Ezt olvasta már?

0

Pécsiek nyerték meg a rendőrségi KriMit Tud-ot

Remek hangulatú, színvonalas vetélkedőn mérhették össze tudásukat a diákok.

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre 2018. november 15-én a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának prevenciós célú vetélkedője, amelynek a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet adott otthont.

Az idei versenyre országos szinten lehetett nevezni, így 12 középiskolás csapatnak adódott lehetőség arra, hogy bűnmegelőzéssel kapcsolatos szituációkban mérjék össze tudásukat, a médiából már jól ismert „Beugró” című televíziós műsor játékszabályainak megfelelően.

A vetélkedő házigazdája és moderátora a korábbi éveknek megfelelően Novák Péter színész, énekes, zeneszerző volt. A szakmai és művészeti zsűriben mások mellett helyet foglaltak a Madách Színház művészei, Gallusz Nikolett művésznő és Kiss Ernő Zsolt színművész, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Dr. Hatala József ny. r. altábornagy is.

A rendezvényt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Mihály István r. dandártábornok nyitotta meg, beszédét követően a csapatok ügyesen improvizáltak, a helyzetgyakorlatokat kitűnően oldották meg a vidám hangulatú eseményen.

A vetélkedőn I. helyezést ért el a pécsi Széchenyi István Gimnázium csapata.

A II. helyen a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium diákjai végeztek, a dobogó harmadik fokára pedig a miskolci Zrínyi Anna Gimnázium csapata állhatott fel.

A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Dr. Bozsó Zoltán bv. dandártábornok, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, a diákok teljesítményét pedig a művészek mellett Tóth Béla ny. r. ezredes, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány Elnöke, továbbá Meláth Attila baptista lelkész értékelték.

 

Forrás, fotó: police.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében

Az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársai az elmúlt hetekben tárgyaltak a H5-ös, szentendrei HÉV felújításának...

Katalin hercegné és Vilmos herceg új portréja minden képzeletet felülmúl, erre még évtizedekig emlékezni fogunk

Új portré készült Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről, az apropót pedig egy állami bankett adta, amely során az angol királyi csald...

Jorginho és Saúl Níguez csapata nyerte a brazil bajnokságot

A Flamengo előnye öt pontra nőtt egy fordulóval a vége előtt, így a riói csapat megnyerte a brazil labdarúgó-bajnokságot. A legutóbbi...

Mit csinálj, ha a párod családja „túl hangos” karácsonykor, és te lefáradsz tőlük?

Karácsonykor a stressz könnyen felütheti a fejét, ami még feszültebbé teszi a családi összejövetelt.

7 zöldség, ami sosem hiányozhat a bevásárlólistádról

A modern étrend egyik legnagyobb dilemmája, hogy hogyan lehet egyszerre gyorsan, praktikusan és mégis minőségi módon biztosítani a...

Veszélyes vagy biztonságos? – Az igazság a fakanál körüli félelmekről

Ha körbenézel egy átlagos konyhában, ma már gyakran több szilikon spatula és rozsdamentes acél eszköz áll a fakanáltartó dobozban, mint...

Melania Trump bemutatta a luxus-dekort karácsonyra: óriás Trump-legó is befigyel!

A Fehér Ház idén is megmutatta hivatalos karácsonyi díszeit, amelyeket hagyományosan az első hölgy álmodik meg – most épp Melania...

Íme, Magyarország halálútjai: sokan halnak meg ezeken az utakon

Európában még mindig naponta nagyjából 60 ember hal meg közúti balesetben – derül ki az Eurostat friss adataiból. 2023-ban összesen...

Kiderült, mikor működnek az ereink a legrosszabbul. Ezért épp hajnali 3-kor a legsúlyosabb az alvási apnoe okozta érkárosodás is

Cirkadián ritmusok és a szív védelme: miért válik különösen sérülékennyé az érrendszer hajnali 3 körül alvási apnoe esetén?

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat

A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0