Ezt olvasta már?

0

Péterffy elbukta a perét Vicze Csilla ellen

Nem sértette meg Péterffy Attila jó hírnevét, becsületét a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője, Vicze Csilla – hirdette ki a polgármester által indított perben hozott ítéletet dr. Bence Krisztina, a Pécsi Törvényszék bírója hétfőn.

 

A baloldali polgármesternek ezért meg kell fizetnie az alperes ügyvédi munkadíját, valamint eljárási költséget. Péterffy „kreálmánynak, felolvasmánynak” minősítette a határozatot. Vicze Csilla és ügyvédje, dr. Halmos Péter pedig bejelentette, hogy a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért dolgozó Tölösi Péter Alapítványnak ajánlják fel az ügyvédi munkadíj összegét.

 

Mint azt a bíró az ítélet indoklásában elmondta, az alperes Vicze Csilla nem tett mást, mint kritikát fogalmazott meg a felperesnek, Péterffy Attilának a Pécsi Hőerőmű élén végzett tevékenysége kapcsán, és nem állított valótlant akkor, amikor arról nyilatkozott, hogy Péterffy vezetése alatt közel három millió tonna fát égettek el a Pécsi Erőműben, ami nagyrészt a Péterffy által nyilvánosságra hozott adatokon alapult.

 

A bíróság kitért arra is, hogy az egyéb közlések pedig a való tényekből levont következtetéseknek, értékítéleteknek tekinthetőek, amik véleménynyilvánításnak minősülnek, amelyek egy választási kampányban közéleti vita keretében hangzottak el.

A politikai véleménynyilvánítás fokozott védelme alapján ráadásul egy közszereplőnek többet kell tűrnie, Péterffy polgármesterjelöltként is közszereplő volt, és a vele szembeni határozott kritika nem lépte át a véleménynyilvánítás határait, következésképpen Péterffy becsületét és emberi méltóságát nem sértette meg Vicze Csilla.

 

A bíróságnak nem a felperes személyes sértettségéhez és érzelmeihez képest kellett értékelnie a CMM szóvivőjének szavait – szögezte le a bíró. Valótlan tényállítás, vagy való tény hamis színben való feltüntetése hiányában a polgármester jó hírnevét sem sértette meg a szóvivő.

A bíróság indoklásából az is kiderült, hogy Vicze Csilla azért sem tehető felelőssé, hogy a felperesről Péterffy Attila szerint elterjedt az erdőégető kifejezés, hiszen ő ezt a kifejezést nem használta.

Péterffyék keresetét mindezek alapján elutasította, tehát Vicze Csilla nyerte meg első fokon a pert.

 

Ez egy kreálmány – minősítette Péterffy a bíróságot

 

A baloldali politikus a döntés után a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy „fellebbezni fogunk, tök egyértelmű”.

 

– Amit hallottunk a bírónő indoklásaként, az egy abszurd, érdekes felolvasmány volt, és van benne hiba is, de majd ezekre a fellebbezésben kitérünk – mondta. – Nyilvánvaló, hogyha az elsőrendű ítélet jogerőssé válna, akkor bárki közszereplőkkel szemben nyíltan hazudozhatna, én pedig pont ez ellen léptem fel és fogok fellépni a jövőben is. Azt gondolom, hogy a Vicze által, saját maga nevében tett politikai nyilatkozatai hazugságok, az a dolgom, hogy ezeket ne tűrjem, pláne, ha engem érnek, akkor meg végképp.

 

Lapunk felvetésére, miszerint a bíróság szerint nem állított valótlant Vicze Csilla, azt mondta Péterffy, hogy „ hozzá nem értőként azt mondhatja, hogy a bíróság indoklása egy komoly kreálmány, a mellette ülő jogászok is abszurdnak nevezték”.

 

Ezt követően rákérdeztünk arra is, hogy ha ő nyerte volna meg a pert, akkor is „kreálmánynak” tartaná-e az ítéletet, a politikus erre azt válaszolta, hogy „attól függ, hogy mi az indoklás, ő vette a fáradtságot, végighallgatta és ő maga is erre a véleményre jutott”.

 

Beteg gyerekeknek ajánlja fel a perköltséget Vicze és ügyvédje

 

Vicze Csilla védője dr. Halmos Péter ügyvéd úgy értékelte a döntést, hogy ez volt a várható ítélet és már nem értette a pert sem.

