Ezt olvasta már?

0

Pécsi fiatalokat is díjaztak

Az október 8-án és 9-én online megrendezett informatikai verseny döntőjébe több mint 60 pályamű jutott be magyarországi, szerbiai, vajdasági és erdélyi diákoktól.

A pályaművek egyike Horváth Milán, a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjának Matinno nevű, általános iskolásoknak szánt androidos matematika-oktató alkalmazása, amelyet a járvány alatt mindenki számára ingyenessé tett, így mostanra több mint tízezren töltöttek le.

Papp Tamás és Füstös Dániel, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai egy drónvezérlésű pókrobotot építettek, amely esetében a drón feltérképezi a terepet, hogy lehetővé tegye a robotpók számára az akadályok elkerülését.

Németh Eszter, a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium diákja saját álomházát tervezte meg és rendezte be egy számítógépes tervezőszoftverrel.

A nagy hagyományú, 1984 óta megrendezett programtermék verseny célja egy kész programtermék bemutatása. Emiatt nagyon fontos az alapötlet hasznossága, újszerűsége és a megvalósítás minősége egyaránt, az értékeléskor pedig nem csupán a résztvevők informatikai tudása számít, hanem a kreativitás és az előadói képesség is.

„Minden versenyző esetében éreztük, hogy a komoly szakmai tudása mellett szívvel-lélekkel valósította meg a projektjét. A fantázia és a kreativitás nélkülözhetetlen olyan termék megvalósításához, amely sok felhasználó számára hasznos, és az emberek szeretik használni. Ez a verseny régóta arról szól, hogy a versenyzőknek és a zsűrinek is el kell tudniuk adni a terméküket, és ehhez egy szerethető, jó terméket kell készíteniük” – mondta Zsakó László, a szervező Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke.

bama.hu

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fia 2,2 milliós juttatásának felét követeli az anya, a meny váratlan lépéssel válaszol

Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

Nekiment a Fővárosi Állatkert a Nagycirkusznak, szakmai munkájuk akadályozásáról beszélnek

Súlyos konfliktus robbant ki a Fővárosi Állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz között. Az állatkert péntektől kitelepülést szervez az...

Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső

Vasárnap nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor zivatar.

Felfoghatatlan összegek: ennyit keresnek percenként a világ legjobban fizetett focistái

A modern futball már régen nem csupán a gólokról és a trófeákról szól. A világ legismertebb futballistái ma már nemcsak a pályán...

Cadillac: butaság lenne kinyírni a benzinmotorokat

Olyannyira, hogy egy korábban nyugdíjazott, benzines SUV-t hoznak vissza a kínálatba.

Mi történik, ha esővizet iszol? Így reagál szervezeted

Az esővíz összegyűjtése – elsősorban a háztetőkről – évezredek óta ismert gyakorlat. De vajon megihatjuk? A válasz összetett.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"

Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...

Trump EU-vámfenyegetése: 301-as vizsgálat a Google-bírság után – A kaukázusi krétakör és a szabályalkotó hatalom

Donald Trump 301-as kereskedelmi vizsgálatot és jelentős vámot helyezett kilátásba az EU-val szemben a Google 890 millió eurós bírsága...

Emlékszel Mike Delfinóra? A 63 éves James Denton ma is piszok jóképű

Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.

Pataki Zita ilyen körülmények között él: csodaszép kert veszi körbe otthonát

Pataki Zita kertje egy igazi oázis, tele burjánzó, zöld növényekkel és csodaszép virágokkal.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Dagad a botrány Magyar Péter leköpése miatt: a miniszterelnök a hibás a történtekért

Leköpték Magyar Péter miniszterelnököt a Nyugati pályaudvaron. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint orbitális hibát vétett a személyvédelem. Tényleg a miniszterelnök hibázott?

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

0






0