Pécsi kutatók munkája révén is enyhíthetik az elviselhetetlen fájdalmat
Magyar és brit kutatók munkája révén enyhíthetik pár éven belül az elviselhetetlen fájdalmat - áll a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Mint írják, Helyes Zsuzsanna a Pécsi Tudományegyetemről és Dénes Ádám az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből (KOKI) a Liverpooli Egyetem kutatóival együttműködve kimutatták, hogy egy testi sérülés a gyulladásos folyamatok nem megfelelő szabályozásával együtt milyen hatással lehet a fájdalomérzékelésre az idegrendszerben. A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) által támogatott projekt nyomán néhány éven belül enyhíthetők lehetnek egy krónikus fájdalomszindróma tünetei.
Helyes Zsuzsanna és Dénes Ádám alapkutatásai egy olyan betegségmodell képét körvonalazzák, amelyben a korábban véltnél sokkal szorosabb a kapcsolat a gyulladásos folyamatok és a központi idegrendszer működése között. A most publikált eredmények közelebb visznek ahhoz, hogy az orvostudomány megértse, később pedig esetleg gyógyszeresen célzottan befolyásolja e komplex kapcsolatrendszer konkrét elemeit - áll a közleményben.
A komplex regionális fájdalomszindrómát (CRPS) hosszan tartó, látszólag minden ok nélküli fájdalom jellemzi, amely ha nagyobb sérülések, műtétek után alakul ki, a jelenlegi fájdalomcsillapító kezelésekre nem reagáló, súlyos depressziót eredményező, tartós szenvedést okozhat.
A fájdalom mellett sok esetben a helyi gyulladás tünetei sem csillapodnak, így a kutatók már régóta sejtették, hogy az idegrendszer mellett a gyulladásos és autoimmun folyamatoknak is fontos szerepük lehet a CRPS kialakulásában. Azt, hogy ez így van, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában és az Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében dolgozó Helyes Zsuzsanna és a Liverpooli Egyetemen Andreas Goebel kutatócsoportjainak közös tanulmánya mutatta meg 2014-ben. A kutatók immunglobulinokat - vagyis az immunrendszer aktivitásáért felelős fehérjéket - vettek le CRPS-ben szenvedő betegektől, és kísérleti egereknek adták őket. Az így kezelt egerekben is kialakult kis sérülést követően a hosszan elhúzódó fájdalom, míg az egészséges emberek immunglobulinjaival kezelt egerekben nem tapasztaltak ilyet.
Helyes Zsuzsannáék kutatása korábban a fájdalom perifériás folyamataira, az érzőideg-végződések működésére irányult. A NAP pályázata támogatta a kutatókat abban, hogy új területek felé nyissanak. Számukra ez a központi idegrendszer és az ott kialakuló gyulladásos folyamatok szerepének vizsgálata volt a fájdalommechanizmusokban.
A pécsi kutató közös munkába fogott Dénes Ádámmal, aki a központi idegrendszerben zajló immunfolyamatok szakértője.
Az immunsejtek az úgynevezett vér-agy gát miatt nem képesek szabadon bejutni az agyba, de különféle hírvivő molekulák információkat közvetíthetnek a központi idegrendszer "karbantartó munkásainak", a gliasejteknek, és viszont. E kapcsolat révén lehet hatással a test más részén zajló gyulladás az agy működésére.
A gyanú a CRPS esetében hamar az egyik fontos hírvivő molekulára, az interleukin-1-re (IL-1) terelődött, amelyről tudható, hogy hatással van az agyi immunfolyamatokra, és a mikroglia is termelni képes.
A mikroglia egyedülálló sejttípus a szervezetben, amely elengedhetetlen a központi idegrendszer normális fejlődéséhez, és felnőttkorban is folyamatosan ellenőrzi az agyi mikrokörnyezet állapotát, koordinálja az agyi gyulladásos folyamatokat. Dénes Ádám kutatócsoportjának mikrogliával és neurológiai betegségekkel kapcsolatos vizsgálatait az Európai Kutatási Tanács (ERC) is támogatja.
