Ezt olvasta már?

0

Pécsi kiállítás a Cella Trichora feltárásáról

Időszaki kiállításon mutatják be a Cella Trichora régészeti feltárásának legújabb eredményeit a Csontváry Múzeumban.

Korszakokon átívelő történelem a címe annak a kiállításnak, amely augusztus 10. és október 31. között várja a Pécs történelme iránt érdeklődő látogatókat. A város legrégibb és legértékesebb kulturális öröksége Sopianae késő római kori ókeresztény temetője, amely 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezi. A kultúrtörténeti kincs minősítést azzal az indokkal érdemelte ki, hogy a feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti a Római Birodalom északi és nyugati provinciáinak korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét. A harminc ismert kisebb-nagyobb temetői építmény, épület között a legnagyobb a Cella Septichora. A hétkaréjos, turisztikai céllal látogatható épület mellett az elmúlt években megtörtént a Pécsi Egyházmegye tulajdonában lévő területen található két Cella Trichora (háromapszisos temetői épület) régészeti feltárása is. A kutatások eredményeinek köszönhetően egyértelműen bizonyíthatóvá vált, hogy a székesegyház nyugati oldala előtt található épületnek van Karoling kori (9. századi) története is, így új elmélet születhetett a város ókori és középkori történetének folytonosságát illetően.

 

A kiállítás célja, hogy bemutassa a két, nagyközönség számára nem látogatható épületet. A kereszténység gondolatkörére épülő kiállításon tablók szemléltetik majd a kutatás eredményeit, de láthatók lesznek a feltárás válogatott leletei, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumból kölcsönzött késő római kor ókeresztény vonatkozású tárgyai. A pécsi világörökség jelképe, a bronzból készült krisztogram is megtekinthető lesz. A modern technika adta lehetőségeket kihasználva megjelenik a Rózsakerben feltárt Cella Trichora II. háromdimenziós rekonstrukciója és az ásatási fotókból létrehozott háromdimenziós rom modell is, egymás mellé állítva a romokat és a rekonstruált egykori valóságot. A szervezők a legfiatalabb látogatókra is gondoltak, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a 8–18 éves résztvevők felfedező régésszé válhatnak, és a cella trichora kicsinyített másának falait tárhatják fel egy földdel fedett szelvényben, majd az előkerült darabokból megépíthetik az épületet.

 

A kiállítást augusztus 10-én 11.00 órakor nyitja meg Csizi Péter országgyűlési képviselő, köszöntőt mond Csornay Boldizsár a JPM igazgatója, Pécs ókeresztény emlékeinek különlegességéről pedig Heidl György vallástörténész, a Pécsi Egyházmegye kulturális és tudományos igazgatója beszél.

 

Forrás: PEM







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hivatalosan is bejelentették, hogy végre megkezdte a működését Magyarország első robotikus szívritmuszavar-kezelője

Magyarország első robotikus szívritmuszavar-kezelő központja kezdte meg működését a Szegedi Tudományegyetemen.

Átnevezni lehet, megszüntetni soha: az ezeréves megyerendszer túlélt minden reformot

Három és fél év után, októbertől a vármegyéket ismét megyéknek fogjuk nevezni, ahogyan az volt 1949 és 2023 között.

Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, többeket megszúrtak - egy halott

Kai Wegner berlini polgármester a szabad és világra nyitott német társadalom elleni támadásról beszélt.

Óriásit változott a Balaton néhány nap alatt, és még nincs vége

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Súlyos árat fizethetünk az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt – figyelmeztet a Levéltár igazgatója

Súlyos lelki terhet jelenthet sok magyar család számára, ha nyilvánossá válnak az ügynökakták – figyelmeztetett az Állambiztonsági...

Már rég nem nagyszüleink filléres nyaralása: egyre többen jönnek rá, 2026-ban mégis ezt éri meg választani

A kempingezés Magyarországon ma már messze nem a régi, retró, olcsó nyaralás szinonímája.

Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezt tapasztalod a nyelveden! 6 jel, amit tilos figyelmen kívül hagyni

Az ártalmatlan gyulladásoktól az életveszélyes betegségekig sok mindent jelezhetnek.

Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba

A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0






0