Ezt olvasta már?

0

Pécsi Műhely kiállítás a fővárosi Ludwig Múzeumban

Párhuzamos avantgárd - E címet viseli a Ludwig Múzeumban megtekinthető tárlat, mely az egyedülálló Pécsi Műhely csoport alkotóinak munkáit vonultatja fel és olyan élményt nyújt, amit vétek kihagyni.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár június 19-én járta be a múzeum két szintjét is betöltő tárlatot, ahol a következőképpen fogalmazott: „hatalmas ereje van”.

A Pécsi Műhely csoport egyedülálló a hazai neoavantgárd művészet történetében. Bár nevüket egy középkori pécsi kőfaragó-műhelyből eredeztették, tevékenységük egyáltalán nem a hagyományos képzőművészeti műfajok irányából határolható be. A csoport a hatvanas évek végén alakult meg a neokonstruktivista, geometrikus festő és művészetpedagógus, a 2014-ben elhunyt Lantos Ferenc tanítványaiból. Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor és Szijártó Kálmán alkották ezt a fantasztikus művészeti tevékenységet végző csoportot. A Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállítás az ő munkáikat mutatja be, méghozzá olyan teljességben és elrendezésben, melynek tényleg hatalmas ereje van.

A tárlat egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti közeg perifériáján működő művészcsoport tevékenységét és jelentőségét mutatja be, ez pedig – ahogy dr. Hoppál Péter is megfogalmazta – kivételesen fontos, hiszen kiemelt figyelmet kell szentelni annak, hogy a Pécsi Műhely és a hozzá hasonlóan páratlan, ám perifériára szorult művészcsoportok is bekerüljenek a művészeti kánonba. A tárlat valóban letaglózó, hiszen betekintést enged a Pécsi Műhely alkotóinak tevékenységébe, akik a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodtak. Ez azt jelenti, hogy a válogatás amellett, hogy felsorakoztatja a csoport tagjainak jelentős műveit, nagy hangsúlyt fektet az archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók bemutatására, valamint a műhelytagok közötti együttműködések megjelenítésére is, így hozva őket közelebb a látogatókhoz.

A Pécsi Műhely korai időszakát a geometrikus művek jellemzik: a papír és táblaképek mellett megjelenik a sokszorosító grafika és a tűzzománc is. Ezen alkotások egy hatalmas termet töltenek be, melyet dr. Hoppál Péter „csodateremnek” nevezett a bejárás során. A csoport tagjai azonban nem elégedtek meg azokkal a csodás geometrikus alkotásokkal, melyeket készítettek, és nem hagytak fel a kísérletezéssel, sőt: 1970 és 1971 között tizenkilenc, kuriózumszámba menő land art akciót valósítottak meg Pécs környékén. Ezek a tájkísérletek szorosan kapcsolódnak az ekkoriban a nemzetközi színtéren kibontakozó természetművészeti irányzatokhoz és olyan nézőpontból mutatják meg a várost, ahonnan az ember nem szemlélné. Ezt városmarketingnek is tekinthetjük – fogalmazta meg a terembe lépve dr. Fabényi Júlia Németh Lajos-díjas magyar művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója, aki arra is rámutatott: még sehol sem volt látható ilyen részletességben a Pécsi Műhely alkotóinak munkássága. Erről nemcsak a művektől roskadozó falak tanúskodtak, hanem az is, hogy a tárlat csak két szinten fért el.

A kronologikus sorrendet követő kiállításon végig haladva tökéletesen kirajzolódott, hogy az 1971-es évet követő időszakban a Pécsi Műhely tagjai egyre hangsúlyosabb és aktuálisabb kérdésekkel kezdtek el foglalkozni: a művészeti nyelv megújítása, a művészet intézményi problémái, illetve a társadalmi-politikai szimbólumképzés és annak dekonstrukciója jelenik meg ezen időszakban készült műveiken – mondta el Doboviczki Attila kurátor. A Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 termeiben emellett arra is találunk ékes példákat, miképpen éltek az alkotók a fejlődő technika adta lehetőségekkel, és hogyan alakították át például egy televízió képernyőjét olyan tükörré, melybe a Kádár-kornak kellett (volna) belenéznie.

Aki még nem tette, mindenképpen látogasson el a Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállításra, mely a múltba utaztatja a látogatókat, felnyitja a szemüket és hihetetlen erővel varázsolja el őket.

A kiállítás június 25-éig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lángolt a belvárosi ruhaüzlet – Tűzbogár visszatért gyönyörködni a helyszínre

Egy ruhaüzlet kirakata előtt gyújtott tüzet egy 37 éves férfi, majd visszatért a helyszínre, hogy gyönyörködjön a tűzoltók...

Ölelés, kézfogás, távolságtartás – videón, ahogy az ülésterembe érkező Volodimir Zelenszkij üdvözölte az uniós vezetőket

A politikusok gesztusai sokat elmondtak arról, kivel milyen viszonyban van az ukrán elnök.

Kimondta az amerikai tábornok: a következő nagy háború már az Egyesült Államok területét is felperzselheti

Számolni kell azzal, hogy a következő háború esetén már az Egyesült Államok területén található katonai bázisokat, utánpótlási...

Feloszlatná a XII. kerületi képviselő-testületet egy Kovács Gergellyel kritikus hegyvidéki képviselő

Régóta feszült a polgármester viszonya több, korábban vele szövetséges képviselővel is.

Divat helyett praktikum: Deák Rebeka őszintén az Ázsia Expressz felkészülésről

Október 19-én dupla epizóddal indul a TV2 Ázsia Expressz című műsora, amelyben Deák Rebeka a párjával, közösen vág neki az embert...

Óriási átverés az új egészségtrend? Ezt teszi a szervezeteddel a méregdrága csodavíz

A funkcionális víz lett a wellness iparág új kedvence, de a kritikus fogyasztó számára ez inkább pszichológia. Míg a gyártók csodát...

Súlyos balesetet okozhat egy temus gyerekjelmez, visszahívták

A nindzsajelmez tartozó túl hosszú szalagokban könnyű megbotlani és be is akadhatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság azt kéri, hogy a...

Ezt a budapesti éttermet imádni fogják a kisgyerekes szülők: Befogadó vendéglátásért indít kampányt a Salve

A Salve pizzéria-hálózat tulajdonosával Varga Giulietta-val beszélgettünk a befogadó vendéglátás kampányról.

IPhone-od van? Ezt a beállítást ellenőrizd, hogy ne kerüljenek veszélybe az adataid

Egy kényelmi funkció is biztonsági kockázatot jelenthet. Ha iPhone-t használsz, érdemes átnézned a Wi-Fi-beállításokat, hogy elkerüld a...

Laptopokat loptak el a Megafon irodájából

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

91 évesen is a McDonald’sban dolgozik – mi a titka?

Eric Edwards 91 évesen is részmunkaidőben dolgozik egy McDonald’s étteremben és esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. A brit férfi egy...

5 rejtett viselkedés, amivel a toxikus emberek észrevétlenül irányítják a környezetüket

Öt rejtett manipulációs módszer, amellyel a toxikus emberek észrevétlenül befolyásolják a környezetüket.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0