Pénzbüntetésre ítélték a mohácsi fesztiválon garázdálkodó férfit
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. december 17. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. március 28. napján kelt ítéletét...
... – amellyel Cs. G. elsőrendű és B. Z. másodrendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt bűnösnek mondta ki és ezért az elsőrendű vádlottat 200.000 forint pénzbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 160 óra fizikai természetű közérdekű munkára ítélte; B. Z. másodrendű és P. A. harmadrendű vádlottakat pedig az ellenük testi sértés bűntette, a harmadrendű vádlottat további társtettesként elkövettet garázdaság bűntette miatt emelt vád alól felmentette – helybenhagyta. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a másod- és harmadrendű vádlottak bűnösségének megállapítása, a másodrendű vádlott büntetésének súlyosítása és a harmadrendű vádlottal szemben büntetés kiszabása végett.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a harmadrendű vádlott férfi biztonsági őrként dolgozott 2017. szeptember 10-én egy mohácsi fesztiválon. A hajnali órákban a harmadrendű vádlott egy biztonsági őr társával intézkedni kezdett az elsőrendű vádlottal szemben, aki jegy nélkül akart bejutni a rendezvényre. Mivel az elsőrendű vádlott többszöri felszólítás ellenére nem akarta elhagyni a rendezvény területét, a két biztonsági őr tolni kezdte a kijárat felé.
Ezt észlelte egy kívülálló személy, a másodrendű vádlott férfi, aki szintén odament az elsőrendű vádlotthoz és többször meglökte. Az elsőrendű vádlott ekkor a földre esett.
Ezután az elsőrendű vádlott felállt, a másodrendű vádlott többször megpróbálta megütni, de nem sikerült, az elsőrendű vádlott hárított, és egyszer sikerült megütnie a másodrendű vádlottat, aki ettől a földre esett.
Az elsőrendű vádlott ezt követően a harmadrendű vádlottat megkísérelte nekifutásból megrúgni, ő azonban hárította a támadást, és az elsőrendű vádlott ekkor hanyatt a földre esett.
A dulakodás során az elsőrendű vádlott súlyosan, a másod- és harmadrendű vádlottak könnyebben sérültek.
A lefolytatott bizonyítási eljárás során nem lehetett megállapítani, hogy a másod- és harmadrendű vádlottak megrugdosták a földön fekvő elsőrendű vádlottat.
Az első- és másodrendű vádlottak nyilvános rendezvényen elkövetett, kihívóan közösségellenes és erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, illetve riadalmat keltsen.
Az ítélet jogerős.
Pécsi Törvényszék
hírek innen, onnan
Hegyi Zsolt: Az osztrákok felelősek a Fradi-szurkolók vonatának leállításáért
A MÁV vezérigazgatója szerint a határnál a magánvasút emberei hagyták ott a szerelvényt, a magyar rendőrök pedig tiltott pirotechnikát...
Sokan elrontják ezt a ferihegyi reptéren: sok időt takarítasz meg, ha te tudod
Sokan még mindig nincsenek tisztában az alapvető szabályokkal.
Őszi kincsvadászat: levelek, gesztenyék, játékok – kreatív ötletek a szabadba
Fedezd fel az őszi természet kincseit! Levelek, gesztenyék, kreatív játékok: mutatjuk, hogyan lesz a családi séta igazi kaland.
Lelkész figyelmeztet: a legtöbb házasság nem a pénz, hanem emiatt az egy dolog miatt hal meg
A legtöbb kapcsolat nem anyagi okok miatt omlik össze, hanem mert a párok nem tanulnak meg igazán beszélni egymással. Tóth Mihály diakónus...
Ezekre a négyévszakos gumikra esküsznek a szakértők
Két márka abrocsa szerepelt jól a német szakértől tesztjén.
IPhone 19 már nem lesz
Ugrik egyet az Apple két év múlva.
Óriási pofont kapott a barátaitól Putyin, hatalmas bajba került a Kreml: Trump áll a háttérben
Kína és India is felfüggeszti az orosz olajimportot az új amerikai szankciók miatt, ami az olajárak emelkedéséhez és az energiapiaci...
Ami a fiával történt. Zokogott fájdalmában Udvaros Dorottya
Udvaros Dorottya az anyaság és karrier egyensúlyáról vallott.
Élve elégtek az utasok, miután balesetet szenvedett egy busz
Legalább 25 ember halt meg, miután egy busz lángba borult, és csapdába ejtette az utasokat egy szörnyű közúti balesetben.
Mellrákot diagnosztizáltak egy férfinál – közölték vele, mennyi ideje van hátra
Egy 42 éves séf története sokak számára nyitotta fel a szemeket: a férfi mellrák nemcsak létezik, hanem súlyos, életet fenyegető...
Feszült pillanatok a Japán-tengernél: vadászgépeket küldtek az orosz nukleáris bombázókra
Japán riasztotta a vadászgépeit, miután állításuk szerint két Tu-95-ös, nukleáris fegyver hordozására is képes orosz stratégiai...
A Fidesz vagy a Tisza nyerte az október 23-i számháborút? Megszólalt a Századvég igazgatója
A minden idők legnagyobb Békemenete nemcsak a kormánypárti szavazókat erősítette meg, hanem a közhangulatot is a Fidesz javára billentette...
Sport
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált
A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.
A Fradi megállíthatatlan Európában
Salzburgban is nyert a Ferencváros.
Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”
A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Dibusz Dénes: Szinte felfoghatatlan ez az egész. – tiltakozik a Ferencváros is + videó
A csapatkapitány üzent a magyar szurkolóknak.
A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.
Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Bulvár
Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma
Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.
Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat
Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők
László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Elképesztő lesivideó készült Tóth Gabiról a Békemeneten, így még nem láthattuk őt
Teljesen felforgatta Tóth Gabi a Békemenetet, tetőfokára hágott a megdöbbenés.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.
blogmorzsák
Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?
A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.
Bemutatkozott az új Audi Q3
Ráadásul nem is akármilyen helyen.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






