Ezt olvasta már?

0

Pécsi egyetemi lövöldözés – ma kezdődik G. Ákos büntetőpere

Három napig hallgatnak meg szakértőket és tanúkat szerdától a Baranya Megyei Bíróságon a tavaly novemberben történt egyetemi lövöldözés tárgyalási napjain. A bíróság történetében még nem volt ilyen érdeklődés tárgyalás iránt. G. Ákost emberöléssel vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint G.Ákos 2009. november 26-án déltájban a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Biofizikai Intézetében lövöldözni kezdett, melynek következtében egy személy elhunyt, három személy pedig súlyosan megsérült. Egyikük közvetlen életveszélyes állapotba került, egy személynél maradandó fogyatékosság következett be, míg egy személy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A három napos tárgyalásra a bíróság a vádlotton kívül megidézett 55 tanút és 6 igazságügyi orvos- és pszichiáter szakértőt.

G. Ákos, sportlövő pisztolyával, tanórán, négy embert lőtt meg, egyikük, egy 19 éves kaposvári fiú, belehalt sérüléseibe. Az ámokfutás okát, a mai napig nem tudni.

G. Ákos előzetes letertóztatásán

Ákos a fegyvert a pécsi, Király utcai vadászboltban vásárolta. Volt engedélye, mert sportlövő volt. Ákos 2009 tavaszán vette a CZ (Ceska Zbrojovka) 85B Parabellum típusú pisztolyt. A 9 milliméteres cseh gyártmányú lőfegyvert a sportcélú tartás szabályai szerint be sem vihette volna magával az egyetemre. A bolt tulajdonosa jól emlékszik a fiúra. – Semmi különös nem volt benne, olyan volt, mint a legtöbb vevő. Amióta májusban elvitte a pisztolyt, talán kétszer jött be újra töltényekért – mondta a Pécsi Napilapnak Asztalos Vince tulajdonos. – Használt fegyvert vett, 40-50 ezer forintért adtam el neki. Az engedélye rendben volt, nem önvédelmi, hanem sportfegyverre szólt – tette hozzá a fegyverboltos. Ákos nem is vihette volna magával a pisztolyát: a sportfegyvertartási szabályok előírják, hogy csak a lőtér és a tárolási hely között hordozható, a töltények és a tár elkülönítésével.

Többször felmerült, hogy Ákos vallomást akar tenni, de végül ez a mai napig nem történt meg. Ha a fiú a tárgyaláson is hallgatni fog, akkor is elítélik, hiszen rengeteg bizonyíték szól ellene.

Augusztus elejéig az is kétséges volt, hogy egyáltalán büntethető-e a lövöldöző, de végül kiderült, hogy teljesen épelméjű. Az elmeorvos szerint G. Ákos személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta cselekvőképességét, ezért büntethető.

A holnap, azaz szerdán, december 15-én kezdődő tárgyalás sorozat tehát az első napja lesz, minden idők legnagyobb érdeklődésre számottartó büntetőperének, legalábbis a Baranya Megyei Bíróság életében.

PNL/FG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Csípőből utasította el Oroszország az ukrán tűzszüneti javaslatot

Oroszország pénteken elutasította a fekete-tengeri tűzszünet ötletét, mivel álláspontja szerint nincs alapja az olyan félmegoldásoknak,...

Orbán Anitáék léptek: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is

A 24.hu interjút készített Orbán Anitával, aki elmondta, hogy a Külügyminisztérium átfogó átvilágítása során megdöbbentő...

Több ezer tonna veszélyes hulladék borítja a magyar erdőket: azonnali változást követel a miniszter

Társadalmi szemléletváltást sürgetett az élő környezetért felelős miniszter az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében.

Kiderült, miért tűnt el Gulyás Márton a Partizánból hosszú időre – lemond a főszerkesztői pozícióról és betegségéről is vallott

Gulyás Márton több mint nyolchetes felépülés után tért vissza a nyilvánosság elé. A sikeres szívműtét nemcsak a nyarát írta át: a...

Több hónapos csúszás a népszerű KAP-pályázatnál

Csak 2027-ben nyílik meg a következő szakasz.

Három perc alatt csökkenthető 13-féle rákbetegség kockázata

Alapszabály egy most megjelent új kutatás szerint: minél kevesebbet ülünk és minél többet mozgunk, annál nagyobb az esélyünk a...

Kapitány István leváltotta a Magyar Posta vezetőjét

Láng Gézát 2025 elején jelölte ki Nagy Márton a tisztségre.

Meglepő dolgokat találtak – Orbán Anita a külügyi tárca átvilágításáról

Nagyon körültekintő, lassú folyamat a Külügyminisztérium átvilágítása. Sok minden nincs digitalizálva, és nagy mennyiségű iratot...

A franciák világklasszis úszója kétéves csúszással jelentette be a visszavonulását

Az olimpia óta nem versenyzett, de csak a mostani Eb-n tette hivatalossá a döntést.