 

– Péterffy Attila polgármester egy dolgot bizonyított be Bibó István szavaival élve, hogy nem demokrata. Aki közéleti szerepet vállal, annak számolnia kell azzal, hogy kritika éri a tevékenységét, ahogy ezt a bíróság az indoklásában is kifejtette – mondta. – Ez egy civil vélemény volt, amint nem úgy kell felfogni, hogy az a jó civil, amelyik az én civilem, a CMM változatlan célokért küzd évtizedek óta.

 

Vicze Csilla hozzátette: ő nem állított valótlant, de Péterffy Attila folyamatosan azt mondja róla, hogy nem mond igazat.

 

– Mégsem indítok rágalmazás miatt büntetőeljárást, vagy becsületem és jó hírnevem megsértése miatt polgári eljárást. Igazságot szolgáltatott a Pécsi Törvényszék, hiszen közéleti ügyben igazat mondtam, a mecseki, baranyai erdők védelmében léptem fel – mondta.

 

Egyben azt is bejelentették, hogy a perköltséget – amelyet Péterffynek kell az ítélet szerint megfizetnie – a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért tevékenykedő Tölösi Péter Alapítványnak ajánlják fel.

 

Székely Himnusz az elnyomás ellen

 

A tárgyalás végén egyébként egy, a hallgatóság sorai között helyet foglaló férfi elénekelte a kommunista, szocialista időkben a hatalom által betiltott Székely Himnuszt is és annak ellenére sem hagyta abba, hogy a bírónő többször felszólította erre.

bama.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Verstappen megint nagyon megverte a vb-pontversenyt vezető Piastrit

Hihetetlen felzárkózást mutat be eddig a Red Bull holland pilótája.

Esküvői botrány – a menyasszony nem hívta el gyerekkori barátnőjét

2025-ben sem ritka, hogy egy esküvői meghívó hiánya komoly konfliktust szül.

Az Egyesült Államok a venezuelai partokhoz küldi a világ legnagyobb hadihajóját, tényleg hadat üzen a drogkereskedőknek

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a térség biztonságának veszélyeztetésével indokolja a katonai jelenlét növelését.

14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?

14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?

Az Arsenal támadója nem tart Gyökeres konkurenciájától

Gabriel Jesus tíz hónapja sérült, de közelebb áll a visszatéréshez, és elmondta, természetes volt, hogy a klub másik csatárt igazolt,...

A Tottenham edzője Xavi Simonsról: Hiszek benne, de többet várok tőle

Növekszik a nyomás Xavi Simonsra Londonban. A 22 éves holland válogatott játékos hullámzóan kezdett a Tottenham Hotspurnél, ahol a...

Ez az okosóra 150 méterig vízálló, és 11 napig bírja egy töltéssel

A Huawei bemutatott csúcskategóriás okosórája, a Watch Ultimate 2 Beyond Adventure nem csupán a technológiai újítások, hanem a prémium...

Zivatar, jégeső csaphat le, hat megyére adott ki veszélyjelzést a meteorológia

Bár az ősz derekán is túl járunk már, szombaton mégis előfordulhatnak nyarat idéző időjárási jelenségek. A HungaroMet szerint ugyanis...

Nemrég még csak drogdílernek nevezte, most szankciókat vetett ki Trump a kolumbiai elnökre

Gustavo Petro szerint teljes paradoxon, hogy miután évtizedekig harcolt a drogcsempészet ellen, az az ország szankcionálja, ami a legtöbbet...

A Juventus legendája a klub problémáiról beszélt

Claudio Marchisio, a Juventus hétszeres olasz bajnoka, megosztotta véleményét a „bianconeri" legutóbbi problémáiról.

Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért

Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.

Bruno Fernandes fontos mérföldkőhöz érkezett a Manchester Unitedben

A portugál középpályás, Bruno Fernandes 2020-ban igazolt az Old Traffordra, és készül a 300. Manchester United-mérkőzésére.

0

Sport

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi

Az történt, amit várni lehetett.

„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére

Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában

A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.

Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.

Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt

Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.

Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

Bulvár

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből

A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.

Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant

Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.

Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.

Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.

A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett

Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.

Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”

Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat

Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma

Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.

0






0