Pécsi a legjobb magyar deszkás
Ahhoz, hogy valakiből jó „deszkás” váljon, elengedhetetlen az egyensúlyérzék, és az sem árt, hogy nyolcvan kiló alatt legyen az ember – állítja Sándor Balázs pécsi deszkás. Ő pedig csak tudja, hiszen az egyik legjobb magyar deszkásnak tartják.
„Deszkásokon” sokan a gördeszkásokat értik, pedig ebbe a „családba” tartoznak a vízen, havon deszkázók is, és az egyik műfajba belekóstolt, az nem hagyja ki a többit sem. Bár sokan utcai bolondozásnak tartják a deszkázást, a havas változat már létjogosultságot kapott a téli olimpiákon, a nyári változatok bemutatkozása sem elképzelhetetlen az ötkarikás játékokon.
- Igenis komoly sport a deszkázás – vallja Sándor Balázs, Norvégiában dolgozó pécsi deszkás. – Amikor 14 éves koromban elkezdtem, napi hat-nyolc órát gyakoroltam az utcán, szerencsére jófejű gyerek voltam, így nem ment a tanulás rovására. Két alaptrükk van, a flip és az ollie, filmeket kikockázva lestem el a technikát, mindegyik begyakorlása egy hónapot vett igénybe. Erre a két alapra építve aztán gyakorlatilag végtelen a variációk sora, ezért is olyan élvezetes egy-egy verseny, mindig látni új trükköket.
Sándor Balázs állítja, későn kezdte a sportágat, igazság szerint már hétévesen bele kellene vágnia a tehetséges gyerekeknek, hogy rengeteg gyakorlással a csúcsra érhessen. Annak idején alig féltucatnyian voltak Pécsett deszkások, most is alig tucatnyian vannak Baranyában, akik komolyan foglalkoznak ezzel. Persze az „amatőrök” többen vannak, leginkább a Pécsi Extrém Parkban találhatnak teret szórakozásuknak.
- Még 2004-ben indultam az első versenyemen lelkes amatőrként, a Red Bull Local Hero elnevezésű rendezvényén lettem első – emlékszik vissza Sándor Balázs. – Nem kellett sokat várnom az első szponzorációs ajánlatra, nagy összegeket nem kell elképzelni, általában egy ilyen termékeket forgalmazó bolt vállalja, hogy biztosítja a szükséges eszközöket, cipőket, esetleg az utazást. Persze ez sem csekélység, csak a felszerelésre 10-20 ezer forint elmegy havonta, kopik a deszka és a cipő is. Idéntől már a Criminal Skate Shop áll mögöttem, július 1-én érkeztem haza a norvégiai munkámból, két versenyen, a pécsin és a 3. KEX-Fesztiválon indultam, mindkettőt megnyertem. Augusztus közepén kellett visszautaznom Norvégiába, így a legnagyobb hazai megmérettetést szeptember elején sajnos ki kell hagynom. A deszkások mindenütt megtalálják egymást, Norvégiában is így tettem szert tucatnyi barátra, valahol egy nagy család vagyunk.
Ebbe pedig a nagypapák is beletartoznak, videómegosztókon akad 67 éves trükköző versenyző is. Sándor Balázs egyik célját elérte a deszkázással, ismertté tette a nevét, ezen kívül szeretne minél több kissrácot elkalauzolni ebbe a világba. Balázs blogot is vezet deszkás élményeiről, ezen megtalálhatók legújabb trükkjeinek videói is.
M. Z.
hírek innen, onnan
A Real Madrid is le akarja igazolni az FC Barcelona kiszemeltjét
Az Atlético Madrid lehet a két nagy kakaskodásának a nyertese.
Radnai Márk kimondta: Baka András csak átmeneti köztársasági elnök, de maradhat, ha megválasztják az emberek
Radnai Márk szerint Baka András egyelőre az alkotmányozási időszakra választott átmeneti köztársasági elnök, de egy későbbi...
Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek
Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a Velux...
Jogszabályi döntés. A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben
Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4...
Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt
Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek...
Zuhanyzás után rengetegen elkövetik ezt a hibát: pedig csak a bőrük bánja
Hiába választasz gondosan tusfürdőt vagy bőrápoló készítményeket, egy egyszerű zuhanyzás utáni szokás sokat ronthat a bőr...
Tele van vízhajtással az almafa? Nem kell mindet egyszerre kivágni
Tele van az almafád vadul növő vízhajtásokkal, te pedig kétségbeesetten kérdeznéd: most akkor mindet le kell vágni? Ne kapd elő rögtön...
Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó
Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a...
Azbeszt-mentesítési Alapot hoz létre a kormány
Azonnali hatállyal csoportosítanak át hárommilliárd forintot.
Nem az ecettől: valójában ettől lesz újra csillogó a rozsdamentes mosogató
A rozsdamentes acélból készült mosogató könnyen elveszítheti eredeti csillogását. A rendszeres használat során vízfoltok, zsíros...
Ezeket a gyümölcsfákat még augusztusban megmetszheted, de nem mindegy, mennyire
Vajon tényleg érdemes augusztusban metszeni egyes gyümölcsfákat? Mutatjuk, mely fajok alkalmasak nyári metszésre, és miért figyelj a...
