Pécsi gyógyszerészhallgatók versenye
Harmadik alkalommal került megrendezésre a pécsi „Betegtanácsadás és gyógyszerészi gondozás a gyakorlatban” hallgatói verseny a PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet szervezésében.
A verseny célja az ötödéves gyógyszerészhallgatók elméleti tudásának gyakorlati szituációkba való átültetése, mely során a hallgatók szakmai ismereteiket (gyógyszerhatástan, gyógyszerügyi ismeretek, stb.) a megfelelő kommunikációs elemek beépítésével közvetítik. Az idei év során a verseny a gyógyszertári gyakorlatban előforduló bőrgyógyászati panaszok téma köré épült fel.
A hallgatók már a tavaszi félév során elkezdhettek készülni a „megmérettetésre”, hiszen hétről hétre olyan témákat dolgoztak fel kiselőadások és szituációs gyakorlatok formájában, melyek a vény nélkül kapható gyógyszerek és egyéb termékek expediálásával és gyógyszerészi tanácsadásával kapcsolatos szempontokat ölelték fel.
A tanórákon a kiselőadásokat követően az oktatók az adott témákhoz kapcsolódó szituációs gyakorlatokkal tették próbára a leendő fiatal gyógyszerész kollégák szakmai tudását és kommunikációs képességeit. Az őszi szemeszter során egy újonnan bevezetett elektronikus hallgatói visszajelző rendszer segítségével az adott szituációban résztvevő hallgatókat a társaik is értékelhették a gyógyszerkiadás három fő elemére fókuszáló, előre meghatározott szempontrendszer alapján. Az „újítás” célja a gyakorlati problémákra való felkészülés további segítése volt.
(forrás: gytsz.pte.hu )
hírek innen, onnan
Asztalra vág a pénzügyminiszter: ezt követeli az energiaválság fenyegetése miatt, vajon megkapja?
Lars Klingbeil német pénzügyminiszter javaslatai éles vitát robbantottak ki a gazdasági miniszterrel, ami komoly feszültséget okoz a...
Gyanús zajokat hall a nő: amikor a kocsi tetejére néz, nem hisz a szemének
Furcsa zajok hallatszottak, de sehol nem látszott semmi.
A csádi elnök három éve levélben kérte Orbánt, hogy küldjön magyar katonákat
Mahamat Idriss Déby Itno azt írta, hogy ha Orbán is egyetért, a magyar katonák egyik feladata Csádban a fegyveres terrorista csoportok elleni...
Max Verstappen mehet a Red Bulltól, követheti Lambiase-t a McLarenhez
Mióta kiderült, hogy Lambiase-t a McLarenhez igazol a jövő év végén, felmerültek a találgatások, miszerint Verstappen követheti őt....
Lehet csalni a szavazatok számolásakor a vasárnapi választásokon?
Tényleg oda kerül a szavazatunk, ahova szánjuk? Tökéletes rendszer nincs, de hogyan és mennyire lehet csalni a magyar választásokon a...
Feszültség a csúcson – Irán 30 perces határidőt adott az USA-nak
Újabb éles fordulatot vett a Hormuzi-szoros körüli helyzet, miután iráni állami televíziós jelentések szerint Teherán közvetlen...
Mi várhat a forintra hétfő reggel a választások után? Itt vannak a legfrissebb előrejelzések
A jövő hét elején akár heves kilengések is jöhetnek a forint árfolyamában attól függően, hogyan alakul a vasárnapi parlamenti...
Vasárnap indul a választás, gyakorlati tudnivalók: hol, hogyan szavazz, milyen jogorvoslati lehetőségeid vannak
Vasárnap reggel megnyitnak a szavazókörök, de érdemes még indulás előtt ellenőrizni, hogy minden szükséges okmány rendben van-e, mert...
Önmerénylet, hekkertámadás, titkosszolgálati beavatkozás: mennyire kell ezektől tartani a kampány hajrájában?
A Nemzeti Választási Iroda, egy választási szakértő, valamint a titkosszolgálati munkában járatos forrásaink segítségével próbáltuk...
Súlyos átverés terjed a választások kapcsán
Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan...
Hankó Balázs utólag próbálta módosítani a Die Presse-interjút
Interjút adott Die Presse című lapnak Hankó Balázs, ám a megjelenést később megpróbálta megakadályozni, sőt perrel is fenyegette az...
Drámai fotók az angyalföldi horrorbaleset után, amelyben ketten is meghaltak: így küzdöttek a sérültek életéért
A Váci úti felüljárón történt súlyos baleset nemcsak a részletei, hanem a helyszínen készült fotók miatt is sokkoló. Mutatjuk a...
Sport
Scottie Pippen felesége kikészült, 23 éven át mindennap négyszer kellett szeretkeznie a kosarassal
Nem volt egyetlen szabadnapja sem a hölgynek.