Dénes Ádám kutatócsoportja olyan egereket vont be a kutatásba amelyek egyáltalán nem képesek interleukin-1-et termelni, és előállított egy kísérleti egértörzset, amelyben csak a mikrogliasejtek nem képesek interleukin-1 termelésére. Ezekben az egerekben tehát ez a molekuláris hírvivő bárhonnan származhatott, csak a központi idegrendszer legfontosabb "karbantartóitól" nem.
Amikor Helyes Zsuzsannáék ezeken az egereken elvégezték a korábbi vizsgálatokat, azt tapasztalták, hogy az IL-1-hiányos egerekben a CRPS-ben szenvedő betegektől származó immunglobulin hatására nem jön létre a normál egerekben megfigyelt fájdalomfokozódás.
Azonosították a CRPS (vagy legalábbis bizonyos típusai) egyik legfontosabb kiváltó okát. Eszerint a testben kialakult gyulladás és immunreakció hullámai vihart keltenek a mikrogliában, ez a vihar pedig aktiválja a fájdalomban szerepet játszó agyi központokat, ami kiváltja az elhúzódó szenvedést. Ezt a folyamat a centrális szenzitizáció.
A kutatók most megjelent közös cikke konkrét terápiás lehetőséget is felvázol, amely akár pár éven belül segíthet enyhíteni a tünetegyüttest.
Jelenleg is forgalomban vannak az interleukin-1 hatásának gátlásán alapuló gyógyszerek, többek közt egy interleukin-1 receptorantagonista (anakinra), amelyet elsősorban a reumatoid artritisz és autoinflammatorikus kórképek kezelésére használnak.
A hatóanyag már számos klinikai vizsgálaton átment forgalomba hozatala előtt, most indikációbővítésre lenne szükség.
Az anakinra még a krónikus fájdalom csúcsán is képes volt a tüneteket szinte teljesen megszüntetni. A klinikai tesztek utolsó fázisait kell csak elvégezni, amelyek bizonyítják, hogy a hatóanyag valóban hatásos ebben a betegségben is.
A most publikált eredmények nyomán érdemes lehet más molekuláris hírvivők szerepét is megvizsgálni az immunrendszer és a központi idegrendszer közti kapcsolatban, hiszen ez az információ más, korábban megmagyarázhatatlannak tűnő tünetegyüttesek okainak felderítésére is alkalmas lehet.
hírek innen, onnan
Felbolydultak az ufóhívők az amerikai légierő egy volt tábornokának eltűnése miatt
Három hete nyoma veszett a légierő egyik kutatóközpontját éveken át vezető nyugalmazott tábornoknak. Eltűnése az ufóhívők...
Dárdai Mártont már a 9. percben lecserélték egy csúnya ütközés miatt
A 24 éves magyar védő a saját lábán hagyta el a pályát, még nem tudni, mennyire súlyos a sérülése.
Orvosmeteorológia: rossz hír a fejfájósoknak, készüljenek fel.
Megterhelő időszak elé nézünk.
Horrorapa végzett 3 éves kislányával a népszerű üdülőhelyen
„Elviselhetetlen tragédia” – megszólaltak a hatóságok is.
Sokkoló, de tele lesz az étel baktériummal ettől a mosogatási szokástól
A legtöbben próbálják gyorsan letudni a mosogatást, pedig nem lenne szabad.
41 évesen rá se ismerni a Disney egykori gyereksztárjára: sokak szerint a plasztika rabjává vált
Anneliese van der Pol egykor a Disney egyik legkedveltebb tinisztárja volt, ma azonban már egészen más arcát mutatja a nyilvánosság előtt.
Kóbor Léna párja oldalán mutatkozott nyilvánosan: elárulta, mi az, ami megfogta őt a szerelmében
Kóbor Léna párja oldalán tündökölt Magyarország egyetlen, a fitnesz és az egészségtudatos életmód világát ünneplő rangos...
Hiába számolod a kalóriákat, mégsem fogysz? A szakértő szerint ezért bukik el rengeteg fogyókúra
Az evés tempója és az időzítés sokkal többet számít, mint a matek. A bélbaktériumaink pedig teljesen átírhatják a játékszabályokat.
Hamarabb szabadulhat a diósjenői gyilkos - döntött a nevelt lányait meggyilkoló férfi ügyében a másodfokú bíróság
Újabb fordulat történt a diósjenői kettős gyilkosság ügyében. Enyhítették annak a férfinak a büntetését, aki még 2009-ben ölte meg...
