Pécsi csapat nyerte a K&H bankszimulációs versenyét
A K&H idén 7. alkalommal hirdette meg a K&H diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye.
A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe – természetesen csak virtuálisan. Az idei versenyre összesen 235 csapat nevezett, 34 felsőoktatási intézményből. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapata nyerte.
„A K&H diákkupa az elmúlt évek során a főiskolai és egyetemi hallgatók egyik legnépszerűbb pénzügyi versenyévé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a megmérettetésre jelentkezők számra évről évre nő, és egyre több felsőoktatási intézmény csatlakozik a kezdeményezéshez” – mondta Németh Balázs, a K&H Bank Stratégiai és HR igazgatója.
A versenyre háromfős csapatok jelentkezhetnek, hogy bizonyítsák, felsővezetőként is megállnák helyüket a pénzügyi világban. A résztvevők egy-egy virtuális kereskedelmi bank és biztosító irányítását vehetik kézbe, és éves periódusokra vonatkozóan kell döntéseket hozniuk. A virtuális pénzintézetek pedig valós versenykörnyezetben küzdenek egymással a vevők bizalmáért, és törekednek a hatékony működés megvalósítására.
„A K&H egyik kiemelt támogatási területe a fiatalok oktatása, és mi állhat közelebb egy pénzintézethez, mint a pénzügyes hallgatók szakmai irányú fejlesztése” – tette hozzá Németh Balázs. „Elkötelezettségünket a téma és a versenyzők iránt pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy az előző K&H diákkupák döntősei közül többen is vállalatunknál dolgoznak, egy tavalyi projektbe pedig további két döntőst vontunk be külsősként.”
Az online selejtezők és középdöntő után a múlt heti döntőben 9 csapat versengett egymással, hogy fenntartható és profitábilis növekedési pályára állítsák az általuk vezetett bankot, valamint különböző szakmai témák mentén vitázzanak egymással, illetve pénzügyes és statisztikai feladatokat oldjanak meg. A legjobb üzleti és vezetői döntéseket és megoldásokat a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapat tagjainak (Gyimesi András, Juhász Bálint és Szilágyi Bernadett) sikerült meghozniuk, ezzel ők nyerték a belgiumi utazást, amelynek részeként többek között látogatást tehetnek a K&H anyavállalata, a KBC bank és biztosítási csoport központjába is.
hírek innen, onnan
Jó eséllyel életben van a nepáli vízerőműben rekedt 46 munkás
Még vizük és élelmük is van. A mentőcsapatok ugyanakkor nem érték el őket.
Fővárosi Törvényszék: Nem a Lehel téri fojtogató megfékezése miatt indult eljárás Spira Eszterrel szemben
A szervezet szerint munkatársuk olyan kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt, amelyek alkalmasak lehetnek a bíróságokba vetett...
Van, aki nem adja fel: gőzerővel dolgoznak rajta, hogy Trump végre kibéküljön Iránnal
Pakisztán aktívan közvetít Washington és Teherán között annak érdekében, hogy a két felet visszaültesse a tárgyalóasztalhoz –...
50 évesen lett apa John Lennon fia – megszületett a Beatles-legenda első unokája
Sean Ono Lennon és párja, Charlotte Kemp Muhl bejelentették első gyermekük születését. A kisfiú az Aurelius nevet kapta, a hírt pedig...
Kirabolták Majkát Vegasban, de a biztonságiak válasza volt a legdöbbenetesebb
Majka a vegasi WSOP-verseny közben lett lopás áldozata, miután egy vécészünet alatt elvitték a táskáját. A kaszinó biztonsági őre...
Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen
Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi...
Vészjósló választ adott Putyin, mikor Nagy-Britannia megtámadásáról kérdezték
Putyint Nagy-Britannia megtámadásáról kérdezték, az orosz elnök pedig mindössze annyit mondott: ez katonai titok.
Nemcsak a tűzifa áfája csökken
Olcsóbbá válhat több faalapú tüzelőanyag: 2026. szeptember 15-től a tűzifa, a fűtési célú pellet és a brikett is az ötszázalékos...
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot: elképesztő, mit kért tőle
Ehhez kérte a segítségét.
Ezen a napon robban be a nagy fordulat az időjárásban: már készítheted elő a pulóvert
Még nem engedi el teljesen a nyár Magyarországot: a következő napokban változékonyabb időre számíthatunk, de a hőmérséklet továbbra...
Egy lépéssel közelebb kerültünk a Planetárium felújításához
Két héttel az első bejelentés után a kormány már az Országgyűlés elé vitte a budapesti Planetárium ügyét.
Berúgtak, majd brutálisan megverték és kikötözték a hajléktalanokat: egyikük belehalt
Három éve történt a brutális támadás, amelyben egy hajléktalan férfi meghalt.
