Pécsi vízi csata - FRISSÍTVE!
A hétvégén folytatódott a korábbi pécsi vízszolgáltatóval kapcsolatos sajtóközlemény-háború. Először a Suez Environnement jelentette be, hogy a Bécsi Nemzetközi Választott Bírósághoz fordul, majd a Polgármesteri Kabinetiroda fejezte ki elégedettségét ezzel a lépéssel. A közlemények itt olvashatók.
Sajtóközlemény
A Suez Environnement – más választása nem lévén – megindította az eljárást Pécs Megyei Jogú Város ellen a Bécsi Nemzetközi Választott Bíróságon a 32,3 millió euró (mintegy 9,8 milliárd forint) kártérítés megfizetése érdekében. A perbeli igény a Pécsi Vízművek Zrt-vel, a Suez Environnement és a város közös tulajdonában álló társasággal kapcsolatos. A követelt kártérítés összege a Compass Lexecon, egy nemzetközi szakértő cég által folytatott szakértői vizsgálat eredménye, amiben ezt mutatták ki a Suez Environnementnek járó kártérítés összegeként. A Suez Environnement keresetét a Bécsi Nemzetközi Választott Bíróságon már regisztrálták és jelenleg Pécs Városa válasziratát várják az eljárásban.
Suez Environnement
Pécs üdvözli a bécsi pert – vége a trükköknek
Pécs üdvözli, hogy – várhatóan jövő év elején – végre elindulhat az a per, amelyben egy nemzetközi, független bíróság előtt védhetjük meg a város és polgárai érdekeit egy multinacionális céggel szemben. Miként a keresetből is kiderül, véget ér a trükközés időszaka, a számos helyzetben megtapasztalt nyomásgyakorlás, amely a pécsiek érdekével szemben a profit szempontjait helyezte előtérbe.
Méltánytalan és szándékosan túlzó a Suez kárigénye, a francia cég által megbízott Compass Lexecon könyvvizsgáló iroda szakértői anyaga pedig számos téves megállapítást, tévedést és hibás számítást tartalmaz a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek vételárát illetően, amelyet bizonyítani fogunk. Jellemző, hogy a kárigény alapjául azt jelölték meg, hogy Pécs nem volt hajlandó a túlzó és értelmetlen díjemelésekre, mert már a korábban megállapított díjak is elegendőek voltak a szolgáltatások költségeinek fedezésére.
Pécs továbbra is igényt tart a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, melyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. október 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt. Milliárdokra tehető az okozott kár, mely a pécsieket megillető pénzügyi források átcsoportosításából, egyéb vagyonelemek megszerzéséből, tovább hitelek felvételéből, váltók kibocsájtásából adódtak.
Örülünk annak, hogy a Bécsi Választott Bíróság ítéletével végérvényesen lezárul a Pécs ellen folyó rágalomhadjárat és igaztalan támadások kora, amely az elmúlt két évet jellemezte, és a szolgáltatás végérvényesen a pécsiek tulajdonát képezi.
Polgármesteri Kabinetiroda
dr. Szabó Iván
Pécs jogi képviselője
Sajtóközlemény
Pécs szakértői bizottságot hozott létre
Páva Zsolt polgármester nemzetközi szaktekintélyekből álló bizottságot hozott létre a Suez által a Bécsi Választottbírósághoz benyújtott kereset hiányosságainak, túlzó igényeinek, illetve a Suez által okozott károk mértékének meghatározása céljából.
2011. november 21-én, a délelőtti órákban Páva Zsolt polgármester több nemzetközi szaktekintélyt és szervezetet kért fel arra a feladatra, amelynek célja, hogy tételesen cáfolják meg az egészében és részleteiben is pontatlan, túlzó és megalapozatlan, a Suez által felkért és fizetett Compass Lexecon nevű cég jelentésében foglaltakat.
A szakértői bizottság munkájában részt vesz a nemzetközi hírű és elismertségű Price Waterhouse Cooper’s nemzetközi könyvvizsgáló cég, továbbá Dr. Laszlo Nagy kereskedelmi és társasági jogi szakügyvéd, a nürnbergi székhelyű NZP Nagy, Zah & Partner Ügyvédi Iroda vezetője, a Zürichi Választottbíróság bírája, a Pécsi Tudományegyetem vendégoktatója, valamint Dr. Szabó Iván ügyvéd, Pécs Önkormányzatának jogi képviselője.
A tényfeltáró és elemző bizottság már a holnapi napon megkezdi munkáját, amelynek első munkanapján részt vesz Pécs polgármestere, Páva Zsolt is.
A bizottság munkájáról – figyelembe véve a jogi eljárásban Pécs érdekeit – a lehetséges mértékben folyamatosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.
Pécs, 2011. november 21.
Polgármesteri Kabinetiroda
hírek innen, onnan
Kiderült, ki kaszál hatalmasat a Hormuzi-szoros lezárásán
Közel egyharmadával emelkedett az egyiptomi Szuezi-csatornán áthaladó olajszállító tartályhajók száma áprilisban, a bevételek pedig...
Sebestyén Balázs sem hagyta szó nélkül Győrfi Pál távozásának hírét: csípős beszólással reagált
Nagy visszhangot váltott ki a hír, hogy Győrfi Pál búcsút intett az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjának. A több mint két...
Vitézy Dávid harcot hirdetett a lassújelek ellen
És elnézést kér a pótlóbuszoztatás miatt.
A győri polgármester meghívta Magyart és a miniszterét, szerinte itt az idő érdemben tárgyalni
Pintér Bence szerint ha be kell fizetni a szolidaritási adó soron következő részleteit, akkor számos programot le kell állítani a városban.
Motoros rendőröknek hajtott, majd rendőrautónak tolatott egy autós a Budai Várnegyedben
Egy rendőr könnyű sérülést szenvedett, a jármű vezetőjét a helyszínen elfogták.
Érdekes adatokat tettek közzé a hazai rollerbalesetekről
A hazai rolleres károk közel kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák. A rollerek jóval népszerűbbek a fiatalok és a...
Kitiltották az USA-ból, mégis hősként fogadták a vb-ről lemaradó bírót - videó
A következő tornán szeretne részt venni az Egyesült Államokból kiutasított szomáliai játékvezető.
Szokatlan dolgot kérnek az Adrián nyaralóktól – a magyarokat is érinti
A horvát tengerkutatók azt kérik a nyaralóktól, hogy fényképekkel segítség a tudományos adatgyűjtést.
Ámokfutás Budán: rendőröknek hajtott a menekülő autós
Két motoros rendőrnek, és egy rendőrautónak hajtott.
Szilaj utánfutószörföst figyeltek meg a vadonban
Egy eltűntnek hitt, ritka csoport tagja tűnt fel Borsodban.
Rendkívüli parlamenti ülés jöhet az uniós pénzek miatt
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető...
Magyar Péter fontos kijelentést tett. Itt és most Sulyok Lászlóról van szó
Kiderült minden, amit tudni lehet az ügyről.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
Több száz évig élt, minden nyelven beszélt és magyarnak hitték: ő volt a rejtélyes Saint-Germain gróf
A 18. században élt, különös férfi azt állította, ismeri az örök élet titkát. Fiatalos külsejét állítása szerint ennek köszönhette, s akadtak, akik még halála után is látni vélték.
blogmorzsák
A ripsdorfi Keresztelő János templom
Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