Az exit poll szerint nem sikerült a visszatérés Orbán Viktor szlovén szövetségesének
A külső beavatkozás gyanúja nem tett jót Orbán Viktor szövetségese, Janez Jansa pártjának.
Zelenszkij a BBC-nek: Ha megállítják Putyint, azzal az egész világ nyer
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin a harmadik világháborút indította el, és mindenképp meg kell állítani. Bízik az ukrán...
Átírták az egyik legnagyobb magyar város nevét, példátlan döntés született
Kevesen ismerik ezt a példátlan történést.
Sport
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Varga Barnabás góllal tért vissza, meghökkentő az ellenfél edzőjének reakciója
Az AEK Athén a bajnoki címért küzd Görögországban.
Szoboszlai Dominik hatalmasat dudált a Margitszigeten, az emberek azonnal futni kezdtek
A Margitszigeten történt.
Szinte fél lábbal a BL-negyeddöntőben a Ferencváros
Egyszer sem került hátrányba a Ferencváros Németországban.
Szerbiával játszik a magyar válogatott a világbajnokság selejtezőjében
A párharc visszavágója május 17-én lesz Veszprémben.
A vb-érmes magyar váltó bravúrja: új országos rekord a világbajnokság zárónapján.
A kezdése alapján az ötpróbázó Szűcs Szabina is dobogóért harcolhat a toruni világbajnokságon.
Remek hír Marco Rossinak: válogatottunk kapusa kivédte az ellenfél szemét
Tóth Balázs kirobbanó formában.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Túlélte az olasz lány a horrorbukást, öt törött bordája és a válla bánta
A kórházból jelentkezett.
Romániában elámultak a magyar futballista ollózós gólját látva + videó
A 93. percben állt be csereként a Magyar Kupa-győztes játékos, ezután mentett pontot csapatának.
Lekönyökölték a magyar válogatott hátvédjét, nyolc perc után le kellett cserélni
A pályát a saját lábán hagyta el.
Kepa kapitális hibája után padlóra került az Arsenal a Ligakupa-döntőben
Pep Guardiola történelmet írt.
Bulvár
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé
Megszállottja lett a tininek.
Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
„Három meztelen nimfa káromkodva fürdik a jéghideg patakban” – magyar napszámos fiatalok Nyugat-Európában
Magyar fiatalok, akik Európát járják, és földeken végzik el napszámban az idénymunkát. Önként választották ezt, mert vonzotta őket a szabadság. De vajon milyen az életük, ha a romantikus közhelyek mögé nézün
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Fény derült a Covid legdurvább mellékhatására: életveszélyes lehet
Egy nemzetközi kutatás szerint a súlyos Covid-19 vagy influenza hatása jóval túlmutathat az akut betegségen. A vizsgálat alapján ezek a fertőzések később növelhetik a tüdőrák kialakulásának esélyét is, így ez
Egy tudós szerint öt dolog is bizonyítja a túlvilág létezését
Van-e élet a halál után? Egy kanadai asztrofizikus szerint nem csak van, hanem erre több bizonyíték is akad.
A magyar színészt két gyerekkel hagyta magára felesége: a mai napig sem dolgozta fel
Trokán Péter egyszer csak abban a helyzetben találta magát, hogy egyedül neveli két lányát.
Óriási csapadék szakad ránk, itt a pontos nap, ekkor jöhet a drasztikus változás a friss időjárás előrejelzések szerint?
Ekkor jöhet a nagy változás az időjárás-előrejelzések szerint.
Nem adta ki egy dunakeszi gyógyszertár az esemény utáni tablettát, mert nem fér össze a nézeteikkel
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt politikusai is próbálkoztak, sikertelenül.
„Örökre az övé vagyok, mert senkinek nem kell egy nő, akinek gyereke van” – Így ejtik a férfiak csapdába a nőket a gyerekkel
A gyerekvállalás nemcsak a nők számára lehet eszköz, a férfiak is gyakran használják a gyereket arra, hogy magukhoz láncolják a nőket. Ez a jelenség, amelyet 'reprodukciós abúzusnak' nevezünk, számos nő életét

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






