Pénteken osztották ki a Dél-dunántúli regionális innovációs díjat
A díjat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem és a Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség alapította 2013-ban.
A pályázat célja, hogy a dél-dunántúli régióban, illetve az alapítók működési területén létrejött szellemi alkotások, ezen alapuló termékek, szolgáltatások elismerésre, illetve további menedzselésre kerüljenek.
A kuratóriumi tagok által delegált szakértőkből álló értékelő bizottság egyhangú javaslatot tett a kitüntetettekre ebben az évben. Az alapítók képviselőiből álló kuratórium jóváhagyta az értékelő bizottság javaslatát. Természetes személy és nonprofit szervezet kategóriában 2 díjról és 2 pályázat további támogatásáról született döntés.
A Magyar Tudomány Ünnepe keretében megtartott díjátadó ünnepségre az MTA Pécsi Akadémia Bizottsága székházában került sor, ahol a tudományos élet legjobbjainak kitüntetéseit követően adták át a pécsi és somogyi iparkamara által felajánlott innovációs díjakat és különdíjakat.
A Kuratórium Elismerő oklevélben részesítette az alábbi pályázókat:
- Molvay Péter "Defektmentes gumiabroncs" és "Magyar crowdfunding közösség",
- Gyenis Gergely "Vizierőmű zárt rendszerben" c. pályázatát.
Innovációs Díj kategóriában második díjat nyert Vajda Róbert ’Gázüzemű konvektorok szabályozása lakásokban és lakóingatlanokban, az intelligens otthon rendszerrel kompatibilis KonvekPRO konvektor szabályozóval’ című pályaműve. Vajda Róbert vállalkozása önkéntes kamarai tagunk, így számos szolgáltatást tudott már eddig is igénybe venni a termék továbbfejlesztése és kereskedelmi lehetőségeinek bővítése érdekében
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított díj egy értékes Zsolnay szobor, továbbá egy különdíj formatervezési szolgáltatás igénybevételére.
Első Díjat nyert a ’szénszál erősítésű műanyag tipli, hőszigetelő lemezek felfogatásához’ elnevezésű pályamű. A magas épületeknél a lemezek teljesen biztonságos felfogatása különösen fontos, hiszen szélvihar esetén a falról leszakadó hőszigetelő lemezek súlyos, baleseteket is okozhatnak. A lemezek rögzítése jelenleg „közönséges” polietilén tiplivel történik – ennek kiküszöbölését oldotta meg Dr. Falussy Lajos.
A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított díj egy üvegfestmény kép.
Pályázat kategóriában második helyezést nyert Dr. Falussy Lajos egy másik pályaműve: ’Egy darabból fröccsöntött kerékpárváz szénszálas műanyagból’ címmel. Ennek a váznak kisebb a súlya és simább a felülete a hagyományos anyagokhoz viszonyítva.
A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított díj egy utalvány, mely médiában történő megjelenésre vagy szakmai képzésre fordítható. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara összevont különdíja a díj és pályázat kategóriában is induló dr. Falussy Lajos részére egy nagyobb értékű formatervezési szolgáltatás igénybevétele.
Első helyezést nyert a ’LEDOLA lámpacsalád’, mely 3D nyomtatással készül, korszerű és energiatakarékos LED lámpatestek alkalmazásával, a megrendelő igényeihez illeszkedő stílusban és kivitelben. A termék alkotója és megálmodója a Balaton-Park 2000 Non-profit Kft.
A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított díj egy utalvány, mely médiában történő megjelenésre vagy szakmai képzésre fordítható. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara különdíja Enterprise Europe Network üzleti, technológiai vagy K+F pályázati együttműködési profil, illetve InnoPortfólió innovációs együttműködési profil elkészítésére használható fel.
Első helyezést nyert a ’LEDOLA lámpacsalád’, mely 3D nyomtatással készül, korszerű és energiatakarékos LED lámpatestek alkalmazásával, a megrendelő igényeihez illeszkedő stílusban és kivitelben. A termék alkotója és megálmodója a Balaton-Park 2000 Non-profit Kft.
A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított díj egy utalvány, mely médiában történő megjelenésre vagy szakmai képzésre fordítható. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara különdíja Enterprise Europe Network üzleti, technológiai vagy K+F pályázati együttműködési profil, illetve InnoPortfólió innovációs együttműködési profil elkészítésére használható fel.
hírek innen, onnan
Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele
A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.
Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben
Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...
Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...
Súlyos allergiás reakciót okozhat a népszerű nassolnivaló – azonnali termékvisszahívást rendelt el a Nébih
A határérték feletti a kén-dioxid-tartalma.
Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod
Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....
Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács
Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...
Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?
A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű
A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...
Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján
Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...
Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő
Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...
Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?
Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.
Bulvár
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






