Pécsi Cirfandli Esték Kovács Ákossal és Uhrik Dórával
Február 22-én, csütörtökön 18 órakor rendhagyó helyszínen, a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as termében kezdődő beszélgetés résztvevői: Kovács Ákos, Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő és Uhrik Teodóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár.
A 2015-ben újjászületett Pécsi Polgári Szalon Egyesület küldetése, hogy a Pécs városáért tenni akaró pécsieket összefogja elsősorban azokat, akik fontosnak tartják a magyar nemzet hagyományos értékeit, az európai kulturális örökség iránt fogékonyak, és elkötelezetten tenni szeretnének a polgári értékrend, a kultúra érdekében.
A 2017/18-as évadhoz igazodóan „Pécsi Cirfandli Esték” címmel, havi rendszerességű beszélgetés-sorozat során két meghívott Kossuth-, vagy Széchenyi-díjas vendéggel egy pohár pécsi cirfandli mellett Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője beszélget.
Kovács Ákos
Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.
A magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Az egykori Bonanza Banzai együttes énekese, szövegírója, zeneszerzője, majd szólistaként is népszerű és termékeny előadó a kilencvenes évektől napjainkig. Saját stúdiójában dolgozik, saját lemezkiadója gondozza albumait. Ákos az éneklés mellett akusztikus- és elektromos gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon is játszik. Önálló koncertjei mellett sok hazai fesztivál kiemelt fellépője.
A dalszerzői-előadói munka mellett több mindennel foglalkozik: verseket ír, ezidáig öt kötete jelent meg; saját videoklipjeit rendezi; A Nagy Könyv című televíziós olvasás-népszerűsító akció keretében tévéfilmben szerepelt; színházban dolgozik, irodalmi felolvasóesteken lép fel.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára Szász Attila filmrendező ünnepi kisfilmet rendezett, az alkotás zenéjét Ákos jegyzi, a felvételekhez Miklósa Erika operaénekesnőt kérte fel közreműködésre. 2016-ban 1956-os emlékművet avattak Bodajkon, amelyre Ákos 1956 című dalának sorait vésték.
A népszerű zenész 2017-re koncertszünetet hirdetett, hogy újabb fába vághassa fejszéjét: egyik legkedvesebb költője, Arany János verseiből készített hangoskönyvet. A hangoskönyv anyagából előadói est szervez a Nemzeti Színház, de a produkciót az ősz során számos vidéki helyszín is műsorra tűzte.
Uhrik Teodóra
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár
Édesanyja 7 éves korában íratta be az Állami Balett Intézetbe, ahol 1961-ben végzett. Pécsre került, ahol a Pécsi Balett alapító tagja volt 1960-1989 között, 1967-1989 között pedig magántáncosa. 1976-ban a Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként diplomázott. 1980-2000 között a Budapesti Kamaraszínház, a József Attila Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, debreceni Csokonai Színház, zalaegerszegi Hevesei Sándor Színház és a Pécsi Nemzeti Színház zenés előadásaihoz készített koreográfiákat. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán tanít 1978-tól, 1991-től pedig a táncművészeti tagozat vezetője. Az 1980-as évektől kezdve prózai darabokban is játszik. A Pécsi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetének tanszékvezetője, közreműködésével indult el az egyetemen a modern táncpedagógus képzés 2001-ben. 2002 óta címzetes egyetemi tanár. 2002-2006 között a Budapesti Operettszínház, 2007-2008 között pedig a szegedi Kortárs Balett vendégművésze volt. 2004-ben jelent meg az alapfokú táncművészeti iskolák tanulóinak írt könyve Klasszikus balett képeskönyv címmel.
2017. október 2-ától a Pécsi Balett ügyvezető igazgatójává nevezték ki.
hírek innen, onnan
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért
Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.
Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon
Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése
Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...
A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.
A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.
Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...
Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg
Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






