Pécsett tesztelték az új elektromos buszt
A 33-as menetrend szerinti járattal közlekedők az elmúlt hetekben kiváltságos helyzetben voltak, hiszen első kézből tapasztalhatták meg, milyen utazni az új, elektromos meghajtású busszal. Ha minden teszteredmény hozza az elvárt mutatókat, hamarosan akár napi szinte találkozhatunk velük.
A BYD - Build Your Dreams kínai autó és buszgyárának egyik új terméke járt Pécsett, mellyel szeretnének betörni az európai piacra. A gépjármű különlegessége, hogy szemben a jelenleg forgalomban lévő diesel meghajtású buszokkal, ezt elektromosság hajtja. A gyártó határozott elképzelése volt, hogy olyan út- és terepviszonyok között tesztelje járművét, mely Pécsre jellemző, főként a Mecsek miatti lejtős, emelkedős, dimbes-dombos tájékon. A technológia legfontosabb jellemzője, hogy az elektromos meghajtásnak köszönhetően a jármű károsanyag kibocsátása gyakorlatilag a nullával egyenlő, üzemeltetése pedig sokkal gazdaságosabb, mint a benzin vagy diesel üzemű buszoké.
Háber István a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának oktatója is tanulmányozta a busz működését, üzemi adatait. Öt kérdeztük az új kínai "csodával" kapcsolatban.
- Milyen technológiát használ pontosan a jármű? Hogyan képzeljük el az elektromos meghajtást?
A Pécsre, tesztelésre hozott BYD eBUS-12 K9C típusú jármű hajtása tisztán elektromos, ami azt jelenti, hogy akkumulátorokból nyeri az energiát az elektromotorok hajtásához. Nagyon egyszerű rendszer, jóval kevesebb meghibásodási lehetőséget hordoz mint egy belsőégésű motorral hajtott jármű. A 2db motor összesen 180KW teljesítményt tud leadni, ami érezhetően könnyedén mozgatta a járművet, köszönhetően az elektromotorokra jellemző hatalmas nyomatéknak, ami jelen esetben 1000 Nm.
- Mennyivel gazdaságosabb ez a konstrukció, összehasonlítva mondjuk a diesel üzemű buszokkal?
A jármű hajtásának összhatásfoka 90 % körül van, a dízel buszoké talán ennek az ötöde. Ez fogyasztásban is hasonlóképpen jelentkezik: ez a busz átlagosan 100 kWh villamos energiát fogyaszt száz kilométeren könnyen kiszámolhatjuk, hogy ha éjszakai árammal van töltve, akkor ez 2500-3000 Ft száz kilométerre, míg a dízel buszok 35-40 liter gázolajat fogyasztanak ami költségben szintén ötszörös.
A másik gazdaságossági kérdés a karbantartás. Míg a dízel buszoknál rendszeres olaj, olajszűrő és egyéb alkatrészek cseréjére is szükség van, addig itt a motor gyakorlatilag karbantartásmentesek, valószínűleg a tervezett buszélettartamot is túlélik. Nagy kérdés az akkumulátorok élettartama, amire a gyártó tudomásom szerint 5000 töltésre garanciát ad, de a lítium-vasfoszfát (LiFePO4) akkumulátorok sokszor akár ennek a dupláját is teljesítik. Megbízható technológia.
- Meglátása szerint alkalmas a jármű a pécsi tömegközlekedés maradéktalan kiszolgálására?
Ezt nem nekem kell eldöntenem, de elég sokat utaztam a buszon és engem meggyőzött. Jó a dinamikája, a napi tesztek során az elvárt hatótávolságot bőven teljesítette, és a hegymenet is fekszik neki, mivel a hegyről lefele közel annyi energiát tölt vissza az akkumulátorokba, mint amennyivel többet felfele megeszik.
Hallottam, hogy az egyik út során az újhegyi emelkedővel nem tudott megbirkózni a jármű, a buszt kísérő mérnök kolléga viszont még aznap átprogramozta a rendszert, hogy ilyen esetben több kraftot juttasson a motornak a vezérlő és elvileg így már nem lehet gond. Részben ezért
is hozták Pécsre a buszt, hogy az itteni speciális körülmények közt teszteljék, és beállítsák a követelményeknek megfelelően.
- Ár-érték arányban mennyi idő alatt térül meg egy ilyen beruházás?
