Pécsett nézte meg a kormányablakot a miniszterelnök-helyettes
Navracsics Tibor miniszterelnök Pécsett tájékozódott a nemrégen megalakult kormányhivatal és ezzel kapcsolatban a kormányablakok helyzetéről. Navracsics Tibor emellett felvázolta az államigazgatás tervezett reformját is, amelynek már eddig is történtek lépései.
A pécsi, baranyai hivatal jelentőségét jól jelzi, hogy Navracsics Tibor országjáró körútja során negyedikként kereste fel a dr. Hargitai János vezette hivatalt, és ugyan nem szorosan a protokollhoz tartozik, de a kormányablak megtekintése után felkeresi a Nyolcak kiállítást is.
Navracsics Tibor öt pontban foglalta össze az államigazgatás reformját, először tavaly kora nyárra az új kormányzati szerkezet alakult ki a minisztériumok átszervezésével, amihez kapcsolódott a kormánytisztviselői törvény is. Ezt szeptemberben a megyei közigazgatási hivatalok létrehozása követte, amely a törvényesség őre és elindult egy kormányzati állásbörze is, amely roppant sikeres volt. Januárban nyíltak meg a kormányablakok, amelyek az egyablakos ügyintézést tették lehetővé. A következő lépés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása lesz, amely az államigazgatási, katonai és rendőri képzést gyűjtené egy helyre. Végül 2013. januárjára a járási szint újbóli bevezetése következik, ami nagyjából a mostani kistérségi nagyságrendnek felelne meg, és helyileg is közelebb vinné a kormányablakokat a vidéki polgárokhoz.
- Elsődleges szándékunk a jó állam megteremtése, amelyben látják az emberek, mire fizetik az adójukat – fogalmazott Navracsics Tibor. – Gyorsabb, átláthatóbb ügyintézést teremtünk meg, már nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy a kormányablakokban udvariasan, segítőkészen állnak az ügyfelekhez, ez lenne az alapkövetelmény, egyfajta kultúraváltás szeretnénk elérni, ugyanakkor bővítenénk és területileg mélyítenénk is a kormányablakok szolgáltatásait.
Hargita János kormánymegbízott ehhez annyit tett hozzá, hogy már a kezdeti lépésekkor látszott, hogy az államkincstár adatbázisának használata nagy segítséget jelent az ügyek intézésben, és abban Navracsics Tiborral egyetértett, hogy a további fejlesztések, előrelépések leginkább az anyagi lehetőségek függvényei.
Navracsics Tibor kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy a miniszterek éves fizetett szabadsága negyvenről húsz napra csökken, hiszen negyven napot szinte lehetetlen kivenni, és így nem halmozódik a ki nem fizetett szabadság, amit az egyes miniszterek távozásakor ki kellene fizetni.
M. Z.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






