Ezt olvasta már?

0

Pénteken indul a pécsi egyetemi évad

A PTE Egészségtudományi Kar 2013/2014-es Tanévnyitó Ünnepségére Pécsett a Tudásközpontban kerül sor, ahol az egyébként 3 képzési központtal működő kar pécsi székhelyen több, mint 300 fő nappali munkarendű gólya teszi le az elsőéves hallgatók fo-gadalmát a kar, és a PTE vezetősége jelenlétében.

A hallgatók olyan képzéseket választottak, melyek elvégzését követően az átalakuló társadalom leginkább érintett csoportjain lesznek képesek segíteni, vagyis a betegeken és a szociálisan rászorulókon, így felelősségük jelentős.

 

Az ünnepségen részt vesznek – többek között – az Egészségtudományi Kar vezetősége és a Tanári Testülete, az egyetem vezetősége, társkarok vezetői, valamint a szakmai és politikai közélet jeles képviselői.

 

Időpont: 2013. augusztus 30. 10 óra

Helyszín: Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont nagyelőadó terem (7622 Pécs, Universitas u. 2/A.)







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Robbie Keane: "Senki nem adott nekünk esélyt, hogy idáig eljutunk ebben a szezonban"

Így értékelte Robbie Keane a Ferencváros-Ludogorec (2-0) Európa Liga-összecsapást.

A rendőrörsön kaptak kokózáson egy brüsszeli rendőrt

Kollégája hallotta meg, hogy túl erősen szippantott a WC-fülkében.

Megint meghalt egy fiatal a hegyekben – csak 21 éves volt

Egy 21 éves motorosszános, Landon Fox életét vesztette, miután egy lavina „meglehetősen mélyen betemette” – közölte a Gallatin...

20 fokos hőérzet és ideális idő vár Magyarországra, de van egy rossz hírünk is

Kellemes, szabadtéri programokhoz ideális időjárás vár ránk a hétvégén, ám a derült égbolt miatt jelentős napi hőingásra kell...

Összetört a gyászban Dudás Miki édesanyja: 10 kilót fogyott a tragédia óta

Bár tudja, hogy vissza kell térnie a hétköznapokba, egyelőre a tavaly december vége óta zárva tartó családi virágüzletet is képtelen...

Költöztetők állták el egy autó útját, így mentettek meg egy elrabolt 2 éves kislányt

A kislány napokkal korábban tűnt el otthonából, a gyanúsított pedig épp elhajtani készült a Phoenix környéki benzinkútról. A...

Diana hercegnét másolta szettjével Meghan Markle, elképesztően festett Harry herceg felesége

Jordániába utazott nemrég Meghan Markle és Harry herceg, és az egyik ottani eseményen a színésznő tetőtől talpig fehérben jelent meg....

Hét évig volt a király szeretője, végül apácának állt: ki volt Louise de la Vallière?

XIV. Lajos, a Napkirály fülig szerelmes volt belé, végül azonban szeretője régi barátnőjét választotta.

Gyilkos özvegy: Ramona beszámítható - Százmilliós vagyonáért gázolta halálra a férjét?

Ramona B. (53) teljes mértékben beszámítható – erre a következtetésre jutott az igazságügyi szakértő a feltételezett gyilkos özvegy...

A magyarok spórolnának, mégis elszállnak a kiadások: élelmiszerre rengeteg pénz megy el

A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki egy kutatásából.

A választás előtti szűk egy évben csaknem ötmilliárd forint értékben kaptak ingatlanokat az egyházak az Orbán-kormánytól

Miközben anyagilag az egyházak helyzete sokkal jobb, mint korábban, a kormányzat által teremtett anyagi függőség egész biztosan nem tesz...

Robbie Keane: Bíztunk benne, ha nem kapunk gólt, akkor meglesz a továbbjutás

Nyugodtanak éreztem magam, számítottunk rá, hogy lesznek helyzetei a Ludogorecnek, de az első félidőben nem volt veszélyes támadása az...