Nem végeztem még komolyabb számításokat e témában, és ez főleg a vételi ár függvénye, ami egy EU-s támogatással jócskán csökkenthető, de végezzünk gyorsan egy kis fejszámolást: Úgy tudom a pécsi buszok 70-80 ezer kilométert mennek évente, az azt jelenti, hogy az ismertetett fogyasztást figyelembe véve 7-8 Millió forintot lehetne spórolni buszonként évente. Már 6-7 év használat után lehet a megspórolt összegből egy új akkupakkot venni, de az 5000 töltési ciklust figyelembe véve 13 évig használhatók a járművek akkucsere nélkül.
- Az EU miként segíti az átállást az elektromos buszokra?
Jelenleg az EU nagyon erősen támogatja a zéró emissziós tömegközlekedést, így akár 95%-os támogatás is nyerhető, amire van is példa többek közt Debrecenben és Szegeden is. A zéró emisszió kapcsán sokszor elhangzik a bírálat, hogy szennyez az csak nem helyben, viszont vegyük figyelembe, hogy a nagy hatásfoknak köszönhetően a megtermelt energiát sokkal jobban használjuk fel!
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
- Felkérték Önöket valamilyen szakmai vizsgálatra a buszok kapcsán?
Igen, a magyar forgalmazótól és a Tüke Busz zRt.-től is érkezett felkérés a buszok alkalmasságának a vizsgálatára, fogyasztásának mérésére. 4 éve indulunk az Pollack Eco Team-mel különböző fogyasztási versenyeken a saját magunk által épített hidrogén-üzemanyagcellás járművel (a hajtása ennek is elektromos!), és ki is fejlesztettünk egy módszert és egy eszközt amivel elég pontosan lehet mérni az elektromos járművek fogyasztását a különböző üzemi körülmények között. Sajnos ez idáig nem kaptunk választ a gyártótól arra, hogy beszerelhetjük-e az egységet a buszba, de remélem a hétvégén ez még megvalósulhat.
A Tüke Busz zRt.-vel ennek az eseménynek az apropóján hosszabb távú együttműködésre készülünk, mert minden bizonnyal a gazdaságosság érdekében olyan járművek lesznek beszerezve Pécsre, amelyek legalább részben elektromosak (hibrid), és így ezek üzemeltetésével és még gazdaságosabbá tételével kapcsolatban számítanak ránk, mivel Magyarországon még kevés a tapasztalat ilyen téren.
hírek innen, onnan
Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
Tarr Zoltán miniszter bejelentette a nevet.
Biró Ferenc minden állítását fenntartja, de nem tesz feljelentést, szerinte az ügyészség dolga, hogy hivatalból üldözze a bűnt
Az Integritás Hatóság elnöke elismerte, hogy az ő javaslatairól egyeztettek, de megismételte, hogy a volt miniszterek kezdeményezték a...
Szakértő szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a párkapcsolatban
A szerelem kezdetén természetesnek tűnik, hogy egyre több időt, figyelmet és energiát fordítunk a másikra. A probléma ott kezdődik,...
Új fejezet kezdődhet az OpenAI-nál: nagy dobásra készül a ChatGPT fejlesztője
Új szintre léphet az AI-verseny: az OpenAI a nyilvános tőkepiacokról finanszírozná további növekedését.
Szuper termálstrandok nyitnak most hétvégén
Kedvezményes belépők, csúszdapark-nyitás és a szezon első strandnapjai is várják a fürdőzőket a hétvégén. Több helyen most indul el...
Összejöhet a nagy felvásárlás a CIB anyabankjának
Az Intesa Sanpaolo hétfőn váratlan, 30 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a világ legrégebbi bankjára, a Monte dei Paschi di...
Kiderült, mikor megy tőzsdére a Perplexity
A Perplexity vezérigazgatója, Aravind Srinivas a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő...
A BMW a fenntarthatóságot is az előnyére fordítja – és a debreceni iX3 a jövőjének a kulcsa
Amikor a BMW zöld utat adott a debreceni gyárnak, sokan még csak egy bátor stratégiai lépést láttak benne, ma viszont már ott tartunk,...
Van vagyonnyilatkozat a Fideszen túl is
Van, akinek könyvei vannak és Horthy-szobja, van, aki
Magyar Péter a Szuvrenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről beszélt napirend előtt a Parlamentben
Magyar Péter a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, a gyűlöletkeltő plakátok a legnagyobb kárt a gyerekekben okozták.
Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről: megszólalt az oktatási és gyermekügyi miniszter
A gyermek jelenleg kórházban van.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






