Péterffy Attila: A kormányzat nem vár, sarcol
Heves közleményben támadja a magyar kormányt Pécs polgármestere. Változtatás nélkül mutatjuk Péterffy Attila írását.
„A kormányzat nem vár, sarcol
A napokban háromoldalú egyeztetést tartott Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) vezetése.
Már 2025-ben is súlyos működési zavart okozott a kormányzati elvonás a magyar városok életében. Pécset több mint 6 milliárd forintos sarc sújtotta tavaly, és a legtöbb magyar nagyváros is hasonló plusz terhekkel nézett szembe.
A megbeszélés óta tudjuk, hogy 2026-ban sincs semmilyen garancia a települések biztonságos működésére. Pécsnek például a tavalyinál is több szolidaritási adót kell fizetnie.
Navracsics Tibor szavaiból kiderült: a kormány csak a választások után szándékozik az önkormányzatok helyzetével foglalkozni.
Gémesi Györggyel, a MÖSZ elnökével értek egyet. A legtöbb magyar nagyváros már 2025-ben is a túlélésért küzdött. Ebben 2026-ban sem látszik semmilyen javulás. A tét immár a magyar nagyvárosok működőképessége, a kormány pedig ezt kockáztatja.
Elfogadhatatlan, hogy ezzel a kérdéssel érdemben csak az áprilisi választások után foglalkozna a kormányzat. Főleg annak fényében aggályos ez a hozzáállás, hogy idén először a szolidaritási hozzájárulás, a legsúlyosabb kormányzati sarc beszedését az állam már januárban megkezdi.
Januárban úgy kell félmilliárd forintot kifizetnie Pécsnek, hogy
a kormányzati elvonások már 2025-ben kivéreztették
márciusig semmilyen bevétele nem lesz.
Lássunk tisztán: semmi kétség nincs afelől, hogy
a kormány az önkormányzatok sanyargatásával foltozza a központi költségvetésen tátongó lyukakat.
Hiszen továbbra sem világos és átlátható, mire fordítja a kormány a szolidaritási hozzájárulás címén beszedett több száz milliárd forintot.
A háromoldalú megbeszélést követően nyilvánvalóvá vált, hogy hónapokon át további érdemi bevételek nélkül kell tovább szorítanunk városaink amúgy is végletekig kifeszített költségvetését. Ennek pedig az érintett településeken élők, közöttük sajnos a pécsiek isszák meg a levét.
pécsaktuál
hírek innen, onnan
Lynch-szindróma
A daganatos betegségek túlnyomó többsége szórványosan (sporadikusan) alakul ki, azonban az esetek mintegy 5–10%-ában igazolható...
Ezt kell öblítő helyett a mosógépbe tenni: olyan puha lesz minden, mint a felhő, és rengeteget spórolsz is
A rafinált háziasszonyon trükkje.
Baljós adatok érkeztek: Európa kétszer gyorsabban melegszik, Magyarország is bajban van
Összeomolhat az egészségügyi ellátás a nagy melegbenn.
Kínos tátogás és teljes káosz – még Madonna is lebukott, majd jött Justin Bieber
Komoly csalódást okozott a nézőknek és a kritikusoknak a vasárnapi félidei show, hiába a világsztárok.
Nyugdíjkorrekció 2026-ban: kiknek és mikor jár magasabb összeg?
Ha év közben az infláció meghaladja a tervezett értéket, akkor a különbözetet a kormány novemberben visszamenőlegesen kifizeti.
Nem az, aminek látszik: mit rejt a Földtől 1400 fényévre sötétlő, kísérteties kozmikus denevér?
Egy kísérteties, űrben szárnyaló denevér sziluettjét rajzolja ki az a sötét kozmikus köd, amely mögött azonban éppen új világok...
Az Európai Bizottság lépett az AliExpress ellen: óriási bírságot szabtak ki
Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette...
A Primark nagy lépésre szánta el magát, rengeteg vásárlót érint
Az Arena Mall-ban található Primark üzlet bejelentette, hogy több száz férfi, női és gyermekruházati termék árát drasztikusan csökkenti.
Egyetlen csepp vízből 110 volt: az esőben is áramot termelő napelemek hozhatják el a megújuló energia új korszakát
A napelemek egyik legnagyobb hátránya, hogy borult, esős időben drasztikusan visszaesik a teljesítményük. Kutatók most olyan hibrid...
„Ez bizony az új kormány első kudarca” – Török Gábor Polgár Judit döntéséről
Véleményezte a politikai elemző Polgár Judit esetét.
Ide menjen, aki Szolnoki Pétertől 27-én végső búcsút vesz
Szolnoki Péter, a Bon-Bon tragikus sorsú zenésze búcsúztatója július 27-én, délután 15.00 órakor kezdődik.
Szikrázó napsütés, derült ég, 31 fok várja az itthon nyaralókat
Kedden szikrázó napsütés, derült ég, 31 fokos meleg várja itthon a nyaralókat, elvétve lehet csak egy-egy zápor.
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Mo Szalah a Premier League sztárcsapatához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.
Így menekítették a pénzüket a NER milliárdosai, Magyar Péter lecsapott rájuk
Vége a NER egyik kedvenc adóelőnyének.
Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről
Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.
Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni
Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






