Pécsi fafúvósok sikerei
Hazai és nemzetközi versenyeken győzedelmeskedtek a pécsi tanulók
Kilencedik alkalommal adott otthont Szombathely a Sistrum Zenei Versenyeknek. A fafúvósok között Mohai Zsófia 13 éves oboista növendék (a Messzehangzó Alapítvány ösztöndíjasa), a pécsi Kontrasztok AMI diákja kapta a legmagasabb kitüntetést; nívódíjat. Felkészítő tanára Kothencz Melinda oboaművész.
Február végén rendezték meg Szegeden a VI. Országos Kamarazene Versenyt. Itt a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tanulói vehettek át díjakat: a Szabó Gabriella klarinétművész által felkészített klarinét kvartett különdíjban részesült (tagjai: Gyimesi Bálint, Laczkovics Tamás, Gősi Csilla és Molnár Viktória), a szaxofon kvartett pedig harmadik díjat kapott (tagjai: Gál Viktor, Péti Sára, Szőke Noémi és Kamarics Lilla), felkészítő tanáruk Szendrői Zsuzsanna szaxofonművész.
Márciusban Belgrádban a VIII. Davorin Jenko Nemzetközi Zenei Versenyen szintén a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tanulója győzedelmeskedett: Gyimesi Bálint első helyezést ért el klarinét kategóriában.
A Szabó Gabriella és Radics Miroslav Péter által felkészített klarinétos következő megmérettetése a március végén megrendezésre kerülő szlovéniai Svirel Nemzetközi Fúvós- és Ütős Verseny lesz, amelyre Gyimesi Bálint mellett Mohai Zsófia is hivatalos.
A pécsi Mohai Zsófia
|
Mohai Zsófia 2005-ben kezdte zeneiskolai tanulmányait Pécsett, a Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjaként. 2007 őszén kezdett oboán tanulni, és már abban a tanévben 1. díjat kapott a Kaposváron megrendezett Dél-dunántúli Regionális Fafúvós Versenyen. Ezután sorra kapta a rangos elismeréseket megyei, regionális, országos és nemzetközi szinten is. A 2009/2010-es tanév nagy felfedezettje: Szombathelyen nívódíjat kapott a Sistrum Zenei Versenyen, és elnyerte a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány vándorösztöndíját is. Zsófia átlagon felüli zenei érzékenységével, szorgalmával, a zene és a művészet iránti maximális odaadásával kitűnik kortársai közül. Az általános iskolában is kitűnő tanuló, főigazgatói dicséretben részesült a tanév végén. Nyitott, vidám gyerek, öröm vele dolgozni. Minden iskolai rendezvényen önszántából közreműködik, diáktársainak szívesen mutatja be az oboa csodálatos, lágy hangját. Zsófinak még nincs saját hangszere, a zeneiskolája által biztosított régi hangszeren érte el ezeket a kitűnő eredményeket. Óriási segítség lenne számára egy saját hangszer, pályázatok és szponzorok útján talán sikerülhet valóra váltani Zsófi álmát. 2009 áprilisában a Kontrasztok Zenei Fesztiválon kiemelt nívódíjat kapott. 2009 májusában Kozármislenyben a Baranya-megyei Egyházi és Alapítványi Iskolák Találkozóján arany minősítéssel végzett. 2009 decemberében Sopronban az Országos Zeneiskolai Oboaversenyen 4. helyezést és különdíjat kapott. 2010 márciusban Hadady László (a Párizsi Zeneakadémia professzorának) mesterkurzusán vett részt. 2010 májusában a Kontrasztok Zenei Fesztiválon ismét kiemelt nívódíjas lett: 2010 májusában a Baranya-megyei Egyházi és Alapítványi Iskolák Találkozóján kiemelt arany nívódíjat ért el. 2010 május 27-e és 30-a között a Sogliano al Rubiconéban (Olaszországban) megrendezett 8. Nemzetközi Zenei Versenyről a legjobbaknak járó 1. díjjal tért haza. 2010 novemberében Lencsés Lajos (a Stuttgarti Rádiózenekar szóló oboása) kurzusán vett részt. Az idei tanévben az alábbi megmérettetéseken vesz részt: 2011. ápr.1-3.: Szlovénia, a Svirel Nemzetközi Zenei Verseny. 2011. április 8-9.: Regionális Fafúvós Verseny Kaposváron. 2011. május: Baranya-megyei Egyházi és Alapítványi Iskolák Találkozóján. ...és egy kis csemege, még furulyával, 2007-ben a III. Kontrasztok Zenei Fesztiválon: (Mohai Zsófia előadja furulyán Petrovics Emil: Magyar Népdalok c. darabját)
|
Forrás:fidelio.hu, geniuszportal.hu, vézé.
hírek innen, onnan
Ilyen a gumiabroncsokkal augusztus 31-től már nem közlekedhetnénk az utakon?
Új gumiabroncs vásárlásakor a legtöbb autós a márkát, az árat vagy a futófelület mintázatát figyeli. Pedig van egy apró jelölés az...
Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást
Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több...
Új célt találtak a magyar kkv-k
Egyre magabiztosabban tervezik nemzetközi növekedésüket.
Már több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Franciaországban és Spanyolországban a tomboló erdőtüzek miatt
Eddig több mint 300 ezer embert kellett evakuálni a Spanyolországban és Franciaországban erdőtüzek miatt.
Kínában már az órák előtt elemzi az AI a tanulók teljesítményét
Az MI személyre szabott feladatokat állít össze, elemzi a tanulók teljesítményét és támogatja a tanárok munkát.
Hiába is ellenőrizték indulás előtt az időjárási körülményeket, villám csapott a rakétába felszállás közben
A villámcsapás ellenére sem a rakéta, sem a hasznos teher nem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztette volna a küldetést.
Hazaköltöztette a barátnőjét, hogy spóroljanak: Egy félreküldött SMS buktatta le a srácot
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet...
Hiába terem bőségesen, mégis egyre kevesebb kerül a magyarok asztalára: komoly egészségügyi veszélyre figyelmeztetnek
Van egy egyszerűnek tűnő egészségügyi tanács, amelyet szinte mindenki ismer: együnk több zöldséget és gyümölcsöt.
Fotón a jelenség, amiről az emberiség történetében eddig egyszer sikerült felvételt készíteni
Még 2006-ban volt hozzá szerencséje a Hubble-nek.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és...
Kitálalt a magyar űrhajós: Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA szabályait
Kapu Tibor szerint Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást, amikor a Nemzetközi Űrállomásról...
Mikor frissül a telefonja? Kiszivárgott a Samsung One UI 9 hivatalos menetrendje és a készüléklista
A Samsung hivatalosan is bemutatta a One UI 9 felületet, amely az Android 17-re épül, és elsőként az új hajlítható Galaxy modelleken...
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






