és szerencsétlen, amelyik nem.

Ami legyőzte a kereszténységet: a Fidesz-hit

A hit alapú szervezés jóval pontosabban számol a szavazók átlagos képességeivel és igényeivel, plusz a szavazói tömeg nyelvével.

Ki mondta, hogy az önfej­lesztéshez mindig csinálni kell valamit?

Az önfejlesztés néha csoki, prosecco vagy hogy nem mosok hajat egy hétig.

A Lufthansa és a beperelt utas esete

Nagyot ment a hír, hogy egy utasát beperelte a Lufthansa, mert 2000 Eurót spórolt.

9 apróság ami életet menthet!

Amikor a pillanat tört része alatt kell helyes döntést hoznunk.

Mr. Kondom elbűvölő története

Egy ember, aki 40 év alatt egy egész országot mentett meg. Kétszer.

A magyar, lengyel, ro­mán és török rendszer rákos veszély a NATO számára

Amerika félrenéz, amikor a demokrácia súlyos kelet-európai bajairól van szó.

Nyálas és nyálmentes programok a hétvégére

Szakítás dalban, farsangi jelmezbál és elképesztően egzotikus reggeli az eheti programajánlóban.

0


0