Ezt olvasta már?

0

Pécsi egyetemi oktatónak lenni Amerikában

Dányi Tibor Zoltán itthon egyetemi adjunktus, Denverben affiliate professor. 2017 augusztusa óta a Metropolitan State University-n Denverben, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának kihelyezett minor képzésében oktató.

Milyen céllal került Denverbe?

Az MSU Engineering And Engineering Technologies (Mérnöki és Mérnöki Technológiák) tanszékének Architectue Minor (Építész minor képzés) programjában oktatóként veszek részt. A Building Structures (Épületszerkezetek) és az Introduction to Architecture (Bevezetés az építészetbe) tantárgyakat tanítom. Az előbbi a mérnöki képzéseken résztvevő diákok számára kötelező, így itt több diák van, és őket két csoportban tanítom, hetente 2x2 órában. Az építesz képzés összes többi kurzusa szabadon választható így azok kisebb létszámú csoportok, rendszerint tíznél kevesebb fővel.

Miben más a kinti oktatási/kutatási rendszer, mint az itthoni?

2017-ben egy vadonatúj épületben kezdtük az oktatást kolléganőmmel, Borbás Rékával. Fantasztikusan jól felszereltek a tantermek is, de ami ennél is fontosabb, hogy a három szintből egyet műhelyek és laborok foglalnak el. A diákoknak és persze nekünk is minden rendelkezésünkre áll, ami a sikeres oktatáshoz szükséges: 3D nyomtatók, printerek, CNC marók és esztergák, festőműhely és meg hosszan sorolhatnám.

Mennyire nyitott a rendszer és a résztvevői?

Colorado, Denver és az MSU is rendkívül befogadó, nyitott közösség, ahol senki nem fél attól, ami más, ami különböző. Éppen ellenkezőleg, a diverzitás, sokszínűség elfogadása és bátorításra az egyetem deklarált értékei között szerepel, aminek érvényre jutását számos szervezet segíti a campuson. Boldog lennék, ha ez Magyarországon is így lehetne.

Milyen fejlesztéseket valósított meg a képzés során a tantárgyi tematikákban?

A program tematikáját pécsi tanárok közreműködésével dolgozták ki, de kimondottan az amerikai diákok számára. Így tartalmánál fogva a kinti diákok számára is érdekes, könnyen befogadható, és a visszajelzések alapján hasznos is.

Néhány hónappal a denveri kiküldetés előtt jártam Kaunasban, Litvániában egy workshopon, amit a nem angol anyanyelvű országokban zajló angol nyelvű képzések tanárai számára szerveztek. Itt több érdekes módszerrel ismerkedtünk meg, ezek közül a Kahoot! használatát meghonosítottam az óráimon. A diákok nagyon kedvelik. Ez egy online, saját mobileszközről vagy számítógépről játszható kvíz. Minden óra elején 5+10 percet arra szánok, hogy az előző óra anyagait felfrissítsem néhány kérdésen keresztül.

Milyen tapasztalatokat szerezett az ottlét folyamán?

Érdekes volt személyesen tapasztalni azt, amit előtte csak az amerikai high school-ok életet bemutató filmekben láthattam: a kinti diákok szeretnek, és nagyon jól tudnak előadni. Még a kevésbé sikeres vagy kidolgozott projekteket is nagyszerű prezentáció keretében mutatták be.

A kollégák természetesen nagyon kedvesek és segítőkészek. Mindenekelőtt Dr. Balogh Zsuzsa és férje, Dr. Balogh Jenő, akik a program kinti mentorai. Sokat segítettek az egyetemen és azon kívül is. A többi kolléga is nagyon kedves volt, elsősorban a szünetekben találkoztunk, de karácsony előtt a tanszékvezető mindenkit meghívott a házába, szóval néha találkoztunk iskolán kívül is.

Ami számomra fontossá vált még, az az önkénteskedés, ami az amerikai életforma fontos eleme. Én magam is kipróbáltam, több helyen is. Először egy kerékpár szervízben voltam önkéntes, ahol egy használt bicaj volt a jutalmam, attól kezdve szinte mindig azzal jártam, merthogy Denverben szuper kerékpárutak vannak, bár az autós közlekedés is elképesztően erős. Később pedig a Beloved Community Village költöztetésénél segédkeztem. Ez egy hajléktalanok számára épült komplexum, ami fél évre kapott ingyen telket a helyi önkormányzattól, és a félév leteltével új helyre kellett költözniük. Itt is nagyszerű embereket ismertem meg.

Mi az amit érdemes lenne itthon is alkalmazni az ott tapasztaltak közül?

Az önkénteskedés bátorítása, szervezése, és a benne rejlő lehetőségek kihasználása mindenképp ezek köze tartozik. Ennél sokkal komplikáltabb lehet annak a rendszernek a meghonosítása, aminek az előnyeit az USA-ban élveztük: az egyetemen diákonként, kreditenként, félévenként hat dollárt szabadon költhettünk el tanárként, ami nagyon megkönnyítette a munkánkat. Ebből a keretből vásároltunk anyagokat a modellezésekhez múzeumokat látogattuk, év végén pedig kiállítást rendeztünk az öt minoros tantárgy diákjainak munkáiból.

Hol látja a további együttműködés lehetőségét a két intézmény (PTE MIK-MSU Denver) között?

A B2 szakkollégium kezdeményezett egy közös fotópályázatot a két egyetem diákjai számára, ami a szemeszterek közötti időeltolódás és a szervezés elcsúszása miatt felemás sikerrel zárult, de a tapasztalatok alapján talán érdemes lenne újból nekifutni.

Mit tanácsol a kiutazó oktatóknak, hallgatóknak?

Oktatóként hatalmas élmény volt az eddigi két félév, biztos vagyok benne, hogy a most következő is az lesz. Természetesen volt bennem egy kis félelemmel vegyes izgalom indulás előtt, de az előző turnus tanárai, Borsos Ágnes és Gyergyák János sokat segítettek az előadás-anyagok átadásával és egyébként is sok bátorítást kaptunk tőlük. Nekik lett igazuk: Denver fantasztikus hely, csodálatos tanárokkal és fantasztikusan nyitott, érdeklődő diákokkal. A nehézségek és megpróbáltatások ellenére is bátorítani tudok mindenkit, tanárt és diákot egyaránt, keljen útra, ismerjen meg más kultúrákat, embereket, szokásokat. Mindenki gazdagabb lesz tőle.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok

Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.

Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is

Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.

225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora

Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.

Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra

Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...

Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni

21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.

Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...

Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet

Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0