Ezt olvasta már?

0

Places and Technologies: az élhető épített városokról tanácskoznak Pécsett

A gyors urbanizáció nem evidens módon eredményez emberközpontú városi környezetet körülöttünk, ezért állandósul annak az igénye, hogy az építészetért felelős szakemberek folyamatosan értelmezzék az élhető tér fogalmát.

Az építészek világszerte az épített környezet

folyamatos aktualizálásának szükségességét, a ma emberének szükségleteihez igazodó környezet

létrehozását szorgalmazzák, amelyet többek között a hozzáférhetőség és akadálymentesség, a

biztonság, közösségvállalás, az ergonómia vagy a fenntarthatóság jellemez. A korszerű építészeti

megoldások és technológiák, az emberközpontú tervezési megoldások állnak a 2024. július 8–9-én

a Belgrádi Műszaki Egyetem Építészeti Kara és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai

Kara által (PTE MIK) rendezendő ’Places and Technolgies’ nemzetközi konferencia fókuszában,

amelyen az élhetőség lesz az egyik kulcsfogalom. A 9. alkalommal megszervezett, és ez évben

Pécsett zajló tudományos tanácskozás célja olyan módszertanok és városi, építészeti vagy

szerkezeti tervezési ötletek megvitatása, amelyek az épített környezet élhetőségének erősítését

segíthetik.

Az élhetőség mint ügy egyre fontosabbá válik a Földön élők számára, hiszen folyamatosan növekszik

a bolygó lakossága, és globális léptékű a városiasodás. Egy hely élhetőségét a lakók igényei, vágyai és

elvárásai, de egészségi és szociális szükségletei is közvetlenül befolyásolják, a tervezőknek

mindezeket figyelembe kell venniük a tervezési folyamatban. Olyan tervezési módszertanok,

stratégiák is alakulnak, amelyek erősíteni vagy növelni tudják a különböző szociális szükségletekkel

rendelkező csoportok esélyeit. Az emberek és az épített környezet közötti interakciók

tanulmányozása hozzájárul az élhető városi környezet megteremtésére irányuló erőfeszítésekhez,

megfelelő technológiák alkalmazásával és multidiszciplináris megközelítéssel biztosítható, hogy a

települések olyan stratégiákat valósítsanak meg, amelyek élhető környezetet teremtenek a jelenlegi

és a jövőbeli lakóik számára. Többek között erről is szó lesz az elsősorban az építészetet, de a

mérnöki és egyéb műszaki tudományokat, a művészetet, a bölcsészetet és a

társadalomtudományokat is felvonultató konferencián, amelynek az is a célja, hogy felszínre hozzon,

felületet adjon az ezekben a témákban megfogalmazott új, kortárs és magas szintű kutatási

eredményeknek.

„A világ minden tájáról érkeztek absztraktok a konferenciára, mint ahogy a résztvevők összetétele is

igen színes lesz: a Belgrádi Egyetem építész fakultásához tartozó tudománykör és a PTE MIK Építész

Intézetének oktatói, kutatói, építész doktori iskolájának hallgatói mellett szerb, horvát, szlovák és

olasz partnerek is érkeznek Pécsre. Nagyon izgalmas gondolatébresztő előadásokra számítunk,

igyekeztünk olyan kutatókat és szaktekintélyeket megszólítani a plenáris előadásokra, akik mérvadó

nézőpontokat képviselnek. Olga Mihalikova, a Szlovák Építész Kamara elnöke és Adolfo F. L. Baratta

Ph.D., a Róma Tre Egyetem Építész Intézetének professzora mellett két, karunkhoz köthető

szaktekintély szólal fel a plenáris ülésen: Reith András Ph.D. tudományos főmunkatárs, aki alternatív

energetikai és megújuló energiák mentén város- és településfejlesztési stratégiákkal, smart city-vel

foglalkozik, valamint Zoboki Gábor DLA, Kossuth-díjas építész, Építész Intézetünk egyetemi tanára, a

magyar és a nemzetközi kortárs építész szakma elismert szakembere. Izgalmas gondolat- és

tapasztalatcserére számítunk a kerekasztal-beszélgetéseken, az összesen kilenc különböző

szekciókban zajló diskurzusokon, sőt a kísérőprogramokat is úgy állították össze a szervezők, hogy

lehetőség legyen a szakmai, tudományos hálózatosodásra” – mondja dr. Medvegy Gabriella, a

konferencia házigazdája, a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánja.

Mind a gyakorló építészeket, mind az építészettudományt erősen foglalkoztatja, hogy mit hoz a

közeljövő abból a szempontból, hogy egyre többet beszélünk az emberi egészségről, annak számos

aspektusáról, és hogy erre milyen hatással van az épített környezet. A nagytelepülések szerkezetében

sajnos mérhetők az ún. hőszigetek, de jó esetben a friss levegőért felelős szélcsatornák is, és

ugyanennyire fontos foglalkozni a fenntartható építészettel, az építőipar szempontjából a

környezetvédelemmel, az ökológiai lábnyom csökkentésével – a városi léptékből kiindulva. Mindig

komplexebbé, egyben árnyaltabbá válik az építészet, és nemcsak a környezet vagy a benne élők, az

eltérő, netán a szociális közeg felé irányuló felelősség miatt. Másrészről a szakembereknek ismerniük

kell az új technológiákat, a digitalizáció hozta lehetőségeket is, és ezeknek az ügyeknek az érdekében

szolgálatba állítani. Többek között erre is helyzetet teremt a július elején Pécsett tartandó Places and

Technologies nemzetközi építészeti konferencia.

A konferencia programja, illetve további részletek: https://sites.google.com/view/places-and-







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban

Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.

Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk

Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó

Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.

Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben

Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.

Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon

„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0