Sport
Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal
Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Kómába esett az ifjú sportoló a gyilkos edzéstől, az orvosok szerint nincs esélye a felépülésre
Két hete nincs magánál, miután a kegyetlen tengerészgyalogos 41 fokban szabadtéri erőnléti tréninget tartott.
Vérfagyasztó jelenet az NB II-ben: torkon talpalta ellenfelét a magyar focista, csodával határos módon úszta meg a kiállítást
Torkon talpalta ellenfelét Csizmadia Zoltán az NB II-ben. A bíró csak sárga lapot adott, az MLSZ utólagos eltiltást szabhat ki.
Zokogott a futballista, miután megtudta, hogy nevelőklubja rákényszerült arra, hogy eladja
Édesanyjával együtt sírt, miután elhagyta a klub edzőközpontját.
Amíg te aludtál, újabb játékosok hagyták ott a Ferencvárost
Több távozó is volt az átigazolási időszak zárása előtt.
Itt az év egyik legelképesztőbb gólpassza: szaltós óriásbedobás után jött az assziszt
A bedobás az új beadás.
Csúnyát bukott a Liverpool az átigazolási időszak utolsó pillanataiban
A Chelsea döntése nem esett jól Andoni Iraoláéknak.
Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”
Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.
Széthullik a Fradi egykori sikercsapata: már a 15. játékosától szabadult meg idén nyáron a magyar rekorder
Széthullik a Fradi kerete: Gavriel Kanikovszki távozásával már 15 játékostól vált meg a Ferencváros idén nyáron. További eladások várhatók.
Lisztes Krisztián elárulta, mi a legnagyobb különbség Borbély Balázs és Robbie Keane között
830 nap után rúgott újra gólt.
Egyetlen brutális rúgás elvette a magyar tehetség álmát és veséjét
„Ha félórával később kerül szakemberek kezébe, elveszítjük” – mire a mentő Miskolcra ért vele, már a 17 éves sportoló élete volt a tét.
Bulvár
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
Férfi és nő között igenis létezik barátság, vagy mégsem? Olvasóink megosztották tapasztalataikat a férfi "barátságokról" – és ami mögöttük valójában lapult.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
„A reptéren mondta, hogy nem száll fel velem a gépre” – A pillanat, ami után mindent hátrahagytam
Egy közös lisszaboni utazás pillanatok alatt fordul tragédiába, amikor Márk a reptéren közli, hogy nem száll fel a gépre, a nő pedig egyedül indul útnak, hogy később rájöjjön, talán ez volt az első lépés a sa
Magyar Péternek sikerült, amiről Orbán Viktorék csak álmodtak: teljesen uralja a politikai életet a Tisza?
Tordai Bence és Horn Gábor szerint Magyar Péter valósította meg Orbán Viktor álmát: a Tisza Párt leuralja a hazai politikát, míg a Fidesz erodálódik.
Sokkoló fordulat a lélegeztetőgép-botrányban: életveszélyes gépeket bélyegeztek „jónak” Szijjártóék
Külügyminisztériumi feljelentés: Szijjártóék pontosan tudták, hogy rosszak a lélegeztetőgépek, mégis „jónak” minősítve kórházakba küldték őket.
Azonnali kormánybejelentéssel indult a szerda reggel – jönnek a részletek
Újraindítja a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatását – jelentette be szerda reggel Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Tragikus hírt kapott az Országos Mentőszolgálat
Elhunyt dr. Bakos Mária mentőorvos, aki több mint négy évtizeden keresztül teljesített kivonuló szolgálatot a Budai mentőállomáson, és akinek szakmai tudása, embersége és életvidámsága hosszú időn át meghatá
Elküldtek négy magyar fiatalt egy horvátországi étteremből, mert csak palacsintát kértek
A Krk szigeti étteremben a négy fiatal 10–15 perc várakozás után jutott asztalhoz, és fejenként egy 7 eurós adagot rendelt volna. A horvát turisztikai szervezet szerint nincs általános minimumfogyasztási előírás.
Frei Tamás: Majdnem 300 forint megy az önök pénzéből minden egyes csésze espresso esetében a magyar államkasszába
Frei Tamás bejelentette, hogy egy üzlettársa kiszállásával visszaszerezte a teljes kontrollt a Cafe Frei kávézólánc felett. A változás részeként két új, olasz típusú eszpresszót vezettek be.
Azonnali bejelentést tett a MÁV – összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győrnél
Vasúti baleset történt szerdán Győr és Győrszentiván között, ezért a győri fővonalon közlekedőknek hosszabb eljutási idővel kell számolniuk, miközben egyes vonatok esetében pótlóbuszok is közlekedhetnek.
Robbant a bomba a magyar banknál: ezermilliárdos bűnügyben csapott le a rendőrség
Négy feljelentés érkezett, a rendőrség már több ezer oldalnyi dokumentumot foglalt le az ügyben.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