Donald Trump az Egyesült Államok területének akarja nyilvánítani a Hormuzi-szorost
Úgy tűnt, az amerikai viccel, de ki tudja. A Panama-csatorna és Grönland nem jött össze, ez hátha össze fog?
Sport
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?”
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: „Mi lenne, ha edzenék is?” Történelmi Eb-győzelmet aratott a magyar férfi gyorsváltó.
Minden pénzt megér Milák Kristóf grimasza és angol nyelvű nyilatkozata kettős győzelme után
Állítólag fogalma sem volt, hogy negyedszer nyerte meg zsinórban a 100 pillangót...
Tegnap még Szoboszlait majmolta, holnap már a Man Citybe igazolhat
Minden korábbinál elégedetlenebb a helyzetével a Liverpoolnál a világbajnok argentin, Alexis Mac Allister.
Most már hivatalos: távozik a Fraditól a magyar válogatott játékos, új csapata már be is jelentette őt
Gruber Zsombor külföldön folytatja a karrierjét.
Két sztárját is eladja a Manchester City, hogy meg tudja venni Enzo Fernándezt
Sorsdöntő nap következik.
„Nem a Fradi volt a jobb csapat” – katasztrófaként éli meg a lengyel sajtó a Górnik kiesését
A lengyelek nem tudják elfogadni a Ferencváros továbbjutását.
80 millió eurós klasszissal pótolhatja Ronald Araújót az FC Barcelona
Aymeric Laporte, Castello Lukeba és Natan neve szerepel Hansi Flick kívánságlistáján.
Megszólalt volt párja tragédiájáról Arina Szabalenka
Szerinte ebben az esetben nincs jó vagy rossz megoldás.
Szoboszlai csapattársa megegyezett a Tottenhammel, 60 millió font felett kér a Liverpool
Cody Gakpo egy lépéssel közelebb került a Liverpool elhagyásához: holland források szerint a 26 éves támadó már megállapodott a Tottenhammel.
A Manchester United átigazolási ötlete fájni fog a Liverpoolnak
Michael Carrick az asztalra csapott. Csatárt akar a szakember.
Akár 3-4 millió fontot is legombolnának a rekordbajnokról a magyar válogatott kapusért
Brit források szerint bár nem áll rosszul az ügy, még nincs teljes egyezség az angolok és a skótok között.
A Vasast nem lehet megállítani, és már vezeti az NB I-et
A 97. percben jött a dráma.
Bulvár
Ezek a kávék roppantul egészségtelenek, inkább messziről kerülni kellene őket
A jó kávé nemcsak felébreszt, hanem támogatja a szervezetet, de vannak fajták, amik nem tesznek jók.
Orbán Anita: Ragadt az épület, ha végighúztuk az ujjunkat egy szekrényen. Ez szimbólum is, hogy milyen állapotban vettük át a magyar diplomáciát
A külügyminiszter beszélt a családtagoknak, celebeknek kiadott diplomataútlevelekről, a pazarló költekezésről, a lefoglalt, de nem használt magánrepülőkről is.
Magyar Péter nem fogadta meg a Fidesz tanácsát, ez lett a következménye
Úgy tűnik, hogy jól tette.
Súlyos balesetet szenvedett Dobrev Klára
Döbbenetes baleset érte Dobrev Klárát.
4500 méter magasan repült ki az ablakon a fapados utasa: Kiderült, mi okozta a horrort
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Brutális csapást mért Ukrajna Oroszországra: Lángokban áll az egyik legnagyobb orosz olajfinomító
Brutális csapást mért Ukrajna Oroszországra: ukrán drónok támadták az oroszok egyik legnagyobb olajfinomítóját és a Wildberries logisztikai központját.
Nyírbogát fideszes polgármestere megtorpedózta, hogy klímát szereljenek az idősotthonba, amire egy tiszás gyűjtötte össze a pénzt
Fidesz-Tisza klímaháború Nyírbogáton.
Óriási hiba a hamvasztás? Döbbenetes dolgot mondott egy tudós, tényleg ez történik velünk a halál után?
Neil deGrasse Tyson tudja, mi történik a halálunk után.
Most Wanted: Sebestyén Balázsék nagyon padlón vannak, itt a rendkívüli bejelentkezésük
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Rendkívüli! Most közölte a hadsereg: szövetséges vadászgépek lőttek le egy behatoló drónt a határnál
A lett hadsereg péntek reggel az X közösségi oldalon közölte, hogy a szövetséges vadászgépek lelőttek egy, az ország légterébe behatoló drónt.
Elfogatóparancsot adtak ki Novák János ellen
Rablás miatt keresik a 36 éves férfit.
Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson
A nap 24 órájában folyik a munka.
blogmorzsák
Milyen táblák őrzik Mátyás király emlékét Kolozsvárott?
A táblák mindig azt a kort tükrözik, amikor kihelyezik őket.
A robotporszívó és a macskakaki
Nem fogod tudni eldönteni, hogy sírj vagy nevess.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






