Ezt olvasta már?

0

Pécsi civilek követelik a cirkuszi állatszámok betiltását

Eddig több mint 30 000-en írták alá azt a pécsi civilek által indított felhívást, amelyben Pécs polgármesterétől, Páva Zsolttól várják, hogy városukban, Magyarországon először, városukban tiltsák be a cirkuszi állatszámok bemutatását, illetve az ehhez felhasznált élőlények szerepeltetését.

A petíció szerint már 42 ország vezette be a teljes tilalmat és Európában, Ázsiában, Kanadában, Amerikában, Ausztráliában teljes vagy korlátozott ez a tilalom. Folyamatosan csatlakoznak ehhez a tilalomhoz országok, megyék és városok világszinten: „Ideje, hogy Magyarország is felkerüljön erre a listára és büszkén mondhassuk azt, hogy nem támogatjuk az állatkínzást a szórakoztatóiparban.”

Egy 2007-ben létrehozott kormányrendelet értelmében Magyarországon tilos a 2007 szeptembere után befogott vadon élő állatok cirkuszi menazsériában tartása és szerepeltetése, új elefánt, orrszarvú és főemlős nem szerezhető be, nem tanítható be és nem szerepeltethető.

Mindez a cirkusz tulajdonában levő vagy az ott született állatokra ez nem vonatkozik.

Ez mindössze egy szabályozás, egy korlátozás - amit több,mint 10 évvel ezelőtt vezettek be és mára már elavultnak is nevezhető. A következő és ideális lépésnek a teljes tilalomnak kellene lennie.

Az állatok a cirkuszokban nem önszántukból szerepelnek és hajtanak végre mutatványokat. Azért csinálják, mert meg vannak félemlítve, alázva és ha nem produkálnak, büntetve lesznek. Nem létezik olyan, hogy " pozitív rávezetés ", mivel már maga a betanítás is erőszakkal és kényszerrel történik. Ezért van szükség botokra, ostorokra,kampós botokra vagy elektorsokkolóra, hogy betanítsák, majd a későbbiekben ezekkel irányítsák ezeket az állatokat.

A cirkuszi állatok többségének a természetes környezete a szabadban van, nem pedig bezárva, rácsok mögött és ezek az állatok NEM természetesen viselkednek a produkciókban.

A fejenállás, karikán átugrás stb. nem természetes viselkedés. Vonaton, autóban utazni egy vadállatnak, vagy díszeket, ruhákat viselni, illetve egy teljesen más környezeti klímában élni egy vadállatnak- nem természetes.

Semmi szórakoztató sincs már az állatok ilyen célú kihasználásában és nevetségessé tételében – áll a civilkezdeményezés szövegében.

 

Forrás: hirhatar.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében

Az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársai az elmúlt hetekben tárgyaltak a H5-ös, szentendrei HÉV felújításának...

Katalin hercegné és Vilmos herceg új portréja minden képzeletet felülmúl, erre még évtizedekig emlékezni fogunk

Új portré készült Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről, az apropót pedig egy állami bankett adta, amely során az angol királyi csald...

Jorginho és Saúl Níguez csapata nyerte a brazil bajnokságot

A Flamengo előnye öt pontra nőtt egy fordulóval a vége előtt, így a riói csapat megnyerte a brazil labdarúgó-bajnokságot. A legutóbbi...

Mit csinálj, ha a párod családja „túl hangos” karácsonykor, és te lefáradsz tőlük?

Karácsonykor a stressz könnyen felütheti a fejét, ami még feszültebbé teszi a családi összejövetelt.

7 zöldség, ami sosem hiányozhat a bevásárlólistádról

A modern étrend egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan lehet egyszerre gyorsan, praktikusan és mégis minőségi módon biztosítani a...

Veszélyes vagy biztonságos? – Az igazság a fakanál körüli félelmekről

Ha körbenézel egy átlagos konyhában, ma már gyakran több szilikon spatula és rozsdamentes acél eszköz áll a fakanáltartó dobozban, mint...

Melania Trump bemutatta a luxus-dekort karácsonyra: óriás Trump-legó is befigyel!

A Fehér Ház idén is megmutatta hivatalos karácsonyi díszeit, amelyeket hagyományosan az első hölgy álmodik meg – most épp Melania...

Íme, Magyarország halálútjai: sokan halnak meg ezeken az utakon

Európában még mindig naponta nagyjából 60 ember hal meg közúti balesetben – derül ki az Eurostat friss adataiból. 2023-ban összesen...

Kiderült, mikor működnek az ereink a legrosszabbul. Ezért épp hajnali 3-kor a legsúlyosabb az alvási apnoe okozta érkárosodás is

Cirkadián ritmusok és a szív védelme: miért válik különösen sérülékennyé az érrendszer hajnali 3 körül alvási apnoe esetén?

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0