Sokkolták az ETO kézilabdázóit Győrben, döbbenetes jelenet az utolsó pillanatban
Videón a nem mindennapi dráma: egész pályás győztes gól született a magyar bajnokságban.
Rendelkezett a FIFA, az iráni válogatott nem játszhat a világbajnokság során Mexikóban
Továbbra sincs tisztázva a csapat helyzete.
Kiütés Felcsúton, a Győr felmosta a padlót a Puskás Akadémiával
Az éllovas Rába-partiak sorozatban harmadik győzelmüket szerezték meg a bajnokságban.
Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki
Ha van nem mindennapi sztori, akkor ez az.
Szoboszlai szavai rosszul öregedtek, Slot hátrasorolhatja őt, Kerkezt a kispadra rakhatja
A Liverpool a Bajnokok Ligája-helyek szempontjából kulcsmeccset játszik 18.30-tól a Fulham ellen.
A magyar válogatott óriási bravúrja, az elit kapujában a történelmi franciaverés után
Tóth Amarissa és Bondár Anna sem vesztett játszmát a pénteki párharcban.
Szoboszlai-gyűlölő molinó Liverpoolban: ennek semmi keresnivalója az Anfielden.
Megdöbbentő hangulatkeltés a magyar sztár ellen: „Többet keresel egy héten, mint sokunk évek alatt”.
A kifütyült Real Madrid edzője dühében olyat mondott a VAR-ról, mint még senki
Kiakadt Álvaro Arbeloa, miután az egyre mélyülő gödörbe kerülő királyi gárda a Gironával sem bírt.
Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi
Hátrányban volt a bajnok, de végül fordított a Groupama Arénában.
Csodagóllal indult a fordítás, fontos három pontot gyűjtött be hazai pályán az FTC
A második félidőre teljesen elfogyott a Diósgyőr.
Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban
Elképesztő jelenetek voltak a magyar bajnokságban.
Bulvár
Már csak idő kérdése az összeomlás? 300 kilométert csúszott északra a Golf-áramlat
A Golf-áramlat váratlanul 300 kilométert csúszott északi irányba, ez a szokatlan vándorlás az Atlanti-óceán teljes áramlási rendszerének küszöbön álló összeomlását jelezheti.
Scottie Pippen felesége kikészült, 23 éven át mindennap négyszer kellett szeretkeznie a kosarassal
Nem volt egyetlen szabadnapja sem a hölgynek.
Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
Spányi Antal katolikus megyéspüspök a lapunk birtokába jutott levélben azt írja: Orbán országjárásának székesfehérvári állomásán a püspöki palotában lesz „a csapat főhadiszállása.”
Egy gramm tartalék sincs ebből Magyarországon: megkongatták a vészharangot a szakemberek
A közel-keleti feszültségek és az energiaárak megugrása miatt jelentős drágulás indult el a magyar műtrágyapiacon is, miközben a hazai gyártók raktáraiban egyetlen egy gramm felesleges készlet sem maradt. Szakért
Orbán válasza a rendszerbontó koncertre: Pataky Attila, Kis Grófo, Curtis és Dér Heni
A Fidesz szombat esti „legnagyobb kampányzáróján” újra színpadra lépnek a kampány állandó zenei fellépői.
Fideszes politikus fia lehetett a Rendszerbontó Nagykoncert sztárja, kiderült a rokoni kapcsolat?
Nem akárki léphetett színpadra a Hősök terén, édesapja nem tudhatott az akcióról?
Erős Antónia üzenetét az egész országnak hallania kell.
A Glamour Talks with Illés Gabriella legújabb epizódjában Erős Antónia, az RTL híradójának műsorvezetője őszintén mesél életútjáról, pályájáról, anyaságról, a híradózás kulisszáiról és azokról a szem
Hann Endre: a Tisza nyerheti a választást, közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt
A Medián ügyvezetője a Klubrádióban kifejtette, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza Párt győzelme valószínű, minimális esélyt lát arra, hogy a kutatók jelentősen alulmérnék a Fidesz
Bocsi, de ha ez a 20 dolog ismerős, akkor hivatalosan öregnek számítasz
Ahogy a mondás tartja, a kor csak egy szám, azonban ha felismered az alábbi listán szereplő dolgokat, akkor sajnos kijelenthetjük, hogy - velem együtt - már nem vagy egy mai csirke.
Mindegy, milyen kormány lesz április 12-e után, ebbe beletörhet a bicskája
Pedig a magyarok nagy részét érinti, főleg a fiatalokat.
Szörényi Levente és Bródy János így reagált arra, hogy a Tisza és a Fidesz is használja az István, a király ikonikus dalait
A szerzőpáros elmondta, mi a véleményük arról, hogy a Fidesz és a Tisza is használja a rendezvényeiken az rockoperájuk két legnépeszerűbb dalát.
Megdöbbentek a külföldiek Rendszerbontó Nagykoncerttől, felkerült az internetre a véleményük
A koncertnek komoly nemzetközi visszhangja volt az interneten.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