4 vacsora utáni szokás, ami az elalvásban is segít: így alakítsd ki a rutint

A lelassulás, egy rövid séta vagy akár a képernyőidő csökkentése is sokat segíthet abban, hogy a nap végén könnyebben ellazulj,...

Orbán Anita a külügy átvilágításáról: Iszonyatos mennyiségű iratot kell feldolgoznunk, amelyeknek egy részét ledarálták, de azért maradtak információink

A külügyminiszter egy interjúban beszélt a korábban Szijjártó Péter által vezetett tárca átvilágításáról, ahol súlyos pazarlásra...

A 3 balatoni strand, ahová újra és újra visszavágyom

Van három strand, ahová mindig örömmel térek vissza – mindhárom egészen más hangulatot áraszt, mégis közös bennük, hogy tiszták,...

0

Sport

Milák Kristóf visszatért: „Kihagytam annyit, és fejlődött annyit a világ, hogy megint van egy nagyon jó, versenyzésre késztető érzésem”

Milák Kristóf egy igazi bombával állt újra sajtó elé a párizsi Európa-bajnokságon szerzett bronzérme és óriási országos csúcsa után. Nézd meg, mit mondott az olimpiai bajnok!

Felgyorsultak a tárgyalások, meglepetés csatárt igazol az FC Barcelona

40 millió eurót fizetnének a Club Brugge játékosáért.

Videón a támadás: nyolc percen át verték a Fradi-szurkolókat egy lengyel pizzériában

Megdobálták az éttermet, betörték az ablakokat, a magyarok megpróbálták elbarikádozni magukat.

Óriási úszással Európa-bajnok Milák Kristóf 100 pillangón

Új Európa-csúcsot úszott a magyar, Kós Hubert a negyedik lett.

Minden pénzt megér Milák Kristóf grimasza és angol nyelvű nyilatkozata kettős győzelme után

Állítólag fogalma sem volt, hogy negyedszer nyerte meg zsinórban a 100 pillangót...

Milák Kristóf elképesztő hajrája után a váltó is aranyérmes Párizsban

A magyar csapat óriásit csatázott az oroszokkal.

Öngóllal jutott tovább a Fradi az Európa-ligában

Nem könnyen, de a Ferencváros továbbjutott.

Milák Kristóf a két Eb-arany után: Mi lenne, ha még edzenék is?

A magyar váltó az aranyérmével az egész világnak üzent.

Tegnap még Szoboszlait majmolta, holnap már a Man Citybe igazolhat

Minden korábbinál elégedetlenebb a helyzetével a Liverpoolnál a világbajnok argentin, Alexis Mac Allister.

Bulvár

Megerőszakoltak egy 11, egy 12 és egy 13 éves kislányt Hajdú-Biharban

Az idősebb férfi fizetett azért, hogy megerőszakolhassa a kislányokat.

Ezek a kávék roppantul egészségtelenek, inkább messziről kerülni kellene őket

A jó kávé nemcsak felébreszt, hanem támogatja a szervezetet, de vannak fajták, amik nem tesznek jók.

Orbán Anita: Ragadt az épület, ha végighúztuk az ujjunkat egy szekrényen. Ez szimbólum is, hogy milyen állapotban vettük át a magyar diplomáciát

A külügyminiszter beszélt a családtagoknak, celebeknek kiadott diplomataútlevelekről, a pazarló költekezésről, a lefoglalt, de nem használt magánrepülőkről is.

Giorgia Meloni a saját házában találta meg Orbán Viktort az olasz politológus szerint

Arról beszélt az Indexnek, hogy a választási rendszer stabilitást hozhat, de kormányozhatatlansághoz is vezethet.

Ma lépett életbe a rendelet: nagy változások jönnek a boltokban

Új uniós szabályok jöttek: szigorodnak a csomagolások, eltűnhetnek a mini samponok és az egyszer használatos tasakok. A Ma lépett életbe a rendelet: nagy változások jönnek a boltokban bejegyzés először Acnews-én

Anya és lánya tűnt el a fővárosban – már a Moszad is nyomoz

Egy közös európai utazásból rémálom lett egy izraeli család számára: péntek óta semmit sem tudni az 50 éves Mali Yahalomiról és 23 éves lányáról, Lielről. A Anya és lánya tűnt el a fővárosban – már a Mo

Súlyos balesetet szenvedett Dobrev Klára

Döbbenetes baleset érte Dobrev Klárát.

Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”

Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. 

Búcsút inthetünk a nyárnak? Reggel már dideregni fogunk, de a délután hatalmas csavart tartogat - Időjárás-előrejelzés

A pénteki időjárás igazi meglepetéseket tartogat hazánkban. Míg hajnalban fázhatunk, napközben visszatér a nyárias meleg és a hőség. Mutatjuk a legfrissebb előrejelzést!

A pincérek gyűlölik, ha ezt csinálja egy vendég, szóval neked is kerülnöd kellene

A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.

blogmorzsák

Mi van, ha minden leáll?

A zsarolóvírus támadások mellékhatásai sokkal változatosabbak lehetnek, mint azt elsőre sokan gondolnák.

Országszerte lopják a kutyákat

Így védd meg a kedvenced!

0






0