Pinczehelyi Sándor kapta az idei Tüke-díjat
Idén már 15. alkalommal adta át a Tüke Alapítvány a Tüke-díjat, amelyet a pécsi polgárok szavazata alapján olyan személy kaphat meg, aki Pécs fejlődéséhez példamutató tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult.
A díjat 2004-től kezdődően, minden esztendőben január 21-én, Pécs szabad királyi város rangjára emelésének napjára emlékezve a Pécsi Bazilikában, szentmisét követően adják át, mert 1780-ban ezen a napon állíttatta ki Mária Terézia királynő a kancelláriában a város felszabadítására vonatkozó királyi privilégiumlevelet.
A Tüke-díj a Citrom utcai Tüke díszkút eozinból készült kicsinyített másolata, mely Fürtös György keramikus alkotása, és a Zsolnay manufaktúra terméke.
A jubileumi 15. Tüke-díjat Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas képzőművésznek, a Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló Művészének, Baranya Megyei Prima Díjasnak adta át Kerényi János és Habsburg György. Pinczehelyi Sándor Pécs képzőművészeti életének közel 50 éve nemcsak résztvevője, hanem aktív alakítója is – hangzott el laudációjában. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, valamint több fontos városi és megyei díjjal is kitüntetett művész az 1970-es évek képzőművészeti életben nagy robbanást hozó Pécsi Műhely egyik alapító tagja, majd 1977 augusztusától 22 éven át a Pécsi Galéria igazgatója volt, melynek profilját ő alakította ki, azzal a céllal, hogy a legfrissebb hazai és külföldi kortárs művészetet mutathassa be a városban. Pinczehelyi 2000-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense, valamint 5 éven keresztül a Vizuális Művészeti Intézet igazgatója volt.
Mindemellett a magyar és a külföldi művészet legfontosabb hazai és külföldi kiállításain szerepelt alkotásaival, 2010-ben pedig az ő életmű-kiállításával nyitott meg a Zsolnay Kulturális Negyed M21 galériája.
További díjazottak:
Ifjúsági Tüke-díj – Balogh Ádám zongoraművész
Civil szervezetek elismerése – Nevelők Háza Egyesület
A Tüke Alapítvány emlékérme – Pozsonecz Mária Dorothea
Tüke-emlékérmet kapott Iványi Dalma kosárlabdázó és sportvezető, dr. Bödő László sporttörténész, Kleisz József, a Matró Kft. alapítója, Morvay Imre Pio atya, Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnöke, Pintér László nyugdíjas könyvtárigazgató és Csorba Győző pécsi költő szellemi örökségének gondozója, valamint dr. Szántó Zalán mellkassebész.
Forrás, fotó: pécsma.hu
hírek innen, onnan
Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten
Egy félretett regény megmentett töredékéből nőtt ki a tavaly Booker-díjjal kitüntetett Flesh. David Szalay a Könyvhéten arról beszélt,...
Kiszel Tünde Szoboszlai Dominikká változott: durva kommentek záporoznak a naptárdíva képei alatt
Kiszel Tünde is felült a mémvonatra, és lemásolta Szoboszlai Dominik nagy visszhangot kiváltó szettjét. A naptárdíva azonban több...
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten...
Nem akármivel várja az olvasókat a 97. Ünnepi Könyvhéten Szilágyi János: már a folytatáson dolgozik
Hatalmas szenzációra számíthatnak a Vörösmarty térre kilátogatók, ugyanis most vasárnap személyesen dedikálja legújabb, jubileumi...
Magyar Péter úgy betámadta Gulyás Gergely migráns magyarázatát, hogy a fal adta a másikat
Magyar Péter: „Úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj”.
Kilenc év után újra aranyérmes a férfi kajak négyes
Szoros volt a verseny a portugáliai Európa-bajnokságon, de magyarok jól bírták a tempót, sőt a hajrára még rá is erősítettek. Két...
Gulyás Gergely megszólalt a vitnyédi ügyről: tervben volt a menekülttábor
A tábor egyben tartásához szükség van Orbán Viktorra, ezért vállalja a volt miniszterelnök egy évre a pártelnökséget - mondta a Fidesz...
Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz
Vannak azok a „guilty pleasure” sorozatok, amelyeket a szakértők nem tartanak kiemelkedő minőségűnek, mégis rengetegen imádják őket....
Elkezdték visszaforgatni az időt az emberi testben: megkapta az első páciens a sejtfiatalító injekciót
Először kapott egy páciens olyan kísérleti kezelést, amely az öregedő sejtek „megfiatalítását” célozza. A tudósok szerint a...
Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel
A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe...
December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovéniában
Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...
A vajdasági magyar nyelvű médiumok nyolc év alatt 7 milliárd forint közpénzt kaptak az Orbán-kormányoktól
A támogatások nagy részét a Bethlen Gábor Alapkezelő osztotta ki.
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






