Ezt olvasta már?

0

Pécsi Püspökség: ez is érdekes...

A pécsi ügyészségnek két hónapja van a vádemelésre a 40 rendbeli ügyben, amelynek következményei rendkívül súlyosak lehetnek.

'Ismeretlen feljelentő szerint a pécsi egyházmegye papjai szexuális és gazdasági bűncselekmények tucatjait követték el az utóbbi 10 évben. A pécsi ügyészségnek két hónapja van a vádemelésre a 40 rendbeli ügyben, amelynek következményei rendkívül súlyosak lehetnek. Wildmann János a Klubrádióban azt állítja, tud állami pénzek visszatartásáról, vagy késedelmes kifizetéséről, de olyanról is, hogy családos embereknek nem adták oda a támogatásokat. Az egyházmegye tagadja a vádakat.

Bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát. Információi szerint a Nemzeti Nyomozó Irodához és a Baranya Megyei Főügyészséghez beadott feljelentésben tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztották a gyanúsításokat.

A püspökségen Mayer Mihály gyakorolja a munkáltatói jogokat, a gazdasági tevékenységet pedig a Fény Kft.-be szervezték ki, ennek vezetője Wolf Gyula. A cég milliárdos befektetéseket hajtott végre. Ilyen volt a Szent János Hotel kialakítása Mohácson, és a Pécs belvárosában működő ingatlanokra, így a pécsi püspöki palotára is sok pénzt költöttek. Szekszárd önkormányzatával 300 milliós ingatlan-adásvételi szerződést kötöttek a hírek szerint.

A megfélemlített papok, és azok, akik tudtak ezekről az ügyekről Wildmann Jánoshoz, az Egyházfórum folyóirat főszerkesztőjéhez fordultak még évekkel ezelőtt. A teológus házon belül próbált meg rendet tenni az egyházmegyében, sikertelenül. Elmondása szerint még 4 évvel ezelőtt felkereste a püspököt és négyszemközt szembesítette a gazdasági visszaélésekről és szexuális a bűncselekményekről szóló hírekkel, úgy hogy nem volt ott a gazdasági igazgató, csakhogy a püspök lesöpörte mindezt az asztalról, majd ezek után rágalmazással vádolta a hívek előtt és a számos egyházfórumon.

Ezek után Wildmann levélben fordult Rómához, csakhogy kérése, nemcsak hogy süket fülekre talált, hanem az akkori érsek Ternyák Csaba, a teológus háta mögött levélben értesítette a pécsi püspököt, hogy aljas támadás készül ellene Rómában - közölte a Klubrádió.

Wildmann János elmondása szerint miután így kijátszották őt, és mint teológust is teljesen ellehetetlenítették, a dologban pedig nem történt előrelépés, a Ternyáknak küldött levelet megjelentette a pécsi Egyházfórumban. Az állóvizet azonban nem a levél megjelentetése, hanem a mostani ismeretlen feljelentő kavarta fel.

Wildmann János a Klubrádiónak azt állította, a mai napig nem tudta megszerezni a feljelentést, egy pécsi cikk azt állítja, hogy elolvasható a 40 oldalas cikk. Wildmann János elmondása szerint, mára teljesen ellehetlenítette a pécsi püspök, elmondása szerint az egyházi teológiai pályán nem tudott előre jutni. A teológus elmondta, „ismerem az egyház működését, és ismerem a püspökök jórészét, ha valaki elkezdi kritizálni a püspököt, azt nagyon hamar egyházellenes kritikaként fogják fel – magyarázta az ellene induló támadás okait.

A főszerkesztő elmondása szerint a papok a mai napig félnek, és bár a püspök végre felmentette Wolf Gyula gazdasági igazgatót, a felmentés azonban maga is egy trükk, a kiszervezett gazdasági kft. élére, ugyanis mint igazgatót nevezték ki. Azaz maradt minden a régiben – tette hozzá.'

168óra-van







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II

A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0






0