Pécsre és Budapestre érkeznek az EIT Health európai Innovációs Napjai
Az Innovációs Napok (iDays) egy különleges, évente megrendezett eseménysorozat, amelynek célja, hogy egy- vagy kétnapos programok során ösztönözze az egészségügyi innovációt az egyetemi hallgatók körében.
Magyarország egyike annak a 20 európai uniós országnak, ahol idén ősszel iDay-t rendeznek: november 5-én a Pécsi Tudományegyetemen, november 7-én pedig a budapesti Semmelweis Egyetemen.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar egészségügyi startupok Németországban
- Mi történik majd a Science Parkban?
- Magyar kutatók hoznak forradalmat az egészségügyi innovációban
- Létrehozzák Magyarország első adatpiacát
Október és november folyamán Európa-szerte 20 ország 31 helyszínén gyűlnek össze egyetemisták, hogy bemutassák és továbbfejlesszék az egészségügy digitalizálását célzó ötleteiket. Az Innovációs Napokat (iDays) a 140 vezető egészségügyi technológiai és gyógyszeripari vállalatot, kutatóintézetet és élvonalbeli egyetemet tömörítő és az Európai Unió támogatását élvező EIT Health rendezi meg. Az egy- vagy kétnapos programok során a diákok betekintést kapnak az egészségügyi innováció gyakorlati működésébe, és csapatokban birkózhatnak meg a való életből vett egészségügyi kihívásokkal.
Magyarországon két ilyen eseményt is tartanak. Az elsőt a Pécsi Tudományegyetem rendezi meg november 5-én a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetében és a BTK-TTK Vargha Damján Konferenciateremben. Ezt követően november 7-én az EIT Health egyik hazai tagszervezeténél, a Semmelweis Egyetemen lesz Innovációs Nap a Nokia Skyparkban. A pécsi eseményről a http://itdweb.hu/hub-collaborations-innovation-day-in-pecs-2019/, címen, a budapestiről további információ a http://obsz.njszt.hu/ifi/index.php/fieszta-2019/innovation-day címen érhető el.
Az események célja, hogy megmutassák azt a folyamatot, amelyen keresztül az ötletekből üzletileg is sikeres projektek válnak. A szervezők elsősorban olyan hallgatókat várnak, akik egészségügyi innovációs tartalommal vagy a digitális egészségügy területén írnak szakdolgozatot. Az Innovációs Napokon neves előadók és coachok ismertetik meg a diákokat a különböző innovációs eszközök gyakorlati használatával, a dizájnvezérelt gondolkodásmód fontosságával és az ötletek eladásának készségével.
A hallgatók multidiszciplináris, több terület szakértőit egyesítő csapatokat alkotnak majd, és az EIT Health hálózatát alkotó vállalatok, intézetek működéséből vett, valódi problémákat kell megoldaniuk. A feladatok megoldásához üzleti készségeiket éppúgy használniuk kell majd, mint digitális egészségügyi ötleteiket. A projektek megvalósításában profi mentorok segítenek majd a diákoknak. A csapatoknak szakértőkből álló zsűri előtt kell prezentálniuk megoldásukat, projektjüket, akik egységes pontozási szisztéma szerint ítélik majd oda a díjakat a legjobbaknak.
A győztes csapatok meghívást kapnak a Párizsban december 1-én sorra kerülő Winners Eventre, ahol találkozhatnak a többi résztvevő egyetemről érkezett hallgatókkal. Az eseményen a diákok további támogatást és erőforrásokat kapnak ötleteik továbbfejlesztéséhez, illetve az innovációs módszertan több további elemét is elsajátíthatják.
Hogy kiaknázza a Közép-, Kelet- és Dél-Európában nagy számban élő tehetségek tudását, az EIT Health a Regional Innovation Scheme (RIS) nevű program keretében támogatja a feltörekvő régiókat az egészségügyi innovációk kutatásában és fejlesztésében. A térségben működő EIT Health Hubok az idén másodszor kapnak lehetőséget arra, hogy megrendezzék Innovációs Napjaikat.
A teljes iDays-naptár itt olvasható.
Forrás: medicalonline.hu
hírek innen, onnan
Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?
A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