0

Sport

A Liverpoolra régi ismerős, a PSG-re rangadó vár a BL nyolcaddöntőjében

Minden csapat két rivális közül kap ellenfelet, és kiderül, hogy milyen út vezet a budapesti döntőig.

A Galatasaray edzője nem kertelt, ezért cserélte le Sallai Rolandot a Juventus ellen

A török csapat hosszabbításban jutott tovább a BL-ben, az olaszok edzője meg sem jelent a sajtótájékoztatón.

A BL-ből való kieséssel teljes összeomlás jöhet a német sztárklubnál

A Borussia Dortmund a BL-ből való kieséssel egy nagy összegnél is többet veszíthet.

A Real Madridnál aggódhattak, a PSG meccsén Kovács István döntése hozott fordulatot

Sallai Roland lecserélése után emberelőnyben omlott össze a háromgólos előnyt magával hozó Galatasaray.

A Győr edzője magából kikelve kiabált Fodor Csengéékkel időkérés közben + videó

A svéd szakember úgy ordibált a játékosaival, hogy a sportcsarnok falai is belepirultak.

Tóth Amarissa legyőzte a top 100-as ukrán teniszezőt, aki nem volt hajlandó kezet fogni Bondár Annával

A világranglistán 264. magyar teniszező pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta.

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

A Juventus ledolgozta a háromgólos hátrányát, de így is kiesett a Bajnokok Ligájából.

A Juventus csodás feltámadása ellenére Sallaiék jutottak a nyolcaddöntőbe

A Juventus emberhátrányban harcolta ki a hosszabbítást háromgólos hátrányból.

A tánc és a balhé is folytatódott a Real Madridnál, Vinícius Júniort istenítik

A zseniális brazil ugyanúgy ünnepelte a Benfica elleni találatát, mint tette azt egy hete Lisszabonban.

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

A Ludogorec elleni visszavágó előtt nyilatkozott a Ferencváros edzője.

Szakíthat a Red Bull-csoporttal, nyártól ismét vezetőedző lehet Jürgen Kloppból

Szoboszlai Dominikék korábbi szakvezetőjét régóta emlegetik a Real Madrid kiszemeltjeként, de akad ennél is vadabb pletyka…

Donald Trump szexista poénjával keményen beletaposott a nemzeti hősök lelkébe

De legalább annyira kínos volt, hogy a férfi hokisok is hahotáztak a szexista viccelődésen.

Bulvár

Lelepleződött Donald Trump valódi célja, Orbán Viktorra kulcsszerep hárulhat

Az amerikai elnök visszatért az erőpolitikához, leszámolt a politikai korrektséggel.

Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban

A lap szerint szerint „a német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

Válik a magyar színésznő és politikus férje: már új párkapcsolata van

Hámori Gabriellának és Juhász Péternek egy kislánya született, Lotti.

Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után

A miniszter szerint a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni.

Rendkívül súlyos az ügy – hazaárulás a vád

Nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg az ügy kapcsán az USA-ban.

Orbán Viktor nagyon megijedt: kormányrendeletet adott ki róla

Ma már el is indulhat a kőolajszállítás, mégis felállt egy koordinációs testület, hogy megvédje az energiahálózatot.

3 méteres vízszintemelkedés: mutatjuk, mikor ér ide

Látványos vízszintemelkedés zajlik a Dunán, ami a vízgyűjtő területen az elmúlt héten hullott csapadéknak köszönhető.

Gyönyörű magyar úszónő volt, most dolgoznia sem kell, hogy pénze legyen: 36 évesen ebből él

Jakabos Zsuzsanna keresetéről beszélt őszintén, kiderült, nem kell a szó hagyományos értelmébe vett munkát végeznie.

Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel

„Az is veszélyes a demokráciára, ha megtévesztő fenyegetésekkel félelmet keltenek”.

0






0