Ezt olvasta már?

0

Péterffyék eltávolítanák Weöres Sándor szobrát a Király utcából

Levelet kapott Bognár Szilviától, Pécs alpolgármesterétől Kligl Sándor, a Király utcában található Weöres Sándort ábrázoló szobor alkotója.

 

A levélben az áll, hogy a szobrot áthelyeznék a Szent Flórián térre, egy vendéglátó-egység elé, mivel oda sűrűbben járt a költő, mint abba a kávézóba, amely előtt most ücsörög. A szobrászművész megdöbbent, s nem járult hozzá alkotása áthelyezéséhez.

 

 

Elképzelhető, hogy eltávolítanak egy szobrot Európa egykor volt kulturális fővárosából jelenlegi helyéről azzal az indokkal, hogy egy - egyébként a turisták szeme elől eldugott helyen - kocsma előtt jobb helye lenne?

 

A jelek szerint igen, méghozzá Weöres Sándor Király utcában található szobrának szánják ezt a sorsot Pécs balliberális vezetői.

 

Néhány héttel ezelőtt levelet kapott Bognár Szilvia, Pécs alpolgármesteréről Kligl Sándor szobrászművész, amelyben az áthelyezés szándékáról értesítették.

 

- Nagyon megdöbbentem - nyilatkozta lapunknak a mester. - Úgy tűnik, a balliberálisok komolyan veszik a "múltat végképp eltörölni"-eszmét, s a szobor eltávolításával is szeretnének bosszút állni, belerúgni a korábbi pécsi vezetésbe. Maga az indok is elképesztő. Azt írták ugyanis, hogy a Szent Flórián tér azért jobb helyszín a jelenleginél, mert az ottani vendéglátó-egységbe gyakrabban járt a költő, mint abba a kávézóba, amely előtt jelenleg áll a szobra. Azt gondolom, Weöres Sándor ennél többet érdemel, szobra áthelyezése egy kevésbé frekventált helyre a költővel szemben tiszteletlenség.

 

A szobrászművész hozzátette, Bognár Szilvia levelére válaszolt, közölte, hogy nem járul hozzá alkotása áthelyezéséhez.

- Persze ettől még, ha nagyon akarják, megtehetik - mondta keserűen az alkotó, akinek egyébként nemcsak idehaza, hanem a világ számos pontján, Tokiótól Tiranáig megtalálhatók a szobrai.

- Csak remélni tudom, hogy a pécsi balliberálisok nem állnak be abba sorba, amit az internacionalisták művelnek ezekben a hetekben, napokban az Egyesült Államokban és Európában, amely odáig vezetett, hogy emlékműveket, szobrokat döntöttek le - mondta lapunknak Őri László, a megyei közgyűlés elnöke, aki 2014-ben, a szobor felállításakor Pécs kultúráért is felelős alpolgármestere volt.

A szobor körül egyébiránt nem ez az első botrány: az ünnepélyes avatást egy tüntető, Böszörményi István szobrászművász zavarta meg bekiabálásokkal, majd fehér port öntött a szoborra.

 

Pécs akkori polgármestere, Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), ezt követően azt mondta: minden véleményt tiszteletben tart, de a köztéri alkotások rongálását, meggyalázását elítéli. Hozzátette: Pécsen a most átadott Weöres-szobor az egyetlen, amely a megmintázott alakot hagyományos szituációban ábrázolja, így kuriózumnak számít.

Az alkotás leleplezése előtt tartott beszédében a városvezető felidézte: 2013-ban határozta el az önkormányzat a mű megrendelését, hogy így tisztelegjen a baranyai megyeszékhelyen is alkotó, akkor száz esztendeje született költő emléke előtt.

Emlékeztetett rá, hogy Weöres Sándor 1933-ban került a pécsi egyetemre, és ezt követően 1943-ig élt a városban, ahol az irodalmi élet meghatározó alakja volt.

Megalapította az Öttorony című folyóiratot, részt vett a Janus Pannonius Társaság munkájában, eközben már publikált a Nyugat című folyóiratban is. Tanulmányai végeztével megbízást kapott a Pécsi Városi Könyvtár megszervezésére, vezetésére.

Természetesen az ügyben keressük a pécsi önkormányzatot, amennyiben válaszolnak, frissítjük írásunkat.

Képünk archív felvétel, a szobor felavatásakor készült.

pécsiújság.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamatvágás söpör végig a bankoknál

A legtöbb bank már reagált a jegybank kamatvágásaira, de egyes akciós betétek még mindig jóval az alapkamat felett fizetnek.

Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították

Ketten több hónapnyi küzdelem után megkapták a 400 eurós kártérítést, a többi utasnak viszont a légitársaság állítása szerint...

Sokan megijedtek a Balatonnál: ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a nagy szárazság ellenére

Sokan meglepődtek, amikor a napokban megnyitották a siófoki vízleeresztő zsilipet, hiszen a Balaton vízállása továbbra is alacsony. A...

Ezt vidd nyaralni – a 2026-os szezon 7 legfontosabb divattrendje

A 2026-os nyár divattrendjei egyszerre elegánsak és hordhatók. Ismerd meg a szezon hét legfontosabb trendjét, amelyek minden nyaraláson jól...

A családi programot is ehhez igazították: Orbán Viktor mozgalmi beszédére készül az ellenzék

Korszakalkotó bejelentésekre készülnek: Orbán Viktor szombaton mondja el „élete egyik legfontosabb” beszédét Tusnádfürdőn, a Fidesz...

Cseh Gergő Bendegúz: Az ügynökakták feloldásakor sok fájdalmas beszélgetés fog történni családokban

Az októberben induló, kereshető adatbázisba több mint 60 ezer név kerül majd be.

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és...

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken...

Újabb világraszóló sikert ért el Elon Musk csodaűrhajója

Sikeresen záródott a SpaceX vállalat Starship új generációs rakétájának a tesztrepülése pénteken.

Katasztrófába torkollott a kijevi drónbemutató: orosz rakéta tarolta le a találkozót – gyásznapot hirdettek a régióban

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg ukrán és külföldi gyártmányú drónok egy kijevi külvárosban megtartott bemutatójának...

Megdőlt a hajnali hidegrekord

Lénárddaróc a rekorddöntő település.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

0






0