Ezt olvasta már?

0

Pécsi összefogás Eszékkel az orvosképzésben

Az orvosképzés Európa szerte nagy kihívások előtt áll. A tendenciák alapján jól látható, hogy új oktatási technikák bevezetésére van szükség annak érdekében, hogy visszafordítsák a jelenlegi folyamatokat, és minél több fiatal, jól képzett szakember kerülhessen be az egészségügy vérkeringésébe.

Ennek érdekében fogott össze egy közel 60 millió forintos támogatással járó európai uniós pályázat keretében az Eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Orvostudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara.

A lakosság elöregedése az egészségügyi szolgáltatások iránt fokozott és megváltozott igényeket generál, ezért a kompetens és modern orvosi ismeretek folyamatos megújítását szolgáló továbbképzésekre alapvető szükség van a megfelelő szintű egészségügyi ellátás biztosításhoz.

A graduális és a posztgraduális orvosképzés, illetve továbbképzés megújításának nemzetközi trendjei is azt mutatják, hogy az információs technológia bevezetése jelentheti az egyik megoldást. A digitális platformok több területen változtatják meg a hagyományos orvosképzés rendszerét:

(1) Folyamatosan aktualizált és szakszerű információk nyújtása az orvosbiológiai tudományok és technológiák fejlődéséről az oktatásban pozitívan járul hozzá a diagnosztikai és kezelési lehetőségek bővítéséhez.

(2) A digitális technológia révén nemcsak új oktatási tartalmak jelennek meg, de didaktikailag a hagyományos oktatási technikáknál jobban figyelembe veszik az egyéni képességeket.

(3) A kompetencia-alapú (evidence based) és a probléma megoldáson alapuló gyakorlati tudás előtérbe helyezésével a hagyományos, statikus oktatással szemben egy, a napi betegellátási gyakorlatba jobban beilleszthető tudásanyag adható át.

Mint a térség orvosképzési intézményei, az Eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem felismerte, hogy az orvosképzés fejlesztése során alapvető fontosságú az új alapkutatási eredmények bevezetése a 21. századi orvoslás gyakorlatába és az orvosképzésbe egyaránt.

A projekt eredményei

A pályázati finanszírozással megvalósult program egy hosszabb távú, mind a graduális, mind a posztgraduális képzésbe beilleszthető oktatás-módszertani platform kiépítésének kezdő lépését jelenti. A projekt közvetlen célja online interaktív kurzus tananyagok készítése a jövőbeni közös posztgraduális szakirányú orvos-továbbképzési programokhoz mindkét partnerintézményben. A 2018. október 11-én záruló projekt megvalósításával 9 olyan oktatási modult dolgoztak ki közösen magyar, horvát és angol nyelven, melyeket mind a graduális, mind a szakorvos képzésben résztvevők eredményesen használhatnak. A modulok kiterjednek az élettan, az immunológia és a mikrobiológia, az anatómia és a szövettan, a biostatisztika, a bioinformatika, a biokémia, a biotechnológia, a farmakológia, a kísérleti epidemiológia és a rendszerbiológia területére egyaránt. A projekt megvalósítása alatt külön hangsúlyt kapott az a szándék is, hogy az alap és alkalmazott kutatási módszertanok minél hatékonyabban épüljenek be a jövőben a klinikai gyakorlatba, elősegítve közös klinikai kutatások indítását a jövőben.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.







0