Pécsi Olvasóliget - kultúra a Kultúrkertben
Érdekes programokkal folytatódik az Olvasóliget pécsi eseménysorozata. Pécsett és Budapesten egyszerre zajlik a tavaly nagy sikerrel indult rendezvénysorozat.
A jó időben rengeteg érdeklődővel zajló eseményekről alkotott eredeti elképzelés az volt, hogy az emberek üljenek le a szabadban, közösségi tereken nyugágyakba, székekre, padokra, s olvassanak a kitett könyvekből, folyóiratokból. Ezt egészítették ki azzal, hogy kortárs írókat kértek fel, vegyenek részt egy-egy alkalommal, s olvassanak fel a műveikből. Egy-egy ilyen alkalomnak óriási a varázsa, gyakran a közönség egy része – a véletlenül éppen arra sétáló – igazából azt sem tudja, ki olvas, így akár például Závada Pállal is találkozhat.
Idén Budapesten és Pécsen kívül még Tata, Bikal és Balatonalmádi, Paloznak, Siófok, Mindszent, Miskolc, Drégelypalánk is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, mindegyik helyszínen olvasóligeteket nyitottak. Amíg Pécsett a Ferencesek utcájában a Bagolyfészek könyvesboltban Nagy Levente szívvel-lélekkel üzemelteti az Olvasóligetet, a fő helyszínen, a Kultúrkertben (Esze Tamás utca 5.) eddig nem minden alkalommal volt jelen nagy létszámú közönség. Ez főleg a pesti rendezvények fogadtatásához képest meglepő - pár hete egy Margitszigeten tartott Spiró felolvasóesten több mint 120-an is összegyűltek, Nádasdy Ádám estjén is száz körül volt a hallgatók létszáma - Pécsett viszont már maradt el rendezvény az érdeklődés hiánya miatt. Talán a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa évad óriási kulturális kínálata miatt nem jutott nagyobb figyelem az ingyenes rendezvénynek, pedig olyan írók olvastak fel, mint Bán Zsófia, Márton László, Cserna Szabó András vagy Bartis Attila... Fontos tudni, hogy Pécsett az említett helyszíneken kívül a Gabesz Tanoda (Ferencesek utcája 27.) is csatlakozott az Olvasóligethez.
A közeljövőben több izgalmas felolvasóestet kínál még a Pécsi Olvasóliget a Kultúrkertben: augusztus 18-án 18 órakor Bertók László olvas fel verseiből, a Kossuth-díjas költővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget majd.
Augusztus 22-én 16 órakor Lipics Zsolt ad elő részleteket Szorokin nagy sikert aratott regényéből, a Jégből. Augusztus 28-án 18 órától Falvai Mátyás és Krusovszky Dénes, végül a rendezvény utolsó estjén, szeptember 3-án Bánki Éva olvas fel, akivel Merana Rudolf beszélget.

- Miket vesznek a lottónyertesek?
- Templomsátorbontási rendelet
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






taán érdemes volna azt is összeszámolni hogy idén hány program maradt el azért mert egyszerűen senki nem tudott róla hogy lesz... mert elfelejtettk a szervezők meghirdetni.persze az is lehet hogy ennyire apátiába süllyedt a pécsi közönség...