Ezt olvasta már?

0

Pécsi Varázskert - augusztus 20.

Koncertekkel, filmekkel és tűzlabdákkal várják a Varázskertbe az érdeklődőket augusztus 20-án.

Az Európai Unió által támogatott Fiatalok Lendületben program keretében, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat szakmai támogatása mellett az Európai Önkéntes Szolgálat című projekt segítségével valósul meg a napokban a „Youths Photo and Video Workshop, Pécs 2010” című program.

Ennek az Európából kiinduló, de mára már világméretű programnak a célja, hogy az ifjúsági cserékkel közelebb hozzák egymáshoz a fiatal generációt, hogy felfedezzék a hasonlóságokat és megértsék a különbségeket az egyes nemzetek, népek között, megismerjék az egymástól eltérő kultúrákat a Föld más-más területén élő fiatalokat.

A program 18-30 éves fiataloknak szól, akik külföldön szeretnének dolgozni egy non-profit szervezet számára. Szolgálati idejük 2 héttől 12 hónapig is terjedhet, mely alatt olyan nem formális tanulási folyamatban vesznek részt, amellyel fejlődik idegen nyelvi, anyanyelvi, matematikai, digitális, interkulturális kompetenciájuk, európai polgár tudatuk.

A program a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Programhoz csatlakozik, olyan módon, hogy közben kapcsolódik a másik két idei kulturális fővároshoz Isztambulhoz és Essenhez.

Ez a kapcsolat úgy jött létre, hogy a szervezők kiválasztottak két megfelelő referenciával és motivációval rendelkező ún. önkéntes küldő szervezetet, egyiket Törökországban ez lett a Dem-Experimental Training Centre, a másikat Németországban, ahol a Jugendbildungsverein Deutchland nevű szervezettel sikerült megállapodni az együttműködésről.

Ennek keretében 5 török és 5 német fiatal érkezett meg augusztus 7-én, hogy a helyi magyar önkéntesekhez csatlakozva két hét alatt elkészítsenek egy rövidfilmet arról hogy látják ők Pécset, és az EKF programot.

Az összes önkéntes szolgálat programnak, így ennek is alapvető célja, hogy felszabadítsa a fiatalokban rejlő kreatív energiákat, hogy azt a képzett ifjúsági segítők által megfelelő csatornába terelve, majd  formába öntve, valódi értéket hozzon létre.

Jelen programban a közös munka során a fiatal nemzetközi csapat feladata, hogy megmutassák a saját kultúrájuk és tapasztalataik segítségével, valamint a szervezők által nyújtott információkból milyen értékek, hangulatok, érzések képződnek bennük, mi az amit hozzá tudnak adni Pécshez.

De nem csak az fontos egy ilyen önkéntes szolgálat programban, hogy mit adnak Pécshez,  hanem az is hogy mit ad Pécs és ez a program nekik, mi az amivel gazdagodnak, ha elmennek, és mivel teszik többé az otthoni környezetüket.

A projekt fogadó szervezete: Területfejlesztők és Polgármesterek Klubja Egyesület

Projekt időtartama 2 hét (08.07-08.22)

A projekt záró rendezvénye a Varázskertben kerül megrendezésre.

16.00 órától várunk minden érdeklődőt beszélgetésre, játékra az önkéntesekkel, akik bemutatják az EVS programot, tapasztalataikat, élményeiket megosztják.

A 20.30-kor kezdődő koncert után (nemtom..soop) 22:30-kor a fiatalok bemutatják az általuk készített filmet Pécsről. A film címe: People Eat Cultural Stuff.

A filmet követően 23:00-kor Tűzlabdákat eresztenek az égbe.








0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Visszatért a Facebookra Gyurcsány Ferenc – rögtön nagy bejelentést is tett

A DK korábbi elnöke szerint az oldal „már nem az az oldal”, új tartalommal folytatja. A politikai témákat tudatosan kerüli, írói...

Orbán arénacirkusza: egy törzsi kultusz szeánsza hívőknek

A „nemzeti felemelkedés” hazugságára épülő politikai projekt mára hitelét vesztette, ezért Orbán Viktor többé nem jövőt kínál a...

Rajongók szúrták ki, milyen elegáns választ adott Katalin és Károly király a morgolódó Harry hercegnek

A brit királyi család ezen a héten teljes pompájában jelent meg a nyilvánosság előtt – de a figyelmes szemű rajongóknak nem a szokásos...

A Tisza Pártban tűnt fel Orbánék korábbi egészségügyi szakpolitikusa

Az orvos végzettségű Gilly Gyula alakította és szervezte meg Magyarországon a diákhitel rendszerét, de több magánegészségügyi cég...

Új Kindle Scribe olvasókkal bombáz az Amazon

Mintha a papíron sercegne a toll.

Évek óta terrorveszélyben éltek a brit zsidók, Manchester megmutatta védelmük sebezhetőségét

Hiába óvták őrökkel és kerítésekkel a zsidó közösség színtereit, Manchesterben csütörtökön mégis bekövetkezett egy támadás. A...

Újfajta csalás támad, veszélyben a Szép-kártyák

A Szép-kártya tulajdonosok ellen tömeges adathalász támadás indult, hamis CashBack-program révén.

Ezt jól megcsinálta Nótár Mary: egyből rámozdultak

Elképesztő felvételek kerültek ki az internetre...

Újabb megrázó üzenet a Tiszától - Ruszin-Szendi Romulusz szerint a háború jó üzlet

A volt vezérkari főnök a sorkatonaságot is visszaállítaná.

A "Zsolti bácsi" álhírt egy "Jézus nevében" hazudozó félőrült prédikátor találta ki

Inzulintanácsokat is ad és azt hiszi, hogy kínaiul beszél.

Adatközpontok az űrben? Jeff Bezos szerint lehetséges

Az Amazon alapítója és ügyvezető elnöke úgy véli, az űrbeli adatközpontok sokkal hatékonyabban üzemelhetnének, a napenergia...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Búcsúzik a család Bruce Willistől

Hollywood egykori nagy csillaga komoly betegséggel küzd, állapota sajnos nem ad okot sok bizakodásra. Szerettei és barátai most úgy állnak mellette, mintha már búcsúzniuk kellene tőle

0






0