Ezt olvasta már?

0

Piros bábuk lepik el a Király utcát

A párkapcsolati erőszak következtében meghalt nőket jelképező piros sziluettek lepik el a Király utcát december 1-én (péntek) 10 órától.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) és az Emberség Erejével Alapítvány szervezésében, a 16 akciónap keretében Pécsett is bemutatkozik a NANE Néma Tanúk című kiállítása, mely a 2016 novembere és 2017 októbere között családon belüli erőszak miatt meghalt áldozatokra emlékezik.

 

Helyszín: a bábukat a Király u. 23-25. előtti díszburkolatos részen, a Szent Mór utca alján, a Reggeli előtt állítják ki.

Időpont: december 1. (péntek), 10-19 óra

A helyszínen 10 órától jelen lesz Hoffmann Kriszta, Pap Enikő és Wirth Judit a NANE Egyesülettől, illetve Nyirati András az Emberség Erejével Alapítvány képviseletében.

Aki ki szeretné fejezni együttérzését a párkapcsolati erőszak áldozatai iránt, vagy kimutatná elkötelezettségét a nők és gyerekek elleni családon belüli erőszak megszüntetése iránt, ezt azzal is megteheti, ha november 25-e és december 10-e között lila szalagot visel.

 

Néma Tanúk

A NANE Néma Tanúk című kiállítása a párkapcsolati erőszak következtében meggyilkolt nőknek állít emléket.Ez a szám Magyarországon évente 40-70 halálos áldozatot jelent. Élete során minden ötödik nőt fizikailag is bántalmaz a partnere, ezek a nők jelenleg is életveszélyben vannak. A kiállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyilkosságok sokszor megelőzhetők, amennyiben a bántalmazott nők és gyerekek megfelelő segítséget kapnak környezetüktől és az ellátórendszertől, ahova segítségért fordulnak.A Néma Tanúk figuráin az előző év sajtóhíreiből összegyűjtött történetek olvashatók.

 

16 akciónap

A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

 

(Forrás: NANE)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

Egy orosz szerszámkészlettel indult, világbajnoki érem lett belőle – a magyar motorszerelő iskola, ami az egyetemeket is megelőzte

Máthé István és Lévay Károly egy szakkört szerettek volna a hobbijuk köré, ám addig mentek a fejük után, míg felépítették az...

Terrorszervezetnek nyilvánított csoportot támogat Sally Rooney, nem forgalmazzák többé a könyveit az Egyesült Királyságban

Miután a palesztinpárti Palestine Action nevű szervezetet terrorszervezetté nyilvánították az Egyesült Királyságban, az ír írónő...

Szoboszlai Dominik játéka kérdéses a Brentford elleni bajnokin

A Liverpool magyar középpályása továbbra is sérüléssel bajlódik, ezért bizonytalan, hogy ott lehet-e a Brentford elleni szombati Premier...

Csuklyás férfiak törtek rá az éjszaka Gulácsi Péterékre a hálószobában: kiderült, mit műveltek a gyerekek szomszédságában

Éjszakai behatolás a védelmi résen át A Villarreal CF magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter és...

A díszkukorica színe száradás után is megmaradhat – ezért jó őszi dekoráció

A díszkukorica igazi őszi kedvenc, színe száradás után sem fakul! Most megtudhatod, mikor és hogyan kell leszedni, szárítani, valamint...

A legszegényebb magyaroknak esélyük sincs a valódi rezsicsökkentésre: vagyonokba kerül, hogy ne az utcát fűtsék

Megnéztük, mennyibe kerülhet rendbe tenni egy régi családi házat, hol lehet a legtöbbet spórolni, és mi akadályozza, hogy a támogatások...

Ennyire keményen odaverhet a WC-n való erőlködés: 10 évnyi emléket törölt ki egy rosszul sikerült mosdólátogatás

A testünk egészen elképesztő védekezőreakciókra képes, ha hirtelen extrém terhelés éri.

A Família Kft. meseszép Hajnalkája volt: 74 évesen így néz ki Dzsupin Ibolya

Dzsupin Ibolya elmúlt 74 éves, de annyira jól néz ki, hogy 10 évet gondolkodás nélkül letagadhatna a korából.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

0






0